HU/SB 3.25.32
32. VERS
- śrī-bhagavān uvāca
- devānāṁ guṇa-liṅgānām
- ānuśravika-karmaṇām
- sattva evaika-manaso
- vṛttiḥ svābhāvikī tu yā
- animittā bhāgavatī
- bhaktiḥ siddher garīyasī
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
śrī-bhagavān uvāca—az Istenség Legfelsőbb Személyisége így szólt; devānām—az érzékeknek vagy az érzékek uralkodó istenségeinek; guṇa-liṅgānām—amelyek észlelik az érzékek tárgyait; ānuśravika—a szentírás szerint; karmaṇām—amelyek cselekednek; sattve—az elmének vagy az Úrnak; eva—csak; eka-manasaḥ—annak, akinek elméje egyetlen dologra irányul; vṛttiḥ—hajlam; svābhāvikī—természetes; tu—a valóságban; yā—ami; animittā—érdek nélkül; bhāgavatī—az Istenség Személyiségének; bhaktiḥ—odaadó szolgálat; siddheḥ—mint a felszabadulás; garīyasī—jobb.
FORDÍTÁS
Az Úr Kapila így szólt: Az érzékek a félistenek jelképes képviselői, s természetes hajlamuk, hogy a védikus utasításokat követve cselekedjenek. Ahogy az érzékek a félistenek képviselői, úgy az elme az Istenség Legfelsőbb Személyiségének képviselője. Az elme természetes kötelessége a szolgálat. Ha ezt a szolgáló szellemet minden érdek nélkül az Istenség Legfelsőbb Személyisége odaadó szolgálatára irányítjuk, az még a felszabadulásnál is sokkal jobb.
MAGYARÁZAT
Az élőlény érzékei mindig tevékenyek, vagy olyan tettekbe merülnek, amelyeket a Védák utasításai írnak elő, vagy anyagi cselekedetekkel vannak elfoglalva. Az érzékek természetes hajlama az, hogy valami eléréséért cselekedjenek, s központjuk az elme. Valójában az elme az érzékek irányítója, ezért sattvának nevezik. Hasonló módon az anyagi világ működését irányító valamennyi félistennek — a napistennek, a holdistennek, Indrának és másoknak — az Istenség Legfelsőbb Személyisége a vezetője.
A védikus írásokban az áll, hogy a félistenek az Istenség Legfelsőbb Személyisége kozmikus testének különböző részei. Az érzékeinket szintén különféle félistenek irányítják, ők képviselik azokat, míg az elménk az Istenség Legfelsőbb Személyiségének képviselője. Az elme vezette érzékek a félistenek irányításával cselekszenek. Ha a szolgálatunkat végső soron az Istenség Legfelsőbb Személyiségének végezzük, az érzékek természetes állapotukba kerülnek. Az Urat Hṛṣīkeśának nevezik, mert Ő az érzékek valódi tulajdonosa és legfőbb mestere. A cselekvés az érzékek és az elme természetes hajlama, de ha anyagi szennyeződés fertőzi meg őket, akkor anyagi haszonért vagy a félistenek szolgálatában cselekszenek, noha valójában feladatuk az, hogy az Istenség Legfelsőbb Személyiségét szolgálják. Az érzékeket hṛṣīkának nevezik, az Istenség Legfelsőbb Személyiségét pedig Hṛṣīkeśának. Közvetve minden érzék, természetéből adódóan vonzódik a Legfelsőbb Úr szolgálatához. Ez az úgynevezett bhakti.
Kapiladeva elmondta, hogy amikor az ember az érzékeit anyagi haszonvágy vagy más önző érdek nélkül az Istenség Legfelsőbb Személyiségének szolgálatában használja, akkor odaadó szolgálatot végez. Ez a szolgálatkész hozzáállás sokkal jobb, mint a siddhi, a felszabadulás. A bhakti, a vonzódás az Istenség Legfelsőbb Személyiségének szolgálatához sokkal magasabb rendű, transzcendentálisabb helyzet, mint a mukti, a felszabadulás. A bhakti tehát a felszabadulás után következő szint. Ha valaki nem jut el a felszabadulásig, nem tudja az érzékeit az Úr szolgálatába állítani. Amikor az érzékek az érzékkielégítés anyagi cselekedeteibe vagy a védikus utasítások szerinti tettekbe merülnek, e tetteket mindig valamilyen érdek mozgatja, amikor azonban ugyanazok az érzékek minden érdektől mentesen az Úr szolgálatát végzik, azt animittānak nevezik, s ez az elme természetes hajlama. A végkövetkeztetés az, hogy ha az elmét nem térítik el a védikus utasítások vagy az anyagi cselekedetek, s teljesen elmerül a Kṛṣṇa-tudatban, az Istenség Legfelsőbb Személyiségének odaadó szolgálatában, az sokkal jobb, mint a hőn óhajtott felszabadulás az anyagi kötelékek alól.