HU/Prabhupada 0259 - Visszakerülünk eredeti transzcendentális helyzetünkbe, melyben Krisna iránti szeretetünk ismét feléled



Lecture -- Seattle, September 27, 1968

Állíthatja-e valaki a jelenlévők közül, hogy senkinek és semminek nem a szolgája? Az kell legyen, hiszen ez az alapvető természete. De a probléma abból ered, hogy a saját érzékeinket szolgáljuk, ami nem ad megoldást az igazi problémára, a szenvedéseinkre. Egy rövid ideig talán egy kis alkohollal vagy droggal elégedetté tehetem magam, és a mámor hatása alatt talán azt gondolom: "Nem vagyok senki szolgája, szabad vagyok," de ez mesterkélt elképzelés. Amint vége a mámornak, megint láthatóvá válik a valóság: ismét szolga. Újra szolga. Ez a valódi helyzetünk. De mire fel ez a küzdelem? Muszáj szolgálnom, csak valahogy nem akarok szolgálni. Mivel lehetne feloldani ezt? A megoldás a Kṛṣṇa tudat, Kṛṣṇa szolgájává válsz, és akkor az a vágyad, hogy úrrá válj, valamint, hogy szabaddá válj azonnal teljesül. Látod itt a képen Arjunát és Kṛṣṇát? Kṛṣṇa a Legfelsőbb Úr. Arjuna egy élőlény, ember, de Kṛṣṇát a barátjaként szereti. Ez a kapcsolat, a barátság rávette Kṛṣṇát, hogy Arjuna szekérhajtója, szolgája legyen. Ugyanígy ha mi mindannyian újra visszakerülünk eredeti transzcendentális helyzetünkbe, melyben Kṛṣṇa iránti szeretetünk ismét feléled, akkor tökéletességre való vágyunk teljesül. Jelenleg erről nem tudunk, de ha beleegyezünk abba, hogy Kṛṣṇát szolgáljuk, akkor fokozatosan azt fogjuk látni, hogy Kṛṣṇa minket szolgál. Ez csak megvalósítás kérdése. Ha viszont ki akarunk jutni az anyagi világ szolgálatából, az érzékek szolgálatából, akkor a szolgálói természetünket Kṛṣṇa felé kell irányítanunk. Ezt nevezik Kṛṣṇa tudatnak.

kāmādīnāṁ kati na katidhā pālitā durnideśās
teṣāṁ mayi na karuṇā jātā na trapā nopaśāntiḥ
sāmpratam aham labdha-buddhis
tvām āyātaḥ niyuṅkṣvātma-dāsye

Egy bhakta így imádkozik Kṛṣṇához: "Mostanáig az érzékeimet szolgáltam." Kāmādīnām. Kāma azt jelenti, érzékek, érzéki élvezet. "Habár nem szabadott volna megtennem, mégis a kéj rávett, hogy megtegyem." Az embernek meg kell tennie. Amikor rabszolgák vagyunk, akkor olyan dolgokat kell megtennünk, amiket nem szeretnénk. Rá vagyunk kényszerítve. Itt egy bhakta elismeri, hogy "Megtettem, a kéj követelésére, olyan dolgot tettem, amit nem szabadott volna, mégis megtörtént." Rendben, megtetted, az érzékeidet szolgálod. Rendben van. "Ám a probléma, hogy teṣāṁ karuṇā na jātā na trapā nopaśāntiḥ. Oly sokat szolgáltam, mégis az a helyzet, hogy az érzékeim nem elégedettek. Nem elégedettek. Ez a gondom. Sem az érzékeim, sem én nem vagyok elégedett, de az érzékeim nem olyan kegyesek, hogy enyhülést adjanak, szolgálatom után nem jár a nyugdíj. Ez a helyzetem." Ha ezt előre láttam volna, ahelyett, hogy a saját bőrünkön kellett tapasztalnunk, "Oly sok éven át szolgáltam az érzékeimet, most már elégedettek..." De nem. Nem elégedettek. Még mindig követelőznek. Még mindig akarnak valamit. "Nagyon..." Persze, ez így természetes, de talán megoszthatom veletek, amit az egyik tanítványom elmondott. Az idős anyukája azt tervezi, hogy férjhez megy. Látjátok? A gyerekei már felnőttek. Valaki más meg arra panaszkodott, hogy a nagymamája ment ismét férjhez. Miért? Látjátok? Hetvenöt évesen, ötven évesen az érzékek még mindig nagyon erősek, és azt parancsolják: "Igen, meg kell tenned."