HU/SB 1.2.13
13. VERS
- ataḥ pumbhir dvija-śreṣṭhā
- varṇāśrama-vibhāgaśaḥ
- svanuṣṭhitasya dharmasya
- saṁsiddhir hari-toṣaṇam
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
ataḥ—így; pumbhiḥ—az emberi lény által; dvija-śreṣṭhāḥ—ó, legkiválóbb a kétszer születettek között; varṇa-āśrama—a négy kaszt és a négy életrend intézménye; vibhāgaśaḥ—felosztásával; svanuṣṭhitasya—az ember előírt kötelességének; dharmasya—dharma szerinti; saṁsiddhiḥ—a legmagasabb szintű tökéletesség; hari—az Istenség Személyisége; toṣaṇam—örömet okozó.
FORDÍTÁS
Ó, kétszer születettek legkiválóbbjai! A végkövetkeztetés ezért az, hogy a tökéletesség legmagasabb szintje, amelyet az ember az életrendek és kasztok szerinti felosztás alapján saját dharmájának előírt kötelességét végezve érhet el, nem más, mint örömet okozni az Istenség Személyiségének.
MAGYARÁZAT
Az emberi társadalom mindenhol a világon négy kasztra és négy életrendre oszlik. A négy kaszt az értelmiség, a harcosok, a termelők és a munkások. Ezeket a kasztokat az ember munkája és képzettsége, nem pedig születése határozza meg. Ezenkívül négy életrend is van: a tanuló élet, a családos élet, a visszavonult élet és az odaadó élet. Az emberi társadalom legfőbb érdekében az élet e felosztásainak jelen kell lenniük, mert másképp egyetlen társadalmi intézmény sem tud egészségesen fejlődni. Az élet összes fent említett szakaszának célja az kell, legyen, hogy örömet okozzon az Istenség Személyiségének, a legfelsőbb tekintélynek. Az emberi társadalomnak ezt az intézményét varṇāśrama-dharma rendszernek nevezik, amely a civilizált élet teljesen természetes rendszere. A varṇāśrama intézménye úgy épül fel, hogy képessé tegye az embert az Abszolút Igazság megvalósítására. Nem az a célja, hogy az egyik réteg természetellenes módon a másik fölött uralkodjék. Amikor szem elől tévesztjük az élet célját, az Abszolút Igazságot, mert túlságosan ragaszkodunk az indriya-prītihez, az érzékkielégítéshez — amint azt már korábban elmondtuk —, akkor az önző emberek a varṇāśrama intézményét arra használják, hogy a természetessel ellentétben ők uralkodjanak a gyengébb csoport fölött. A Kali-yugában, a nézeteltérések korszakában ez a természetellenes uralom máris megfigyelhető, de a józan emberek jól tudják, hogy a rendek és kasztok szerinti felosztás a zavartalan társadalmi érintkezést és a nemesebb gondolkodási rendszerű önmegvalósítást szolgálja, s nem mást.
A Bhāgavatam kijelenti itt, hogy az élet legmagasztosabb célja, vagyis a varṇāśrama-dharma intézmény tökéletessége a Legfelsőbb Úr elégedettsége érdekében tett együttműködés. Ezt a Bhāgavad-gīta is megerősíti (BG 4.13).