HU/Prabhupada 0615 - Dolgozz szeretettel és lelkesen Kṛṣṇnáért, ez a Kṛṣṇa-tudatos életed

Előző oldal - videó 0614

Következő oldal - videó 0616

Lecture on BG 1.30 -- London, July 23, 1973

Kétféle Māyāvādī létezik, az imperszonalista és a voidista. Ők mind Māyāvādīk. Az ő filozófiájuk eddig még jó, mert egy ostoba nem képes ennél többet megérteni. Egy ostoba, ha arról informálják, hogy a lelki világban jobb élet van, és hogy legyen Isten szolgája, akkor azt gondolja, „Szolga lettem ebben az anyagi világban. Olyan sokat kellett szenvednem. Újra legyek szolga, Kṛṣṇa szolgája?” „Óh..”- mondják remegve. „Ó, nem, nem! Ez nem jó. Ez nem jó!” Amint a szolgálatról hallanak, az ebben a világban végzett szolgálatra, erre az ostoba szolgálatra gondolnak. Nem tudják elképzelni, hogy másik szolgálat is létezik, ami egyszerűen ānanda. Ahol valaki még mohóbb arra, hogy Őt, Kṛṣṇát szolgálja, az a lelki világ. De ezt ők nem értik. Tehát ezek a nirviśeṣavādīk, ezek az imperszonalisták így gondolkodnak. Mint egy beteg ember, aki fekszik az ágyban, és azt mondják neki, hogy „Amikor meggyógyulsz, képes leszel jól enni, képes leszel járni,” de erre ő azt gondolja, hogy „Megint járni? Megint enni?” Mert már a keserű és sāgudānā, nem túl ízletes gyógyszerek evéséhez szokott hozzá, és sok máshoz, mint az ágyban fekve végzett dolgok, vizelés és székelés. Amint azt mondják neki, hogy „Miután meggyógyulsz, újra lehet üríteni és enni, de ízleteset,” akkor ő ezt nem érti. Azt mondja, „Ez biztos valami olyasmi lesz, mint most.”

Tehát a Māyāvādī imperszonalisták nem képesek megérteni, hogy Kṛṣṇát szolgálni örömteli, boldog dolog. Nem értik meg. Ezért lesznek imperszonalisták, az gondolják, hogy „Nem. Az Abszolút Igazság nem lehet személy.” A másik oldal pedig a buddhista filozófia. Az imperszonalista nullát jelent, ez pedig egy másik nulla. A buddhista filozófia követői számára a végcél ugyanúgy nulla, és ezek a Māyāvādīk, az ő végcéljuk is... Na te viduḥ svārtha-gatiṁ hi viṣṇum (SB 7.5.31.). Nem értik, hogy van egy, Kṛṣṇa szolgálata miatt boldog élet. Ezért játssza Arjuna egy közönséges ember szerepét. Azt mondja Kṛṣṇának, hogy „Azt akarod, hogy harcoljak, és boldog legyek, mert enyém lesz a királyság, de annak árán, hogy a sajátjaimat ölöm meg? Ó, nimittāni viparītāni. Te félrevezetsz engem!” Nimittāni ca paśyāmi viparītāni. „Azzal nem leszek boldog, hogy megölöm a rokonaimat. Ez lehetetlen! Hogyan akarsz így befolyásolni engem?” Azt mondta, nimittāni ca viparītāni paśyāmi. „Nem, nem.” Na ca śaknomy avasthātum, „Nem tudok itt maradni. Hadd menjek haza! Fordítsd vissza a szekerem! Nem maradok itt!” Na ca śaknomy avasthātuṁ bhramatīva ca me manaḥ (BG 1.30.). „Most megzavarodtam. Tanácstalan vagyok.”

Az anyagi világban ez tehát a helyzet. Állandóan bajban vagyunk, tanácstalanok vagyunk, és amikor valami jobbat ajánlanak a materialistáknak, hogy „Fogadd el ezt a Kṛṣṇa-tudatot és boldog leszel!” Ő nimittāni viparītāni, pont az ellenkezőjét látja. „Mi ez a Kṛṣṇa-tudat, amitől boldog leszek? A családom bajban van vagy nekem van rengeteg problémám. Mit fog nekem ebben a Kṛṣṇa-tudat segíteni?” Nimittāni ca viparītāni. (BG 1.30.) Ez az anyagi feltételekhez kötött élet. Ezért időt igényel, egy kis időt, hogy valaki megértse. Ez a Bhagavad-gītā. Ugyanaz az Arjuna most nimittāni ca viparītāninak találja. Amikor megérti a Bhagavad-gītāt, akkor majd ez mondja: „Igen Kṛṣṇa, amit mondasz, az igaz. Az igaz.” Mivel Kṛṣṇa, miután tanította Arjunát, megkérdezte, hogy „Mit akarsz tenni most?” Mert Kṛṣṇa nem erőltette. Kṛṣṇa nem mondja, hogy „Meg kell hódolnod Nekem!” Ő nem erőlteti, hogy „Meg kell hódolnod. Én vagyok Isten! Te pedig a parányi részem vagy.” Nem, ezt soha nem fogja mondani. Mivel adott egy kis függetlenséget, és ezt sosem fogja korlátozni. Máskülönben mi lenne a különbség egy kő és az élőlény között? Egy élőlénynek kell, hogy legyen függetlensége, habár nagyon kicsi, parányi. Ezt Kṛṣṇa soha nem fogja korlátozni. Soha. Neked kell majd egyetértened, hogy „Igen, Kṛṣṇa, meg fogok hódolni! Igen. Ez az én javamat szolgálja.” Ez a Kṛṣṇa-tudat. Önként kell egyetértened, nem megszokásból, mechanikusan. „A lelki tanítómester ezt mondja. Rendben, hadd csináljam ezt!” Nem. Nagyon jól meg kell értened. Teṣāṁ satata-yuktānāṁ bhajatāṁ prīti-pūrvakam (BG 10.10.). Prīti, szeretettel. Amikor dolgozol, amikor Kṛṣṇáért szeretettel és lelkesedéssel dolgozol, akkor az a te Kṛṣṇa-tudatos életed. Ha azt gondolod, hogy „Ez közhelyes és fárasztó is, de mit tehetek? Ezek az emberek megkértek, hogy csináljam. Csinálnom kell.” - ez nem Kṛṣṇa-tudat. Saját akaratodból és nagy örömmel kell végezned. És tudod. Utsāhān niścayād dhairyāt tat-tat-karma-pravartanāt, sato vṛtteḥ sādhu-saṅge ṣaḍbhir bhaktiḥ prasidhyati. Ezt megtaláljátok az Upadeśāmṛtában (NOI 3.). Mindig lelkesnek kell lenned, utsāhāt. Dhairyāt, türelemmel. Tat-tat-karma-pravartanāt. Niścayāt, a niścayāt azt jelenti, meggyőződéssel. „Amikor Kṛṣṇa dolgaival, a Neki végzett tettekkel vagyok elfoglalva, akkor biztos, hogy vissza fog vinni, haza, vissza...” Niścayāt. És Kṛṣṇa azt mondja, man-manā bhava mad-bhakto mad-yājī māṁ namaskuru (BG 18.65.). „Vissza foglak vinni!” Ezt mondja. Kṛṣṇa nem hazug, tehát lelkesen kell dolgoznunk. Épp... Nem viparītāni. Ezt a végén Arjuna el fogja fogadni. Kṛṣṇa meg fogja kérdezni, „Kedves Arjunám, hogyan döntöttél?” Arjuna pedig ezt fogja mondani: „Igen!” Tvat prasādāt keśava naṣṭa-mohaḥ, „Az illúzióm most szertefoszlott!”

Ennyi. Nagyon köszönöm. Hare Kṛṣṇa.