HU/SB 4.29.61
61. VERS
- śayānam imam utsṛjya
- śvasantaṁ puruṣo yathā
- karmātmany āhitaṁ bhuṅkte
- tādṛśenetareṇa vā
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
śayānam—lefeküdve egy ágyra; imam—ez a test; utsṛjya—miután elhagyta; śvasantam—lélegzet; puruṣaḥ—az élőlény; yathā—mint; karma—cselekedet; ātmani—az elmében; āhitam—végrehajtott; bhuṅkte—élvezi; tādṛśena—egy hasonló test által; itareṇa—egy másik test által; vā—vagy.
FORDÍTÁS
Az élőlény álmában elhagyja a valódi élő testet. Elméje és intelligenciája működése révén egy másik testben cselekszik, hol istenként, hol kutyaként. E durva test elhagyása után az élőlény kap egy állati vagy egy félisteni testet, ezen a bolygón vagy egy másikon. Így élvezi az elmúlt életében végrehajtott tettei eredményeit.
MAGYARÁZAT
Annak ellenére, hogy a boldogtalanság és a boldogság gyökere az elme, az intelligencia és az ego, mégis szükség van egy durva testre mint az élvezet eszközére. A durva test változhat, de a finom test továbbra is cselekszik. Ha az élőlény nem kap egy másik durva testet, akkor egy finom testben, egy szellemtestben kell tovább élnie. Szellemmé akkor válik valaki, amikor a finom test az eszközül szolgáló durva test segítsége nélkül cselekszik. Ahogy ebben a versben áll, śayānam imam utsṛjya śvasantam. Lehet, hogy a durva test egy ágyban fekszik és alszik, és lehet, hogy gépezete működik, az élőlény azonban távozhat, elmehet egy álomba, aztán visszatérhet a durva testbe. Amint visszatér, elfeledi az álmát. Ugyanígy amikor kap egy másik durva testet, a jelenlegit elfelejti. A finom test tehát — az elme, az intelligencia és az ego — teremt egy vágyakkal és törekvésekkel teli környezetet, amit az élőlény a finom testben élvez. Az élőlény valójában a finom testben van, annak ellenére, hogy a durva test látszólag cserélődik, és az élőlény különböző bolygókon lakik a durva testben. Finom testben végrehajtott cselekedeteit mind illuzórikusnak nevezik, mert nem állandóak. Felszabadulni annyit jelent, mint kiszabadulni a finom test kötelékei közül. A durva testből való kiszabadulás azt jelenti, hogy a lélek az egyik durva testből a másikba vándorol. Ha az elmét a Kṛṣṇa-tudatra vagy a jóság kötőerejében egy magasabb rendű tudatra neveljük, akkor az élőlény vagy egy felsőbb, mennyei bolygóra, vagy pedig a lelki világba, a Vaikuṇṭha bolygókra kerül. Ezért az embernek a tudatát kell megváltoztatnia, mégpedig úgy, hogy a tanítványi láncolaton keresztül tanulmányozza azt a tudást, amit az Istenség Legfelsőbb Személyisége a Védákban megadott. Ha ebben az életünkben mindig Kṛṣṇára gondolunk, s így képezzük a finom testet, akkor a durva test elhagyása után Kṛṣṇalokára kerülünk. Ezt az Istenség Legfelsőbb Személyisége is alátámasztja.
- janma karma ca me divyam
- evaṁ yo vetti tattvataḥ
- tyaktvā dehaṁ punar janma
- naiti mām eti so ’rjuna
„Ó, Arjuna! Aki ismeri megjelenésem és cselekedeteim transzcendentális természetét, az teste elhagyása után nem születik meg újra ebben az anyagi világban, hanem eléri az Én örök hajlékomat.” (BG 4.9)
A durva test cseréje tehát nem túlságosan fontos, a finom test változása viszont igen. A Kṛṣṇa-tudatú mozgalom arra tanítja meg az embereket, hogyan tisztítsák meg a finom testet. Tökéletes példa ezzel kapcsolatban Ambarīṣa Mahārāja, aki mindig az Úr Kṛṣṇa lótuszlábaira rögzítette az elméjét. Sa vai manaḥ kṛṣṇa-padāravindayoḥ. Ebben az életünkben nekünk is ugyanígy mindig Kṛṣṇa lótuszlábára kell gondolnunk, aki jelen van arcā-vigrahaként, mūrti-inkarnációként a templomban. Mindig imádnunk kell Őt. Ha arra használjuk a szavainkat, hogy az Úr cselekedeteit írjuk le velük, a fülünket pedig arra, hogy halljunk a kedvteléseiről, és ha betartjuk a szabályokat, hogy elménket egészséges állapotban tartva fejlődhessünk a Kṛṣṇa-tudatban, akkor kétségtelenül fel fogunk emelkedni a lelki síkra. Ha így teszünk, halálunk pillanatában az elme, az intelligencia és az ego már nem lesz anyagilag szennyezett. Ott van az élőlény, valamint az elme, az intelligencia és az ego. Ha az elme, az intelligencia és az ego megtisztul, az élőlény valamennyi cselekvő érzékszerve lelkivé válik, s az élőlény elnyeri sac-cid-ānanda formáját. A Legfelsőbb Úr mindig sac-cid-ānanda formájában van, azonban az élőlényt annak ellenére, hogy szerves része az Úrnak, beszennyezi az anyag, ha az anyagi gyönyörök reményében arra vágyik, hogy az anyagi világba jöjjön. Hogy hogyan lehet hazatérni, vissza Istenhez, azt Maga az Úr mondja el a Bhagavad-gītāban (BG 9.34):
- man-manā bhava mad-bhakto
- mad-yājī māṁ namaskur
- mām evaiṣyasi yuktvaivam
- ātmānaṁ mat-parāyaṇa
„Gondolj mindig Rám, légy a bhaktám, ajánld hódolatodat Nekem, és imádj Engem! Ha teljesen elmélyülsz Bennem, biztosan eljutsz Hozzám.”