HU/SB 2.2: A szívben lakozó Úr

Śrīmad-Bhāgavatam - Második Ének - MÁSODIK FEJEZET: A szívben lakozó Úr


2.2.1. vers: Śrī Śukadeva Gosvāmī így szólt: Hajdanán, a kozmosz megnyilvánulása előtt a virāṭ-rūpán meditálva az Úr Brahmā visszanyerte elveszett tudatát, mert elégedetté tette az Urat. Így volt képes újra létrehozni a teremtést, úgy, ahogyan az előzőleg volt.

2.2.2. vers: A védikus hangok bemutatásának módja annyira megtévesztő, hogy az emberek intelligenciáját a mennyei királyságokhoz hasonló értelmetlen dolgok felé irányítja. A feltételekhez kötött lelkek e mennyei, illuzórikus örömök álmaiban lebegnek, ám valójában semmilyen igaz boldogságot nem ízlelnek meg ott.

2.2.3. vers: A felvilágosult embernek ezért csak a minimális életszükségletek megszerzésére szabad törekednie, amíg a nevek világában él. Legyen okos és rendíthetetlen, és sohase törekedjen fölösleges dolgokra, valóban megértvén, hogy minden ilyen törekvés csak hiábavaló fáradozás.

2.2.4. vers: Ha oly sok hely van a földön, ahová feküdhetünk, mi szükség kunyhókra és ágyakra? Ha használhatjuk saját karunkat, mi szükség van párnára? Ha használhatjuk a tenyerünket, mi szükség a sokféle evőeszközre? Ha van elegendő fakéreg, hogy elfedjük a testünket, mi szükség ruhákra?

2.2.5. vers: Nem hevernek-e rongyos ruhák szerte az utcán? Nem adnak-e többé adományt a fák, amelyek léte arra szolgál, hogy másokról gondoskodjon? Kiszáradtak-e folyók, hogy ne adjanak többé vizet a szomjazónak? Bezárultak-e a hegyek barlangjai, s legfőképp nem védi-e meg a Mindenható Úr a teljesen meghódolt lelkeket? Miért hízelegnek hát a tanult bölcsek azoknak, akiket a fáradságosan megszerzett vagyon mámorossá tesz?

2.2.6. vers: Ilyen eltökéltséggel kell az embernek szolgálatot végeznie a Felsőléleknek, aki mindenható lévén minden ember szívében jelen van. Ő a Mindenható Istenség Személyisége, aki örök és korlátlan, ezért Ő az élet végső célja, és imádatával az ember megszüntetheti a feltételekhez kötött létállapot okát.

2.2.7. vers: Az emberek tömegét látva, akik saját tetteik eredményeképpen a szenvedés folyójába zuhantak, ki más ne törődne e transzcendentális gondolattal, s ki más fordulna csupán az ideiglenes nevekhez, mint a megrögzött materialisták?

2.2.8. vers: Mások a testben, a szív tájékán lakozó Istenség Személyiségén meditálnak, aki csupán nyolc hüvelyk nagyságú, s aki négy kezében lótuszt, kocsikereket, kagylókürtöt és buzogányt tart.

2.2.9. vers: Ajka boldogságáról árulkodik, szemei nagyok, akár a lótusz szirmai, öltözéke sárga, mint a sáfrányszínű kadamba virág, s értékes drágakövek díszítik. Ékszerei egytől egyig ékkövekkel kirakott aranyból készültek. Ragyogó fejdíszt és fülbevalókat visel.

2.2.10. vers: Lótuszlábait a nagy misztikusok lótusz-szívének virágtakaróján nyugtatja. Mellkasán a Kaustubha drágakövet viseli, melyre egy gyönyörű borjú képét vésték, s vállát is ékszerek díszítik. Egész testét friss virágfüzérek borítják.

2.2.11. vers: Derekát ékes koszorú, ujjait értékes drágakövekkel kirakott gyűrűk díszítik. Lábcsengettyűi, karkötői, kékes árnyalatú, olajos, fürtökben göndörödő haja és szépségesen mosolygó arca örömmel töltik el a szívet.

2.2.12. vers: Az Úr kedvtelései, amelyek nagylelkűségéről tanúskodnak, valamint mosolygó arcának ragyogó pillantásai mind végtelen áldásának jelei. Az embernek ezért az Úr e transzcendentális formájára kell koncentrálnia mindaddig, amíg az elmét a meditáció segítségével Rá tudja rögzíteni.

2.2.13. vers: A meditáció folyamatának az Úr lótuszlábánál kell kezdődnie, mosolygó arca felé haladva. Először az Úr lótuszlábára kell irányulnia, azután a lábszárára, a combjára, s így egyre feljebb. Minél jobban koncentrál az elme a testrészek különböző területeire, sorra egymás után, annál tisztábbá válik az intelligencia.

2.2.14. vers: Amíg a durva materializmus követőjében nem ébred fel a vágy, hogy a Legfelsőbb Úr, a transzcendentális és az anyagi világok látója szerető szolgálatát végezze, addig előírt kötelességeinek végrehajtása után az Úr kozmikus formájára kell emlékeznie, azon kell meditálnia.

2.2.15. vers: Ó, király! Bármikor vágyik a yogī arra, hogy távozzon az emberi lények e bolygójáról, nem szabad, hogy zavarba jöjjön a megfelelő időt vagy helyet illetően, hanem kényelmesen le kell ülnie, zavartalanul, s az életlevegőt szabályozva, az elme segítségével fegyelmeznie kell az érzékeit.

2.2.16. vers: Ezért a yogīnak tiszta intelligenciája segítségével elméjét az élőlénybe, majd az élőlényt a Felső Önvalóba kell merítenie. Így cselekedvén a teljesen elégedett élőlény az elégedettség legmagasabb szintjére kerül, s beszüntet minden más cselekvést.

2.2.17. vers: E labdhopaśāntinak nevezett transzcendentális szinten nem érvényesül a pusztító idő felsőbbrendű hatalma, az időé, amely még a mennyei félisteneket is uralma alatt tartja, akik megkapták a hatalmat, hogy uralkodjanak a földi teremtményeken. (Mit szólhatnánk hát az egyszerű félistenekről?) Nincs jelen az anyagi jóság, szenvedély és tudatlanság kötőereje, a hamis ego, az anyagi Okozati-óceán és az anyagi természet sem.

2.2.18. vers: A transzcendentalisták szeretnének mindent elkerülni, aminek nincs köze Istenhez, mert ismerik azt a legfelsőbb helyzetet, amelyben minden kapcsolatban áll a Legfelsőbb Úrral, Viṣṇuval. Ezért hát egy tiszta bhakta, aki abszolút harmóniában él az Úrral, nem okoz zavart, hanem minden pillanatban imádja az Úr lótuszlábait, szívébe fogadva azokat.

2.2.19. vers: A megvalósított tudás erejével az embernek meg kell állapodnia az abszolút megvalósítás helyzetében, s így képesnek kell lennie kioltani minden anyagi vágyat. Aztán le kell mondania az anyagi testéről úgy, hogy sarkával elzárja a levegőnyílást [amelyen keresztül az ürülék távozik], s az életlevegőt a hat elsődleges helyet egyenként érintve felemeli.

2.2.20. vers: A meditáló bhaktának az életlevegőt lassan fel kell tolnia a köldöktől a szívig, onnan a mellkasig, onnan pedig a szájpadlás gyökeréig. Intelligenciával kell megkeresnie a megfelelő helyeket.

2.2.21. vers: Ezután a bhakti-yogī tolja fel az életlevegőt a szemöldökei közé, majd az életlevegő hét nyílását elzárva összpontosítson céljára, hogy hazatérjen, vissza Istenhez! Minden anyagi élvezet utáni vágytól megszabadulva eléri majd az agyüreget, s az anyaggal való kapcsolatról lemondva visszatér a Legfelsőbbhöz.

2.2.22. vers: Ó, király! Ha a yogī nem mond le vágyáról, hogy magasabb rendű anyagi élvezetben legyen része    —    hogy eljusson a legfelsőbb bolygóra, Brahmalokára, hogy szert tegyen a nyolcféle tökéletességre, hogy a Vaihāyasákkal utazzon a világűrben, vagy, hogy a bolygók millióinak egyikére menjen    —,    akkor magával kell vinnie az anyagi elmét és az érzékeket.

2.2.23. vers: A transzcendentalisták a lelki testtel törődnek, s így odaadó szolgálatuk, lemondásaik, misztikus hatalmuk és transzcendentális tudásuk révén mozgásuk korlátlan, az anyagi világon belül és azon túl is. A gyümölcsöző tetteket végzők vagy a durva materializmus hívei sohasem mozoghatnak ilyen korlátlanul.

2.2.24. vers: Ó, király! Amikor egy ilyen misztikus végighalad a Tejúton a ragyogó Suṣumṇā mentén, hogy elérje a legfelsőbb bolygót, Brahmalokát, először Vaiśnāvarára megy, a tűzisten bolygójára, ahol teljesen megtisztul minden szennyeződéstől, majd még feljebb indul, a Śiśumāra körébe, hogy kapcsolatba kerüljön az Úr Harival, az Istenség Személyiségével.

2.2.25. vers: Ez a Śiśumára az egész univerzum forgástengelye, és Viṣṇu [Garbhodakaśāyī Viṣṇu] köldökének nevezik. Csak a yogī jut túl a Śiśumāra körén, s éri el azt a bolygót [Maharlokát], ahol a megtisztult szentek    —    köztük Bhṛgu    —     élvezik 4 300 000 000 napévig tartó életüket. Ezt a bolygót még azok a szentek is imádják, akik elérték a transzcendentális szintet.

2.2.26. vers: A teljes univerzum végső pusztulásának idején [Brahmā életének alkonyán] Ananta szájából [az univerzum aljáról] lángok törnek elő. A yogī az univerzum összes bolygóját látja, ahogyan hamuvá ég, majd Satyalokára indul a repülőkkel, amelyeken a kiváló megtisztult lelkek utaznak. A számítások szerint Satyalokán az élet hossza 15 480 000 000 000 év.

2.2.27. vers: A Satyaloka bolygón nincs sem gyász, sem öregkor, sem halál. Lakói nem ismerik a fájdalmat, ezért nincs részük aggodalomban sem, csupán akkor, ha a tudatnak köszönhetően néha könyörületesség ébred bennük azok iránt, akik nem tudnak az odaadó szolgálat folyamatáról, s az anyagi világ elkerülhetetlen gyötrelmeitől szenvednek.

2.2.28. vers: A Satyaloka elérése után a bhakta képes lesz arra, hogy a félelemtől megszabadulva egy olyan finom testet vegyen föl, amely hasonló a durva anyagi testhez, majd sorra különféle testekre tesz szert: földből, vízből, tűzből, ragyogásból és levegőből álló testekre, míg végül eljut az éteri testig.

2.2.29. vers: A bhakta így áthalad az érzékek finom tárgyain, az illaton a szaglással, az ízen az ízleléssel, a látványon a formaérzékeléssel, a tapintáson az érintéssel, a fülben keletkezett rezgésen az éteri azonosítással, és végül az érzékszerveken az anyagi cselekvésekkel.

2.2.30. vers: A bhakta ekképpen túljutva a burkok durva és finom formáin, eljut az ego síkjára. Ebben a helyzetben, a semlegesítés e pontján összevonja a természet anyagi kötőerőit [a tudatlanságot és a szenvedélyt], s így eléri a jóságban lévő egót. Ezek után a teljes ego beleolvad a mahat-tattvába, és a bhakta a tiszta önmegvalósítás szintjére jut el.

2.2.31. vers: Csak a megtisztult lélek érheti el a tökéletes szintet, az Istenség Személyisége társaságát eredeti helyzetében, teljes boldogságban és elégedettségben. Aki fel tudja ébreszteni magában e tökéletes odaadást, azt sohasem csábítja többé ez az anyagi világ, és sohasem tér többé vissza ide.

2.2.32. vers: Felség, Parīkṣit Mahārāja! Tudd meg, hogy minden, amit válaszként elmondtam helyénvaló kérdéseidre, egyezik a Védák magyarázatával, s örök igazság. Maga az Úr Kṛṣṇa mondta el mindezt Brahmānak, akivel elégedett volt, mert méltóképpen imádta Őt.

2.2.33. vers: Azok számára, akik az anyagi univerzumban vándorolnak, nincs kedvezőbb módszer a felszabadulásra, mint az Úr Kṛṣṇa közvetlen odaadó szolgálata.

2.2.34. vers: A nagyszerű személyiség, Brahmā nagy figyelemmel és elméje koncentrálásával háromszor alaposan áttanulmányozta a Védákat, majd megállapította, hogy a vallás legtökéletesebb szintje a vonzódás az Istenség Legfelsőbb Személyiségéhez, Śrī Kṛṣṇához.

2.2.35. vers: Az Istenség Személyisége, az Úr Śrī Kṛṣṇa jelen van minden élőlényben az egyéni lélekkel együtt. Ezt a tényt látásunkkal és az intelligencia segítségével tapasztaljuk és feltételezzük.

2.2.36. vers: Ó, király! Ezért fontos, hogy minden emberi lény halljon a Legfelsőbb Úrról, az Istenség Személyiségéről, dicsőítse Őt és emlékezzen Rá mindig és mindenhol.

2.2.37. vers: Akik fülükön át isszák az Úr Kṛṣṇa, a bhakták legkedvesebbje nektári üzenetét és színültig telnek vele, azok megtisztítják életük tisztátalan célját, amely nem más, mint az anyagi élvezet, s így visszatérnek Istenhez, az Istenség Személyisége lótuszlábaihoz.