HU/SB 7.5.31


Õ Isteni Kegyelme A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupada


31. VERS

na te viduḥ svārtha-gatiṁ hi viṣṇuṁ
durāśayā ye bahir-artha-māninaḥ
andhā yathāndhair upanīyamānās
te ’pīśa-tantryām uru-dāmni baddhāḥ


SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS

na—nem; te—ők; viduḥ—ismerik; sva-artha-gatim—az élet végső célját, vagyis valódi érdeküket; hi—valóban; viṣṇum—az Úr Viṣṇu és birodalma; durāśayāḥ—arra vágynak, hogy élvezzék ezt az anyagi világot; ye—akik; bahiḥ—külső érzéktárgyak; artha-māninaḥ—értékesnek tekintik; andhāḥ—akik vakok; yathā—ahogy; andhaiḥ—a többi vak által; upanīyamānāḥ—vezetve; te—ők; api—bár; īśa-tantryām—az anyagi természet köteleinek (törvényeinek); uru—nagyon erős; dāmni—kötelek; baddhāḥ—lekötött.


FORDÍTÁS

Akiket az anyagi élet élvezetének tudata erősen fogva tart, és akik ezért vezetőjükként vagy gurujukként egy hasonlóan vak, a külső érzéktárgyakhoz ragaszkodó embert fogadtak el, nem érthetik meg, hogy az élet célja az, hogy hazatérjünk, vissza Istenhez, és szolgáljuk az Úr Viṣṇut. Ahogyan a vak vezette világtalan ember letér a helyes útról, s az árokba esik, úgy azt, aki anyagi ragaszkodással van teli, s akit szintén olyasvalaki vezet, aki ragaszkodik az anyagi világhoz, a gyümölcsöző tettek rettentő erős kötelei kötözik meg, s tovább folytatja a materialista életet, a háromféle gyötrelemtől szenvedve.


MAGYARÁZAT

A démonok és a bhakták között mindig kell lennie véleménykülönbségnek, ezért amikor fia, Prahlāda Mahārāja megbírálta, Hiraṇyakaśipunak nem kellett volna csodálkoznia azon, hogy Prahlāda Mahārāja az övétől eltérő életet élt. Hiraṇyakaśipu azonban rendkívül dühös volt, és rendre akarta utasítani a fiát, amiért kigúnyolta tanárát, lelki tanítómesterét, aki a kiváló ācārya, Śukrācārya brāhmaṇa családjában született. A śukra szó jelentése „spermium”, az ācārya pedig a tanítóra vagy a gurura vonatkozik. A származás szerinti gurukat vagy lelki tanítómestereket időtlen idők óta mindenhol elfogadták, de Prahlāda Mahārāja nem volt hajlandó elfogadni egy ilyen gurut, illetve nem akart tanulni tőle. A valódi guru śrotriya, azaz a paramparān, a tanítványi láncolaton keresztül hallotta vagy kapta meg a tökéletes tudást. Prahlāda Mahārāja tehát nem fogadta el a származás szerinti lelki tanítómestereket. Az ilyen lelki tanítómestereket egyáltalán nem érdekli Viṣṇu    —    egyedül anyagi sikerekre vágynak (bahir-artha-māninaḥ). A bahiḥ szó jelentése „külső”, az artha szóé „érdek”, a māninaḥ pedig azt jelenti, hogy „nagyon komolyan venni”. A lelki világot szinte senki sem ismeri. A materialisták tudása az anyagi világ négybillió mérföldes határaira korlátozódik, ami a teremtésnek a sötét régióját alkotja, és nem tudják, hogy az anyagi világon túl ott a lelki világ. Ha valaki nem az Úr híve, nem értheti meg, hogy a lelki világ létezik. Azokat a gurukat, tanítókat, akiket csak az anyagi világ érdekel, ez a vers andhának, vaknak nevezi. Az ilyen vakok vezethetnek sok másik világtalan követőt, akik nem rendelkeznek valódi tudással az anyagi feltételekről, de a Prahlāda Mahārājához hasonló bhakták nem fogadják el őket. E vak tanítókat, akiket csupán a külső, anyagi világ érdekel, örökre az anyagi természet erős béklyói láncolják le.