HU/SB 1.1.1


Õ Isteni Kegyelme A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupada


1. VERS

oṁ namo bhagavate vāsudevāya
janmādy asya yato ’nvayād itarataś cārtheṣv abhijñaḥ svarāṭ
tene brahma hṛdā ya ādi-kavaye muhyanti yat sūrayaḥ
tejo-vāri-mṛdāṁ yathā vinimayo yatra tri-sargo ’mṛṣā
dhāmnā svena sadā nirasta-kuhakaṁ satyaṁ paraṁ dhīmahi


SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS

om—ó, Uram; namaḥ—felajánlom hódolatomat; bhagavate—az Istenség Személyiségének; vāsudevāya—Vāsudevának (Vasudeva fiának), vagyis az Úr Śrī Kṛṣṇának, az elsődleges Úrnak; janma-ādi—teremtés, fenntartás és pusztítás; asya—a megnyilvánult univerzumoknak; yataḥ—akitől; anvayāt—közvetlenül; itarataḥ—közvetve; ca—és; artheṣu—okok; abhijñaḥ—mindenről tudatos; sva-rāṭ—teljesen független; tene—átadta; brahma—a védikus tudás; hṛdā—a szív tudata; yaḥ—aki; ādi-kavaye—az eredeti teremtett lénynek; muhyanti—illúzióban van; yat—akiről; sūrayaḥ—nagy szentek és félistenek; tejaḥ—tűz; vāri—víz; mṛdām—föld; yathā—amennyire; vinimayaḥ—hatás és visszahatás; yatra—aminek következtében; tri-sargaḥ—a teremtés három kötőereje, a teremtő erők; amṛṣā—szinte valóságos; dhāmnā—minden transzcendentális tartozékával együtt; svena—önellátóan; sadā—mindig; nirasta—nincs; kuhakam—érzékcsalódás; satyam—igazság; param—abszolút; dhīmahi—meditálok rajta.


FORDÍTÁS

Ó, Uram, Śrī Kṛṣṇa, Vasudeva fia! Ó, mindent átható Istenség Személyisége, tiszteletteljes hódolatomat ajánlom Neked! Az Úr Śrī Kṛṣṇán meditálok, mert Ő az Abszolút Igazság, a megnyilvánult univerzumok teremtésében, fenntartásában és megsemmisülésében minden ok elsődleges oka. Ő közvetve és közvetlenül minden megnyilvánulásról tudatos, és független, mert nincs más ok Rajta kívül. Ő az, aki a védikus tudást először Brahmājī, az első élőlény szívébe juttatta. Általa még a legkiválóbb szenteket és félisteneket is hatalmába keríti az illúzió, éppúgy, ahogyan az ember megzavarodik a tűzben látott víz vagy a vízben látott föld káprázatától. Csupán Miatta tűnnek valóságosnak a természet három kötőereje visszahatásaiként ideiglenesen megnyilvánult univerzumok, habár nem valóságosak. Ezért Rajta, az Úr Śrī Kṛṣṇán meditálok, aki mindig transzcendentális hajlékán él, amely örökre mentes az anyagi világ csalóka megnyilvánulásaitól. Rajta meditálok, mert Ő az Abszolút Igazság.


MAGYARÁZAT

Az Istenség Személyiségének, Vāsudevának felajánlott hódolat közvetlenül az Úr Śrī Kṛṣṇának szól, aki Vasudeva és Devakī isteni fia. Erről a későbbiekben részletesebben is szólunk. Śrī Vyāsadeva e versben kijelenti, hogy Śrī Kṛṣṇa az eredeti Istenség Személyisége, s mindenki más csupán az Ő közvetlen vagy közvetett teljes része, vagy e részek része. Śrīla Jīva Gosvāmī még részletesebben elmagyarázza ezt Kṛṣṇa-sandarbha című írásában, Brahmā pedig    —    az eredeti élőlény    —    Brahma-saṁhitā című imájában ad alapos magyarázatot Śrī Kṛṣṇával kapcsolatban. A Sāma-veda Upaniṣad szintén kijelenti, hogy Kṛṣṇa Devakī isteni fia. Ebben az imában ezért az első megállapítás az, hogy az Úr Śrī Kṛṣṇa az elsődleges Úr. Ha van valamilyen transzcendentális elnevezése az Abszolút Istenség Személyiségének, az a Kṛṣṇa szóval kifejezett név kell, hogy legyen, amely annyit jelent: mindenkit vonzó. A Bhagavad-gītāban számtalan helyen az Úr Maga állítja, hogy Ő az eredeti Istenség Személyisége. Ezt Arjuna és a nagy szentek    —    például Nārada, Vyāsa és még sokan mások    —    szintén megerősítik. A Padma Purāṇa ugyancsak arról ír, hogy az Úr számtalan neve közül a Kṛṣṇa név a legfőbb. Vāsudeva az Istenség Személyiségének teljes részére utal, s e vers az Úr összes többi formájára is rámutat, amelyek azonosak Vāsudevával. A Vāsudeva név legfőképpen Vasudeva és Devakī isteni fiára vonatkozik. A paramaḥaṁsák, akik a legtökéletesebbek mindazok között, akik a lemondott rendben élnek, mindig Śrī Kṛṣṇán meditálnak.

Vāsudeva, vagyis az Úr Śrī Kṛṣṇa minden ok oka, s minden, ami létezik, Tőle ered. A későbbi fejezetekben erre is magyarázatot találunk. Ezt az írást Śrī Caitanya Mahāprabhu a tiszta Purāṇának nevezte, mert az Istenség Személyiségéről, Śrī Kṛṣṇáról szóló transzcendentális elbeszélések alkotják. A Śrīmad-Bhāgavatamnak a története is dicsőséges. Śrī Vyāsadeva érett transzcendentális tudása teljében állította össze, s lelki tanítómestere, Śrī Nāradajī útmutatásai alapján írta meg. Ő gyűjtötte egybe az egész Védikus Irodalmat, amelybe a négy Véda, a Vedānta-sūtrák (a Brahma-sūtrák), a Purāṇák, a Mahābhārata stb. tartoznak. Vyāsadeva azonban nem volt elégedett. Lelki tanítómestere, Nārada észrevette elégedetlenségét, s azt tanácsolta neki, írjon az Úr Śrī Kṛṣṇa transzcendentális cselekedeteiről. Legfőképpen a Tizedik Ének szól e transzcendentális kedvtelésekről. Ahhoz azonban, hogy elérkezzünk a lényeghez, fokozatosan, a különféle szintek ismereteit elsajátítva kell haladnunk.

Egy filozofikus elme természetéből adódóan kíváncsi a teremtés eredetére. Éjszaka látja a csillagokat, és elgondolkodik, kik élhetnek e bolygókon. Ez az érdeklődés hozzátartozik az ember természetéhez, hiszen fejlett tudata van, magasabb rendű, mint az állatoké. A Śrīmad-Bhāgavatam szerzője határozott választ ad ezekre a kérdésekre. Azt mondja, hogy az Úr Śrī Kṛṣṇa az egész teremtés eredete, s nemcsak teremtője az univerzumnak, hanem elpusztítója is. A megnyilvánult kozmikus természetet az Úr akarata teremti egy adott időpontban. Egy ideig fennmarad, majd az Ő akaratából megsemmisül. Ezért tehát a legfelsőbb akarat ott áll minden tevékenység mögött, amely a világmindenségben végbemegy. Akadnak természetesen olyan ateisták, akik nem hisznek abban, hogy létezik egy teremtő, de ez csak csekély tudásuknak köszönhető. A mai kor tudósai például műholdakat találtak fel, amelyeket valahogyan az űrbe juttattak, hogy azokat a távolból irányítva pályájukon tartsák egy ideig. Éppen így irányít minden univerzumot    —    számtalan csillagjával és bolygójával együtt    —    az Istenség Személyiségének intelligenciája.

A Védikus Irodalom azt mondja, hogy az Abszolút Igazság, az Istenség Személyisége a legfelsőbb minden élő személy között. Az első teremtett lénytől, Brahmától egészen a legkisebb hangyáig minden élőlény egyéniség, s még Brahmā fölött is állnak élőlények, akik egyéniséggel rendelkeznek. Az Istenség Személyisége is ilyen élőlény. Ugyanúgy egyéniség, mint a többi élőlény, ám Ő, a Legfelsőbb Úr, a legfelsőbb élőlény rendelkezik a legkiválóbb intelligenciával s a legkülönfélébb, legfelfoghatatlanabb energiákkal. Ha az emberi agy képes létrehozni egy műholdat, akkor könnyű elképzelni, hogy egy magasabb rendű elme szintén csodálatos dolgokat hozhat létre, amelyek messze felülmúlják az emberi agy termékeit. Az értelmes ember könnyen elfogadja ezt az érvet, de vannak makacs ateisták, akik nem értenek ezzel egyet. Śrīla Vyāsadeva azonban nyomban elfogadja a legfelsőbb intelligenciát, mint parameśvarát. Felajánlja tiszteletteljes hódolatát a legfőbb értelemnek, az Istenség Legfelsőbb Személyiségének, akit parának vagy parameśvarának szólít. Ez a parameśvara nem más, mint Śrī Kṛṣṇa, ahogy ezt a Bhagavad-gītā és Vyāsadeva többi írása, különösen a Śrīmad-Bhāgavatam állítja. A Bhagavad-gītāban az Úr azt mondja, hogy Rajta kívül nincsen más para-tattva (summum bonum). Ezért Vyāsadeva közvetlenül a para-tattvát, Śrī Kṛṣṇát imádja, akinek transzcendentális cselekedeteiről a Tizedik Ének ír.

A gátlástalan emberek rögtön a Tizedik Éneknél kezdik az olvasást, főképpen annál az öt fejezetnél, amely az Úr rāsa táncát írja le. A Śrīmad-Bhāgavatamnak ez a része a legbensőségesebb szakasza ennek a magasztos írásnak. Amíg az ember alaposan el nem sajátította az Úrról szóló transzcendentális tudományt, addig biztos, hogy félreérti imádandó, transzcendentális kedvteléseit    —    a rāsa táncot és szerelmi kapcsolatát a gopīkkal. Magas szintű lelki téma ez, s a rāsa táncot csak a paramahaṁsa szintjét fokozatosan elért felszabadult személyek tudják transzcendentálisan megízlelni. Śrīla Vyāsadeva ezért lehetőséget ad az olvasónak, hogy lépésről lépésre fejlődhessen a lelki megvalósítás terén, mielőtt valóban megízlelné az Úr kedvteléseit. Ezzel a szándékkal idéz egy Gāyatrī mantrát: dhīmahi. Ez a Gāyatrī mantra a lelkileg fejlett emberek számára van. Ha valaki sikeresen vibrálja a Gāyatrī mantrát, behatolhat az Úr transzcendentális helyzetébe. Ezért az embernek brahminikus tulajdonságokra kell szert tennie, azaz teljes mértékben a jóság szintjén kell megállapodnia ahhoz, hogy sikeresen vibrálhassa a Gāyatrī mantrát, s hogy azután elérje az Úr, az Ő neve, dicsősége, tulajdonságai stb. transzcendentális megvalósításának szintjét.

A Śrīmad-Bhāgavatam az Úr belső energiája által megnyilvánuló svarūpájának leírása. A belső energia különbözik a külső energiától, amely létrehozta az általunk tapasztalható kozmikus világot. Śrīla Vyāsadeva ebben a ślokában világosan különbséget tesz a kettő között. Azt mondja, hogy a megnyilvánult belső energia valóságos, míg az anyagi létezés formájában megnyilvánult külső energia csak átmeneti és megtévesztő, akár a délibáb a sivatagban. A sivatag délibábja valójában nem rejt vizet. Az a víz csak látszat; a valódi víz valahol máshol van. A megnyilvánult kozmikus teremtés valóságnak tűnik, a valóság azonban, amelynek ez csupán árnyéka, a lelki világban található. Az Abszolút Igazság ott van, s nem az anyagi világban, ahol minden csak relatív igazság: minden igazság egy másiktól függ. A kozmikus teremtés a természet három kötőereje kölcsönhatásának eredménye. Az átmeneti megnyilvánulások úgy lettek teremtve, hogy a valóság látszatát keltsék a feltételekhez kötött lélek megzavarodott elméjében, aki olyan sokféle fajban jelenik meg    —    a legrangosabb félisteneket, köztük Brahmāt, Indrát, Candrát is beleértve. A megnyilvánult világ tulajdonképpen nem valóság, ám annak tűnik a tényleges valóság miatt, amely a lelki világban létezik, ahol az Istenség Személyisége él örökké, transzcendentális környezetével együtt.

Egy bonyolult építkezés főmérnöke nem vesz részt személyesen az építkezésben, de ismeri annak minden parányi részletét, hiszen minden az ő irányításával készült. Közvetve vagy közvetlenül mindent tud az építkezésről. Az Istenség Személyisége, e kozmikus teremtés legfőbb mérnöke hasonlóképpen ismeri ennek minden zegzugát, noha mindent a félistenek hajtanak végre. Ebben az anyagi teremtésben senki sem független, legyen szó akár Brahmāról, akár a legjelentéktelenebb hangyáról. Az Úr kezének nyoma látszik mindenhol. Mind az anyagi elemek, mind a lélekszikrák Tőle erednek. Ebben az anyagi világban minden teremtett dolog e két energia, az anyagi és a lelki energia kölcsönhatása, amelyek az Abszolút Igazságtól, az Istenség Személyiségétől, Kṛṣṇától származnak. A vegyész vizet tud létrehozni kémiai laboratóriumában hidrogént és oxigént összekeverve, ám valójában a Legfelsőbb Úr irányítása alatt cselekszik, s az anyagokkal, amelyekkel foglalkozik, szintén az Úr látja el. Az Úr közvetve és közvetlenül tud mindent, tudatában van minden apró részletnek, és teljesen független. Az aranybányához hasonlítják Őt, a sokféle formában megnyilvánuló kozmikus teremtést pedig az aranyból készült tárgyakhoz, aranygyűrűhöz, nyaklánchoz stb. Az aranygyűrű és az aranylánc minőségét tekintve azonos a bányában rejlő arannyal, mennyiségében azonban különbözik attól. Az Abszolút Igazság ezért egyszerre azonos és különböző. Semmi nincs, ami tökéletesen egyenlő lenne az Abszolút Igazsággal, ugyanakkor semmi sem független Tőle.

A feltételekhez kötött lelkek    —    Brahmātól, az univerzum tervezőjétől kezdve egészen a parányi hangyáig    —    mindannyian teremtenek, de egyikük sem független a Legfelsőbb Úrtól. A materialista tévesen azt hiszi, hogy rajta kívül nincs más teremtő. Ezt nevezik māyānak, illúziónak. Csekély tudása miatt a materialista nem lát túl tökéletlen érzékei határán, s így azt gondolja, hogy az anyag automatikusan, egy felsőbbrendű intelligencia segítsége nélkül ölt formát. Ezt cáfolja meg ebben a ślokában Śrīla Vyāsadeva: „Mivel a teljes egész, vagyis az Abszolút Igazság a forrása mindennek, semmi sem lehet független az Abszolút Igazság testétől.” Bármi történjen a testtel, arról a testet öltött élőlény azonnal tudomást szerez. Hasonlóan, a teremtés nem más, mint az abszolút egésznek a teste. Ezért az Abszolút Igazság közvetve vagy közvetlenül mindenről tud, ami a teremtésben történik.

A śruti-mantra azt is elmondja, hogy az abszolút egész    —    vagyis Brahman    —    mindennek a végső forrása. Minden Belőle árad, Ő tart fenn mindent, s végül minden Belé tér vissza. Ez a természet törvénye. Ugyanezt erősíti meg a smṛti-mantra, amelyben az áll, hogy az Abszolút Igazság, Brahman az a forrás, amelyből Brahmā millenniumának elején minden kiárad, s Ő az, akibe végül minden visszatér. A materialista tudósok biztosra veszik, hogy a bolygórendszer eredeti forrása a nap, de arra nem tudnak magyarázatot adni, honnan származik maga a nap. Itt a végső forrásra kapunk magyarázatot. A Védikus Irodalom szerint Brahmā, akit a naphoz lehet hasonlítani, nem az eredeti teremtő. Ez a śloka elmondja, hogy Brahmāt az Istenség Személyisége tanította a védikus tudományra. Felmerülhet azonban az az ellenérv, hogy Brahmā    —    lévén a legelső élőlény    —    nem kaphatott ösztönzést mástól, hiszen rajta kívül nem létezett más élőlény. Ebben a ślokában arról olvashatunk, hogy a Legfelsőbb ösztönözte a másodlagos teremtőt, Brahmāt, hogy az véghez vihesse a teremtést. Tehát a teremtés egésze mögött álló legfelsőbb intelligencia nem más, mint az Abszolút Istenség, Śrī Kṛṣṇa. A Bhagavad-gītāban az Úr Kṛṣṇa kijelenti, hogy egyedül Ő felügyel a teremtő energiára, a prakṛtire, amely az anyag egészét képezi. Śrī Vyāsadeva ezért nem Brahmāt imádja, hanem a Legfelsőbb Urat, aki Brahmāt irányítja a teremtés tevékenységében. Ebben a ślokában az abhijñaḥ és a svarāṭ szavak jelentősek. Ez a két szó különbözteti meg a Legfelsőbb Urat az összes többi élőlénytől. Nincs élőlény Rajta kívül, aki akár abhijñaḥ, akár svarāṭ lenne, azaz senki sem rendelkezik mindenről teljes tudással, és senki sem független teljes mértékben. Még Brahmānak is a Legfelsőbb Úron kell meditálnia, hogy teremteni tudjon, mit sem szólva még az olyan kiváló tudósokról is, mint például Einstein. E tudósok agyát nem alkothatta emberi lény. A tudósok sem tudnak létrehozni ilyen agyat, nem beszélve az ostoba ateistákról, akik tagadják az Úr hatalmát. Még az a személytelen filozófiát hirdető Māyāvādī filozófus sem abhijñaḥ vagy svarāṭ, aki azzal áltatja magát, hogy eggyé tud válni az Úrral. Ezek a személytelenséget valló filozófusok szigorú lemondásokat vállalnak magukra, hogy tudást szerezzenek arról, hogyan válhatnak eggyé az Úrral, ám végső soron gazdag tanítványaiktól válnak függővé, akik pénzzel látják el őket, hogy kolostorokat és templomokat építsenek. Az ateista Rāvaṇának és Hiraṇyakaśipunak szigorú vezekléseken kellett keresztülmenniük, mielőtt semmibe vették az Úr hatalmát. Végül azonban menthetetlenek voltak, s nem tudták megvédeni magukat, amikor az Úr megjelent előttük a kegyetlen halál képében. Ugyanez történik napjaink ateistáival is, akik vakmerően szintén semmibe veszik az Úr hatalmát: hasonló sors vár rájuk, hiszen a történelem ismétli önmagát. Ha az emberek figyelmen kívül hagyják az Úr hatalmát, a természet és annak törvényei mindig ott vannak, hogy megbüntessék őket. Ezt erősíti meg a Bhagavad-gītā a jól ismert versben: yadā yadā hi dharmasya glāniḥ. „Ahol hanyatlik a dharma és növekvőben az adharma, ott alászállok Én Magam.” (BG 4.7)

Minden śruti-mantra megerősíti, hogy a Legfelsőbb Úr teljesen tökéletes. Kijelentik, hogy a teljesen tökéletes Úr rávetette pillantását az anyagra, s ezzel megteremtette az élőlényeket. Az élőlények az Úr szerves részei. Ő termékenyíti meg a hatalmas anyagi teremtést a lelki szikrák magjaival, s így a teremtő energiák mozgásba lendülnek, hogy számtalan csodálatos teremtést idézzenek elő. Az ateisták azzal érvelnek, hogy Isten nem ügyesebb, mint egy órás. Isten azonban természetesen hatalmasabb, mert Ő kettős, női és férfiformákban képes gépeket gyártani. A különféle gépezetek női és férfi formái számtalan hasonló gépet hoznak létre Isten további felügyelete nélkül. Ha az ember képes lenne gépek olyan rendszerét létrehozni, amely az ellenőrzése nélkül más gépeket tud teremteni, akkor megközelíthetné Isten intelligenciáját. Ez azonban nem lehetséges, hiszen minden egyes gépet irányítani kell. Senki sem tud úgy teremteni, mint Isten. Isten egyik neve asamaurdhva, ami azt jelenti, hogy senki sem egyenlő Vele vagy nagyobb Nála. Ő paraṁ satyam, a Legfelsőbb Igazság: nincs senki, aki egyenlő lenne Vele, és nincs senki, aki Fölötte állna. Ezt erősítik meg a śruti-mantrák, mondván: az anyagi univerzum megteremtése előtt csak az Úr létezett, aki mindenkinek a mestere, s ez az Úr adta át Brahmānak a védikus tudást. Az Úrnak minden tekintetben engedelmeskednünk kell. Annak, aki meg akar szabadulni az anyagi kötöttségektől, meg kell hódolnia Előtte. Ezt a Bhagavad-gītā is megerősíti.

Ha az ember nem adja át magát a Legfelsőbb Úr lótuszlábának, egészen biztos, hogy zavarodottság keríti hatalmába. Amikor egy intelligens ember meghódol Kṛṣṇa lótuszlábánál, és teljes mértékben tudatában van, hogy Kṛṣṇa minden ok oka    —    amint azt a Bhagavad-gītā is megerősíti    —,    csak akkor válhat mahātmāvá, nagy lélekké. Az ilyen nagy lélek azonban ritka. Csak a mahātmāk értik meg, hogy a Legfelsőbb Úr az egész teremtés elsődleges oka. Ő parama, a végső igazság, mert minden igazság Tőle függ. Ő mindentudó, és Számára nem létezik illúzió.

Néhány Māyāvādī tudós vitatja, hogy a Śrīmad-Bhāgavatamot Vyāsadeva állította össze, néhányan közülük pedig azt feltételezik, hogy ez a könyv újkori alkotás, egy Vopadeva nevű ember írása. Hogy megcáfolja ezt az értelmetlen feltételezést, Śrī Śrīdhara Svāmī kihangsúlyozza, hogy a legősibb Purāṇákban is találunk utalást a Bhāgavatamra. A Bhāgavatam első ślokája a Gāyatrī mantrával kezdődik, s erről már a Matsya Purāṇa, a legősibb Purāṇa is említést tesz. A Bhāgavatamban található Gāyatrī mantrára vonatkozóan ez a Purāṇa kijelenti, hogy a Bhāgavatam sok lelki tanítást tartalmaz, amely a Gāyatrī mantrával kezdődik, s Vṛtrāsura történetét is megtaláljuk benne. Aki telihold napján megajándékoz valakit ezzel a magasztos alkotással, az eléri az élet legtökéletesebb szintjét: visszatér Istenhez. Más Purāṇák is említést tesznek a Bhāgavatamról. Kijelentik, hogy ez a mű tizenkét énekből áll, amelyek összesen tizennyolcezer ślokát tartalmaznak. A Padma Purāṇa szintén utal a Bhāgavatamra Gautama és Ambarīṣa Mahārāja beszélgetésében, ahol a király azt a tanácsot kapja, hogy olvassa rendszeresen a Śrīmad-Bhāgavatamot, ha fel akar szabadulni az anyagi kötöttségek alól. Ilyen körülmények között a Bhāgavatam hitelességéhez nem férhet kétség. Az elmúlt ötszáz évben számtalan kiváló tudós és ācārya    —    köztük Jīva Gosvāmī, Sanātana Gosvāmī, Viśvanātha Cakravartī, Vallabhācārya és sok más elismert tudós    —    fűzött részletes magyarázatokat a Bhāgavatamhoz még az Úr Caitanya ideje után is. A komoly tanítvány akkor cselekszik helyesen, ha megpróbálja áttanulmányozni ezeket, hogy jobban megízlelhesse a transzcendentális üzenetet.

Śrīla Viśvanātha Cakravartī Ṭhākura főképpen az eredeti és tiszta szexualitás pszichológiájával (ādi-rasa) foglalkozik, amely mentes minden világi mámortól. Az egész anyagi teremtés működése a szexualitáson alapszik. A modern civilizációban minden cselekedet középpontjában ez áll. Bárhová nézünk, azt látjuk, hogy mindenhol ez a döntő. Ebből következik, hogy a szexuális élet valóság, s valódi formája a lelki világban tapasztalható. Az anyagi szexualitás azonban nem más, mint az eredeti valóság torz tükörképe. Az eredeti valóság az Abszolút Igazság, így hát az Abszolút Igazság nem lehet személytelen. Ha személytelen lenne, nem foglalhatná magában a tiszta szexuális életet. Következésképpen a személytelen filozófiát hirdető filozófusok közvetve a visszataszító szexuális életre biztatnak azzal, hogy túlzottan kihangsúlyozzák az Abszolút Igazság személytelen formáját. Így azok az emberek, akik nem tudnak a szexualitás valódi, lelki formájáról, az anyagi szexuális életet fogadják el, mint mindennek a lényegét. Nagy különbség van a beteges állapotú anyagi szexualitás és a lelki szexuális élet között.

A Śrīmad-Bhāgavatam az elfogulatlan olvasót fokozatosan a transzcendencia legtökéletesebb szintjére emeli fel. Képessé teszi arra, hogy túllépjen az anyagi tettek három módján: a gyümölcsöző cselekedeteken, a spekulatív filozófián és a védikus versekben megemlített, meghatározott szerepű mūrtik imádatán.