HU/Prabhupada 0005 - Prabhupāda élete 3 percben



Interview -- September 24, 1968, Seattle

RIPORTER: Megosztana velünk valamit önmagáról? Tehát… Hol nevelkedett? Hogy lett Krisna követője?

PRABHUPÁDA: Kalkuttában születtem és nőttem fel. Kalkuttában van az otthonom. 1896-ban születtem, én voltam édesapám kedvence, ezért később kezdett el taníttatni, aztán nyolc évig jártam középiskolába. Általános iskolába négy évet, középiskolába nyolc évet, főiskolára négy évet jártam. Ezután csatlakoztam Gandhi nemzeti mozgalmához. Ám a szerencsének köszönhetően 1922-ben találkoztam a lelki tanítómesteremmel. Azóta követem ezt az utat, majd fokozatosan eltávolodtam a családos élettől. 1918-ban házasodtam meg, mikor még harmadéves hallgató voltam a főiskolán. És aztán megszülettek a gyermekeim. Üzleti vállalkozásom volt. Végül 1954-ben visszavonultam a családos élettől. Négy évig egyedül éltem, család nélkül. 1959-ben beléptem a lemondott életrendbe. Majd az írásnak szenteltem az életem. Az első publikációm 1962-ben jelent meg, és mikor már három könyvem kiadásra került, elindultam az Önök országába, 1965-ben. Ide 1965 szeptemberében érkeztem meg. Azóta próbálom tanítani a Krisna-tudat filozófiáját Amerikában, Kanadában, és az európai országokban. Fokozatosan egyre több központ jön létre. A tanítványok száma szintén növekszik. És ki tudja, mi következik még.

RIPORTER: Hogy lett Önből tanítvány? Milyen filozófiát követett, mielőtt tanítvány lett?

PRABHUPÁDA: Ugyanazt az elvet követtem, amit említettem Önnek: az Istenben való hitet. Egy barátom erővel vitt el a lelki tanítómesteremhez. Aztán, amikor beszéltem a lelki tanítómesteremmel, az elkötelezetté tett. Azóta a mag kihajtott.