HU/SB 6.1.16
16. VERS
- na tathā hy aghavān rājan
- pūyeta tapa-ādibhiḥ
- yathā kṛṣṇārpita-prāṇas
- tat-puruṣa-niṣevayā
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
na—nem; tathā—annyira; hi—bizonyára; agha-vān—egy bűnös cselekedetekkel teli ember; rājan—ó, király; pūyeta—megtisztulhat; tapaḥ-ādibhiḥ—a lemondás, a vezeklés, a brahmacarya és más tisztító folyamatok elveit követve; yathā—mint amennyire; kṛṣṇa-arpita-prāṇaḥ—egy olyan bhakta, aki teljesen Kṛṣṇa-tudatos életet él; tat-puruṣa-niṣevayā—azáltal, hogy életét Kṛṣṇa képviselőjének szolgálatába állítja.
FORDÍTÁS
Kedves királyom! Ha egy bűnös ember az Úr igaz bhaktáját szolgálja, s így megtanulja, hogyan áldozza életét Kṛṣṇa lótuszlábának, akkor teljesen megtisztulhat. A lemondás, a vezeklés, a brahmacarya és a bűnök jóvátételére szolgáló más folyamatok gyakorlásával, melyekről korábban beszéltem, nem tisztulhat meg.
MAGYARÁZAT
A tat-puruṣa szó olyan Kṛṣṇa-tudatos prédikátorra utal, mint a lelki tanítómester. Śrīla Narottama dāsa Ṭhākura azt mondta: chāḍiyā vaiṣṇava-sevā nistāra pāyeche kebā. „Egy igaz lelki tanítómester, egy ideális vaiṣṇava szolgálata nélkül ki szabadulhatna ki māyā karmai közül?” Ezzel a gondolattal számos más helyen is találkozhatunk. A Śrīmad-Bhāgavatam (SB 5.5.2) kijelenti: mahat-sevāṁ dvāram āhur vimukteḥ, ha valaki ki akar szabadulni māyā karmai közül, egy tiszta bhakta mahātmāval kell társulnia. Mahātmā az, aki a nap huszonnégy órájában örökké az Úr szerető szolgálatát végzi. Ahogy Kṛṣṇa a Bhagavad-gītāban elmondja (BG 9.13):
- mahātmānas tu māṁ pārtha
- daivīṁ prakṛtim āśritāḥ
- bhajanty ananya-manaso
- jñātvā bhūtādim avyayam
„Ó, Pṛthā fia, a nagy lelkek, akik nincsenek illúzióban, az isteni természet védelme alatt állnak. Teljesen elmerülnek az odaadó szolgálatban, mert az Istenség Legfelsőbb Személyiségének, eredetinek és kimeríthetetlennek ismernek Engem.” A mahātmā jellemzője tehát az, hogy semmi mást nem tesz, egyedül Kṛṣṇát szolgálja. Ahhoz, hogy megszabaduljunk a bűnös visszahatásoktól, hogy eredeti Kṛṣṇa-tudatunkra ébredjünk, s hogy megtanuljuk, hogyan kell szeretni Kṛṣṇát, egy vaiṣṇavát kell szolgálnunk. Ez a mahātma-sevā eredménye. Ha valaki egy tiszta bhaktát szolgál, az azzal jár, hogy bűnös életének visszahatásai automatikusan megsemmisülnek. Az odaadó szolgálatra nem azért van szükség, hogy elpusztítson valami jelentéktelen kis bűnt, hanem azért, hogy felébressze Kṛṣṇa iránti szeretetünket. Ahogyan a köd oszlik el a napfény első sugaraira, úgy semmisülnek meg automatikusan az ember bűnös visszahatásai is, amint szolgálni kezd egy tiszta bhaktát. Nincs szükség külön erőfeszítésre.
A kṛṣṇārpita-prāṇaḥ szó arra a bhaktára utal, aki életét Kṛṣṇa szolgálatának szenteli, nem pedig annak, hogy megmeneküljön a pokoli élet útjától. A bhakta nārāyaṇa-parāyaṇa, azaz vāsudeva-parāyaṇa, ami azt jelenti, hogy Vāsudeva útja, vagyis az odaadás útja az élete és lelke. Nārāyaṇa-parāḥ sarve na kutaścana bibhyati (SB 6.17.28): az ilyen bhakta nem fél, bárhová kell is mennie. Van egy út, ami a felszabadulás felé, a felsőbb bolygórendszerekbe vezet, és van egy másik, ami a pokoli bolygókra visz, ám egy nārāyaṇa-para bhakta nem fél, bárhová is küldjék; bárhol van, csak Kṛṣṇára akar emlékezni. Az ilyen bhakta nem törődik a pokollal és a mennyországgal — egyedül Kṛṣṇa szolgálatához ragaszkodik. Ha egy bhakta pokoli körülmények közé kerül, azt Kṛṣṇa kegyének tekinti: tat te ’nukampāṁ susamīkṣamāṇaḥ (SB 10.14.8). Nem tiltakozik: „Én Kṛṣṇa nagy bhaktája vagyok! Miért van részem ilyen gyötrelemben?” Ehelyett inkább így gondolkozik: „Ez Kṛṣṇa kegye.” Ilyen hozzáállása csak egy olyan bhaktának lehet, aki Kṛṣṇa képviselőjét szolgálja. Ez a siker titka.