HU/Prabhupada 0490 - Egy légmentesen záródó burokban az anyaméhben oly sok hónapon át



Lecture on BG 2.14 -- Germany, June 21, 1974

Az előző vers arról szólt, hogy dehino 'smin yathā dehe kaumāraṁ yauvanaṁ jarā: (BG 2.13) "Egyik testből a másikba vándorolunk. Épp úgy, mint elhagyva egy csecsemő testet, egy gyerek testbe kerülünk, majd a gyerek testből egy ifjú testbe vándorolunk. Hasonlóan ehhez, a mostani testünket is elhagyjuk és egy másikat fogadunk el. " A szomorúság és a boldogság miből jön? A bánatot és boldogságot a test határozza meg.. Egy nagyon gazdag ember egy kicsit kényelmesebb helyzetben él. Ám a szokásos szenvedést és boldogtalanságot mindenki átéli. Mi a közös? Janma-mṛtyu-jarā-vyādhi-duḥkha-doṣānudarśanam (BG 13.9). Akár királyként akár kutyaként születünk meg, a szenvedés ugyanaz. Nincs különbség, mert a kutyának is bent kell maradnia az anyja méhében, hónapokon át egy légmentesen záródó burokban, és az ember, legyen akár király, legyen akárki más, szintén ugyanazt éli át. Nincs kivétel. Csak mert királyi családban születtél meg, nem jelenti, hogy a szűk anyaméhben kevesebb a szenvedés, mint amikor egy kutya születik meg az anyja méhéből, akinek így neki könnyebb. Nem. Ez mindenkinek azonos. Hasonlóan a halál pillanatában... A halál pillanata nagy szenvedést okoz. Annyira nagyot, hogy az embernek el kell hagynia a testét. Mint amikor valaki nagyon szenved, és ezért öngyilkosságot követ el. Nem képes elviselni. "Legyen vége a testnek".

Szóval senki sem akarja elhagyni a testét, de a szenvedés akkora, hogy kénytelen elhagyni a testét. Ezt nevezik halálnak. A Bhagavad-gītāban megtaláljátok, hogy: mṛtyuḥ sarva-haraś ca aham. Kṛṣṇa azt mondja: "Én vagyok a halál." És mi a halál jelentése? A halál azt jelenti: "Mindenét elveszem. Vége van. Elveszem a testét, a kapcsolatait, a hazáját, a közösségét, a bankszámláját, mindennek vége." Sarva-haraḥ. A sarva azt jelenti minden. Mindenki nagy bankszámlát akar, nagy házat, nagy családot, nagy autót... De a halállal mindez véget ér. Ez hatalmas gyötrelem. Néha az ember sír. Látjátok, hogy az ember halála pillanatában, kómában, könnycseppek jelennek meg a szemében. Így gondolkozik: "Annyi erőfeszítést tettem, hogy kényelmesen éljek, és most mindenemet elvesztem." Nagy gyötrelem. Van egy barátom Allahabadban. Nagyon gazdag volt. Még csak 54 éves volt. Sírva kérte az orvosát: "Doktor úr, csak még négy évet tudna adni nekem? Volt egy tervem. Be akartam fejezni." Mit tehet az orvos? "Ez lehetetlen, uram. Meg fog halni." De ezek a bolondok nem tudják. Csak el kell viselnünk. El kell viselni. Az írások azt tanácsolják: "Mivel anyagi tested van, el kell viselned, hogy egy anyaméhben élj." Aztán kijössz. És nem tudsz beszélni. Képzeljétek el, hogy csecsemők vagytok és egy féreg rág. Nem tudjátok azt mondani "Anya!" - mivel ekkor még nem tudtok beszélni - "valami rágja a hátamat." Csak sírsz és az édesanyád úgy gondolja: " A gyerek éhes. Adok neki tejet." (nevetés) Látjátok, hogy ez mennyire... Akarsz valamit és valami mást kapsz. Ez így van. Miért sír a gyermek? Mert nem érzi jól magát. Aztán így nő fel. Majd nem akar iskolába menni. Engem kényszerítettek arra, hogy iskolába menjek. Igen. Legalább én ilyen voltam. (nevetés) Sosem akartam iskolába menni. Az apám nagyon kedves volt. "Rendben. Miért nem akarsz iskolába menni?" Azt mondtam: "Majd megyek holnap." "Rendben." De az édesanyám nagyon figyelmes volt. Lehet, ha az édesanyám kevésbé lett volna szigorúbb, akkor nem tanultam volna semmit. Az apám nagyon elnéző volt. Az édesanyám viszont erőltette. Egy ember vitt mindig az iskolába. Valójában a gyerekek nem akarnak iskolába menni. Játszani akarnak. A gyerekeknek az akaratuk ellenére kell iskolába menniük. És vannak dolgozatok is, nem csak be kell járni.