HU/Prabhupada 0061 - Ez a test egy zsák bőr, csont és vér
Northeastern University Lecture -- Boston, April 30, 1969
Kedves fiúik és lányok, nagyon köszönöm a részvételeteket ezen a rendezvényen. Azért terjesztjük a Krisna-tudat mozgalmát, mert nagy szükség van rá szerte az egész világon, ráadásul a folyamat nagyon egyszerű. Ez előny. Először is, próbáljátok megérteni, mi az a transzcendentális szint. Ami az életkörülményeinket illeti, különbözőek vagyunk. Először is transzcendentális szintre kell emelkednünk. Utána foglalkozhatunk a transzcendentális meditáció kérdésével. A Bhagavad-gíta harmadik fejezetében azt olvashatjátok, hogy háromféle feltételekhez kötött lét van. Az első: indrijáni paránj áhur (BG 3.42). Szanszkritul: indrijáni. Az első szint a testi életfelfogás. Az anyagi világban mindannyiunknak testi életfelfogása van. Indiaiként azt gondolom: „Indiai vagyok.” Te azt gondolod, hogy amerikai vagy. Valaki azt gondolja: „Orosz vagyok.” Valaki azt gondolja: „Valaki más vagyok.” Tehát mindenki a saját testével azonosítja magát. Ez az első norma vagy szint. Ezt a szintet érzékek szintjének nevezzük, mert amíg testi életfelfogásunk van, addig a boldogság számunkra az érzékek elégedettségét jelenti. Ez minden. Boldogság azt jelenti, hogy érzékek elégedettsége, mert a test azt jelenti, hogy érzékek. Indrijáni paránj áhur / indrijébhjah param manah (BG 3.42). Az Úr Krisna kijelenti, hogy az anyagi életfelfogás vagy testi életfelfogás szerint élők számára az érzékeknek kitüntetett szerepük van. Ebben a pillanatban is nagy szerepük van. Nem csupán ebben a pillanatban, hanem az anyagi világ teremtése óta. Betegsége: „Ez a test vagyok.” A Srímad-Bhágavatam (Bhág 10.84.13) kijelenti: jaszjátma-buddhih kunapé tri-dhátuké / szva-dhíh kalatrádisu bhauma idzsja-dhih. „Azt az emberi lényt, aki ezzel a három elemből álló testtel azonosítja önmagát…” Átma-buddhih kunapé tri-dhátuké. Átma-buddhih az „én” azon értelmezését jelenti, miszerint az egyén egy zsák bőr és csont. Ez egy zsák. Ez a test egy zsák bőr, csont, vér, vizelet, széklet és megannyi más szép dolog. Értitek? Mégis azt gondoljuk: „Ez a zsák csont, bőr, széklet és vizelet vagyok.” Szerintünk ez a szépség. Ez számunkra a minden. Sok jó történet létezik… Persze az időnk nagyon rövid. Mégis, el szeretnék mesélni egy rövid történetet. Egy fiatalember vonzódni kezdett egy gyönyörű lányhoz. A lány nem viszonozta a közeledést, a fiú mégis tovább próbálkozott. Természetesen Indiában a lányok nagyon komolyan ügyelnek az erényességükre. Szóval a lány nem engedett. Aztán a következőt mondta: „Rendben, beleegyezem. Találkozzunk egy hét múlva.” Meghagyta, hogy pontosan mikor találkozzanak. A fiú nagyon megörült ennek. A lány hét napon át hashajtókat szedett, reggeltől estig hasmenése volt, még hányt is, továbbá az így keletkezett végterméket belehelyezte egy kis edénybe. Mikor eljött a megbeszélt nap, a fiú eljött, a lány közben a kapuban ült. A fiú érdeklődött: „Hol az a lány?” A lány rávágta: „Én vagyok akit keresel.” „Nem, nem. Te nem lehetsz. Te olyan csúnya vagy. Ő gyönyörű volt. Te nem lehetsz az a lány.” „Nem, az a lány én vagyok, csupán elkülönítettem a szépségem egy edénybe.” „Mit jelentsen ez?” Aztán megmutatta: „Ez a szépség. Ez a széklet és hányás. Ezek az összetevők.” Tulajdonképpen bárki lehet nagyon erős vagy nagyon szép, ha négyszer-ötször megy a hasa, azonnal megváltozik minden.
Szóval a lényeg az, amit a Srímad-Bhágavatam is kijelent, hogy ez a testi életfelfogás nem túl ígéretes. Jaszjátma-buddhih kunapé tri-dhátuké (Bhág 10.84.13).