HU/Prabhupada 0571 - Nem szabad az embernek családosnak maradni. Ez a védikus kultúra

Előző oldal - videó 0570

Következő oldal - videó 0572

Press Interview -- December 30, 1968, Los Angeles

Újságíró: Most amikor... Járnak-e a tanulók az önök intézményében meghatározott ideig?

Prabhupāda: Nincsen meghatározott idő. Nem. De, ha mondjuk rólam beszélünk, én megkaptam a képzést, az apám volt ennek a vonalnak a...

Újságíró: Ó, az apja...

Prabhupāda: Igen. Az apám gyerekkoromtól kezdve tanított, igen. És aztán 1922-ben találkoztam a lelki tanítómesteremmel, aki felavatott... Az egésznek van egy háttere, ahogyan korábban mondtam, az emberek nyolcvan-kilencven százaléka a családi szokás szerint Kṛṣṇa-tudatos. Érted? Tehát mi az életünk kezdetétől képezve vagyunk. Hivatalosan 1933-ban fogadtam el a lelki tanítómesteremet. Korábban is volt már valamilyen ismeretem, és amikor találkoztam vele, kifejlesztettem ezt a rendszert.

Újságíró: Értem, értem. Tehát, bizonyos értelemben 1933 óta prédikál a saját erejéből.

Prabhupāda: Nem, mint misszionárius ezerkilencszázvalahány óta... gyakorlatilag 1959 óta.

Újságíró: Értem, 1959 óta. Mivel foglalkozott azóta,...

Prabhupāda: Családos ember voltam. Gyógyszerekkel foglalkoztam. Korábban egy nagy gyógyszergyárnál voltam igazgató. De, habár családos voltam, folyamatosan foglalkoztam ezzel a tudással. A Back to Godhead magazint már akkor is kiadtam...

Újságíró: Tehát ön adta ki ezt...

Prabhupāda: Indiában.

Újságíró: Óó, értem.

Prabhupāda: Igen, 1947-ben kezdtem el a lelki tanítómesterem utasítására. Bármennyit kerestem, azt el is költöttem. Igen. Nem kaptam semmit érte, de terjesztettem. Tehát már hosszú ideje ezt teszem. Valójában miután feladtam a családommal minden kapcsolatot, azóta ezzel foglalkozom, 1959 óta.

Újságíró: Vannak gyerekei?

Prabhupāda: Igen, felnőtt fiaim vannak.

Újságíró: Csak úgy otthagyta őket?

Prabhupāda: Igen. Volt feleségem, unokáim, minden, de nincs velük kapcsolatom. Ők teszik a saját dolgukat. A feleségem az idősebb fiúkra van bízva. Igen.

Újságíró: Tehát, ez egy...? Úgy értem, ezt egy kicsit nehéz megemészteni, hogy feladta a családot, és csak azt mondta, „Viszontlátásra.”

Prabhupāda: Igen, igen, ez a védikus szabály. Mindenkinek ott kell hagynia a családi kapcsolatokat egy bizonyos korban, ötven éves kora után. Nem szabad a családos életben maradni. Ez a védikus kultúra. Nem maradhat az ember a halálig a családban, nem. Ez nem jó dolog.

Újságíró: Meg tudná ezt magyarázni?

Prabhupāda: Először is egy fiút brahmacārīnak képeznek, a lelki életre nevelik. Aztán azt a tanácsot kapja, hogy ne legyen családos ember. De ha képtelen a nemi életét szabályozni, akkor engedélyt kap rá, „Rendben. Házasodj meg!” Majd családos emberként él. Tehát huszonnégy vagy huszonöt éves korában megnősül. Élvezze huszonöt évig a nemi életet. Közben lesz néhány idősebb gyereke. Ötven éves korban a férj és a feleség elhagyják az otthonukat, és zarándok útra mennek mindenfelé, hogy megszüntessék a ragaszkodásaikat a család iránt. Így, amikor a férfi egy kicsit fejlettebb, megkéri a feleségét, „Menj és viselj gondot a családra, a fiaid felnőttek, ők fognak rólad gondoskodni. Én pedig hadd fogadjak el sannyāsa rendet.” A férfi egyedül marad, és prédikálja azt a tudást, amit megszerzett. Ez a védikus kultúra. Nem az, hogy a férfinak családosnak kell maradnia születéstől halálig. Nem. A buddhizmusban szintén van egy kötelező szabályozó elv, miszerint a buddhistának legalább tíz évig sannyāsīnak kell lennie. Igen. Hiszen a teljes elképzelés az, hogy hogyan érjük el a lelki tökéletességet. Tehát ha valaki családos marad, annak terheivel, akkor nem képes semmilyen lelki fejlődésre. De ha a család is, az egész család Kṛṣṇa-tudatos, akkor az segít. Viszont ez nagyon ritka. Mert lehet, hogy a férj Kṛṣṇa-tudatos, de lehet, hogy a feleség nem. A kultúra viszont annyira jó volt, hogy mindenki Kṛṣṇa-tudatos maradt.