HU/SB 1.2.8
8. VERS
- dharmaḥ svanuṣṭhitaḥ puṁsāṁ
- viṣvaksena-kathāsu yaḥ
- notpādayed yadi ratiṁ
- śrama eva hi kevalam
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
dharmaḥ—elfoglaltság; svanuṣṭhitaḥ—az ember saját helyzetének megfelelően végrehajtva; puṁsām—az emberiségnek; viṣvaksena—az Istenség Személyisége (teljes rész); kathāsu—az üzenetében; yaḥ—ami; na—nem; utpādayet—hoz létre; yadi—ha; ratim—vonzalmat; śramaḥ—haszontalan munka; eva—csak; hi—biztosan; kevalam—teljesen.
FORDÍTÁS
A kötelesség, melyet az ember saját helyzetének megfelelően hajt végre, csupán tengernyi haszontalan munka, ha nem ébreszt vonzódást az Istenség Személyiségének üzenete iránt.
MAGYARÁZAT
Számtalan dharma van, az emberek különféle életfelfogása szerint. A materialisták számára, akik a durva anyagi testen túl semmit sem látnak, nem létezik semmi az érzékeken túl. Ezért tevékenységeik a központosított és kiterjesztett önzésre korlátozódnak. A központosított önzés a saját testre irányul — ezt az alacsonyabb rendű állatoknál figyelhetjük meg. A kiterjesztett önzés az emberi társadalomban mutatkozik meg, a puszta testi kényelmet helyezve előtérbe, s középpontja a család, a társadalom, valamely közösség, a nemzet és a világ. E túlságosan anyagi gondolkodású emberek fölött állnak az elmebeli spekulálók, akik az elme síkján vannak, s foglalkozásuk a költészet, a filozófia vagy valamilyen izmus hirdetése, ugyanazzal a testre és az elmére korlátozódó önző céllal. Ám a testen és az elmén túl ott van az alvó lélek, amely ha nincs jelen a testben, akkor a testi és elmebeli önzés mind semmivé és értelmetlenné válik. A csekély értelmű emberek azonban nem tudnak arról, mire van a léleknek szüksége.
Az ostobák nem tudnak a lélekről és arról, hogy az túl van a test és az elme hatáskörén, ezért kötelességeik végzése nem teszi őket elégedetté. Ennél a pontnál merül fel az önvaló elégedettségének kérdése. Az önvaló túl van a durva testen és a finom elmén. Ő az elmének és a testnek energiát adó aktív alapelv. Nem lehetünk boldogok, ha csupán a testet és az elmét tesszük elégedetté, a lélek szükségletéről pedig nem tudunk. A test és az elme nem más, mint a lélek haszontalan, külső burkolata. Valójában a lélek igényeit kell kielégíteni. A madarat nem tesszük elégedetté azzal, ha csupán kitisztítjuk a kalitkáját. Azt kell tudnunk, mire van szüksége magának a madárnak.
A léleknek csupán arra van szüksége, hogy kijusson az anyagi kötelékek korlátai közül, és hogy teljesüljön a tökéletes szabadság utáni vágya. Ki akar törni a nagyobb univerzumot takaró falak közül; a szabadon áramló fényt és a lelket akarja látni. A teljes szabadságot akkor éri el, amikor találkozik a teljes lélekkel, az Istenség Személyiségével. Az Isten iránti szeretet szunnyadó állapotban jelen van mindenkiben, a lelki lét pedig a durva testen és az elmén keresztül a durva és finom anyag iránti eltorzult vonzalom formájában nyilvánul meg. Ezért olyan tevékenységet kell végeznünk, amely felébreszti isteni tudatunkat. Ez csak úgy lehetséges, ha hallunk és beszélünk a Legfelsőbb Úr isteni tetteiről. Azok a kötelességek, amelyek nem segítenek abban, hogy felébredjen bennünk Isten transzcendentális üzenetének hallgatása és elmondása iránti ragaszkodásunk, az a fentiek alapján csak idővesztegetés. Ez azért van, mert más foglalatosságok (bármely izmushoz tartozzanak is) nem tudják felszabadítani a lelket. Még a felszabadulásra vágyók tettei is haszontalannak minősülnek, mert nem találják meg minden szabadság forrását. A megrögzött materialista a gyakorlatban láthatja, hogy az anyagi haszon időre és térre korlátozódik, akár ebben, akár egy másik világban. Akkor sem talál örök helyet sóvárgó lelkének, ha a Svargalokára megy. A vágyakozó lelket a tökéletes odaadó szolgálat tökéletes, tudományos folyamata elégíti csak ki.