HU/SB 10.6.39-40
39-40. VERSEK
- payāṁsi yāsām apibat
- putra-sneha-snutāny alam
- bhagavān devakī-putraḥ
- kaivalyādy-akhila-pradaḥ
- tāsām avirataṁ kṛṣṇe
- kurvatīnāṁ sutekṣaṇam
- na punaḥ kalpate rājan
- saṁsāro ’jñāna-sambhavaḥ
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
payāṁsi—(a testéből jövő) tej; yāsām—akik mindegyikének; apibat—az Úr Kṛṣṇa itta; putra-sneha-snutāni—azt a tejet, ami a gopīk testéből jött, nem mesterséges úton, hanem anyai szeretetük miatt; alam—elegendően; bhagavān—az Istenség Legfelsőbb Személyisége; devakī-putraḥ—aki Devakī fiaként jelent meg; kaivalya-ādi—mint a felszabadulás vagy a Brahman-ragyogásba merülés; akhila-pradaḥ—aki minden hasonló áldást megad; tāsām—mindannyiuké (minden gopīé); aviratam—állandóan; kṛṣṇe—az Úr Kṛṣṇának; kurvatīnām—téve; suta-īkṣaṇam—ahogy egy anya néz gyermekére; na-—soha; punaḥ—újra; kalpate—el lehet képzelni; rājan—ó, Parīkṣit király; saṁsāraḥ—a születés és halál anyagi börtöne; ajñāna-sambhavaḥ—amit a tudatlanul boldogságra törekvő ostoba emberek fogadnak el.
FORDÍTÁS
Az Istenség Legfelsőbb Személyisége, Kṛṣṇa számtalan áldást megadhat, köztük a felszabadulást [a kaivalyát] vagy a Brahman-sugárzással való eggyéválást is. A gopīk mindig anyai szeretetet éreztek ez iránt az Istenség Legfelsőbb Személyisége iránt, és Kṛṣṇa teljes elégedettséggel itta tejüket. Így aztán amiatt, hogy mint anya és fia álltak kapcsolatban egymással, sohasem szabad azt gondolnunk, hogy testük elhagyása után a gopīk visszatértek ebbe az anyagi világba, annak ellenére, hogy a legkülönfélébb családi teendőket végezték.
MAGYARÁZAT
Ez a vers leírja, milyen áldással jár a Kṛṣṇa-tudat. A Kṛṣṇa-tudat a transzcendentális szinten fokozatosan fejlődik. Gondolhatunk Kṛṣṇára legfelsőbb személyiségként, gondolhatunk Kṛṣṇára a legfelsőbb mesterként, gondolhatunk Kṛṣṇára a legfelsőbb barátként, gondolhatunk Kṛṣṇára a legfelsőbb fiúként, és gondolhatunk Kṛṣṇára a legfelsőbb szeretőként is. Ha valaki e transzcendentális kapcsolatok valamelyikén keresztül kapcsolatban áll Kṛṣṇával, tudnunk kell, hogy anyagi életpályája már véget ért. Ahogyan a Bhagavad-gītā (BG 4.9) megerősíti, tyaktvā dehaṁ punar janma naiti mām eti: az ilyen bhakták minden kétséget kizárva hazatérnek, vissza Istenhez. Na punaḥ kalpate rājan saṁsāro ’jñāna-sambhavaḥ. Ez a vers biztosít bennünket arról, hogy a bhakták, akik egy bizonyos kapcsolatban örökké Kṛṣṇára gondolnak, sohasem fognak visszatérni ebbe az anyagi világba. A saṁsāra ezen anyagi világában ugyanezek a kapcsolatok léteznek. Az ember azt gondolja: „Itt van a fiam”, „Itt van a feleségem”, „Itt van a kedvesem” vagy „Itt van a barátom”. Ezek a kapcsolatok azonban csupán ideiglenes illúziók. Ajñāna-sambhavaḥ: az ilyen tudat a tudatlanságban ébred fel. Amikor ugyanezek a kapcsolatok Kṛṣṇa-tudatban ébrednek fel, az ember lelki élete újjáéled, és nem kétséges, hogy hazatér, vissza Istenhez. Noha a gopīk, akik Rohiṇī és Yaśodā anya barátnői voltak, és akik szoptatták Kṛṣṇát, nem voltak közvetlenül Kṛṣṇa anyái, mégis mindannyian megkapták azt a lehetőséget, amit Rohiṇī és Yaśodā, hogy visszatérjenek Istenhez, és Kṛṣṇa anyósaiként, szolgáiként stb. cselekedjenek. A saṁsāra szó arra a ragaszkodásra utal, ami a testünkhöz, a házunkhoz, a férjünkhöz vagy a feleségünkhöz és a gyermekeinkhez fűz bennünket, ám annak ellenére, hogy a gopīk és Vṛndāvana többi lakója mind ugyanígy vonzódtak és ragaszkodtak férjükhöz és otthonukhoz, ragaszkodásuk központját mégis Kṛṣṇa jelentette valamilyen transzcendentális kapcsolatban, ezért számukra biztos volt, hogy következő életükben Goloka Vṛndāvanába kerülnek, hogy örökké Kṛṣṇával éljenek, lelki boldogságban. A legkönnyebb utat ahhoz, hogy elérjük a lelki felemelkedést, hogy kiszabaduljunk az anyagi világból, és hazatérjünk, vissza Istenhez, Bhaktivinoda Ṭhākura mutatja meg: kṛṣṇera saṁsāra kara chāḍi’ anācāra. Fel kell adnunk minden gyümölcsöző cselekedetet, és Kṛṣṇa családjában kell maradnunk, s akkor felszabadulásunkhoz semmi kétség nem férhet.