HU/SB 7.9.44
44. VERS
- prāyeṇa deva munayaḥ sva-vimukti-kāmā
- maunaṁ caranti vijane na parārtha-niṣṭhāḥ
- naitān vihāya kṛpaṇān vimumukṣa eko
- nānyaṁ tvad asya śaraṇaṁ bhramato ’nupaśye
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
prāyeṇa—általában, szinte minden esetben; deva—ó, Uram; munayaḥ—a nagy szentek; sva—személyes, saját; vimukti-kāmāḥ—vágyik arra, hogy kiszabaduljon az anyagi világból; maunam—némán; caranti—vándorolnak (olyan helyeken, mint például a Himalája erdei, ahol nem kerülnek kapcsolatba a materialisták tetteivel); vijane—magányos helyeken; na—nem; para-artha-niṣṭhāḥ—az érdekli őket, hogy másokért cselekedjenek, s a Kṛṣṇa-tudatról tanítva őket átadják nekik a Kṛṣṇa-tudatú mozgalom áldását; na—nem; etān—ezek; vihāya—félretéve; kṛpaṇān—ostobák és gazemberek (akik az anyagi tettekbe merülnek, s nem tudnak az emberi életforma áldásáról); vimumukṣe—arra vágyom, hogy felszabaduljak, s hazatérjek, vissza Istenhez; ekaḥ—egyedül; na—nem; anyam—más; tvat—mint Neked; asya—ennek; śaraṇam—menedék; bhramataḥ—az anyagi univerzumokban keringő s vándorló élőlényeknek; anupaśye—látom.
FORDÍTÁS
Drága Uram, Nṛsiṁhadeva! Látom, hogy sok szent van a világon, de csak saját felszabadulásuk érdekli őket. A nagy városokkal mit sem törődve a Himalájába vagy az erdőbe vonulnak, hogy némasági fogadalmat téve [mauna-vrata] meditáljanak. Nem gondolnak mások felszabadulására. Én azonban nem akarok egyedül felszabadulni, s magam mögött hagyni ezeket a szerencsétlen ostobákat és gazembereket. Tudom, hogy Kṛṣṇa-tudat nélkül, anélkül hogy elnyerné lótuszlábad menedékét, senki sem lehet boldog. Szeretném hát visszahozni őket lótuszlábad oltalmába!
MAGYARÁZAT
Ilyen elhatározás jellemzi a vaiṣṇavát, az Úr tiszta bhaktáját. Ami őt magát illeti, neki semmi nem okoz aggodalmat, még akkor sem, ha továbbra is az anyagi világban kell élnie, mert az egyetlen gondja az, hogy Kṛṣṇa-tudatban maradjon. Aki Kṛṣṇa-tudatú, az akár a pokolba is elmehet, ott is boldog lesz. Prahlāda Mahārāja éppen ezért azt mondja: naivodvije para duratyaya-vaitaraṇyāḥ. „Ó, legkiválóbb a nagy személyiségek közül, én egyáltalán nem félek az anyagi léttől!” A tiszta bhakta semmilyen életkörülmények között sem szomorú. Ezt a Śrīmad-Bhāgavatam (SB 6.17.28) is megerősíti:
- nārāyaṇa-parāḥ sarve
- na kutaścana bibhyati
- svargāpavarga-narakeṣv
- api tulyārtha-darśinaḥ
„A bhakták, akik kizárólag az Istenség Legfelsőbb Személyisége, Nārāyaṇa odaadó szolgálatát végzik, semmilyen élethelyzettől nem riadnak vissza. Számukra a mennyei bolygók, a felszabadulás és a pokoli bolygók nem különböznek egymástól, mert egyedül az Úr szolgálata érdekli őket.”
Egy bhakta számára nem jelent különbséget, hogy a mennyei bolygókon vagy a pokolbolygókon él, mert nem a mennyekben vagy a pokolban van, hanem Kṛṣṇával él a lelki világban. A karmīk és a jñānīk nem értik meg, hogy mi a bhakta sikerének a titka. A karmīk így anyagi elrendezéseken keresztül igyekeznek boldogok lenni, a jñānīk pedig a Legfelsőbbel eggyé válva akarják elérni ugyanezt. A bhaktát azonban semmi ilyesmi nem érdekli. Őt nem csábítja az úgynevezett meditáció a Himalájában vagy az erdőben. Inkább a világ legzsúfoltabb területei érdeklik, ahol Kṛṣṇa-tudatra taníthatja az embereket. A Kṛṣṇa-tudatú mozgalmat ezzel a szándékkal kezdtük el. Nem arra oktatjuk az embereket, hogy egy magányos helyen meditáljanak, s aztán megmutathassák, milyen magas szintet értek el, s hogy büszkék legyenek úgynevezett transzcendentális meditációjukra, noha közben mindenféle ostoba materialista tettet végeznek. Egy olyan vaiṣṇavát, mint Prahlāda Mahārāja, nem érdekli az efféle megjátszott lelki fejlődés. Inkább azt szeretné, ha felvilágosíthatná az embereket a Kṛṣṇa-tudat segítségével, mert ez az egyetlen út, hogy boldogok lehessenek. Prahlāda Mahārāja egyértelműen kijelenti: nānyaṁ tvad asya śaraṇaṁ bhramato ’nupaśye. „Tudom, hogy Kṛṣṇa-tudat nélkül, anélkül hogy oltalmat keresne lótuszlábadnál, senki sem lehet boldog.” Az élőlény élet élet után egyre az univerzumban vándorol, ám egy bhaktának, Śrī Caitanya Mahāprabhu szolgájának a kegyéből megnyílhat előtte az út a Kṛṣṇa-tudathoz, s ezzel nemcsak ebben a világban érheti el a boldogságot, de haza is térhet, vissza Istenhez. Ez az élet igazi célja. A Kṛṣṇa-tudatú mozgalom tagjait egyáltalán nem érdekli az állítólagos meditáció a Himalájában vagy az erdőben, ahol az emberek csak színjátékot csinálnak a meditációból, és azzal sem törődnek, hogy yoga-iskolákat és meditációs tanfolyamokat nyissanak a városokban. A Kṛṣṇa-tudatú mozgalom tagjait ehelyett az érdekli, hogy házról házra járva meggyőzzék az embereket A Bhagavad-gītā úgy, ahogy van tanításáról, az Úr Caitanya tanításáról. Ez a Hare Kṛṣṇa-mozgalom célja. A Kṛṣṇa-tudatú mozgalom tagjainak teljes meggyőződéssel kell hinniük, hogy Kṛṣṇa nélkül senki sem lehet boldog. Az tehát, aki Kṛṣṇa-tudatú, elkerül minden csaló spiritualistát, transzcendentalistát, meditálót, monistát, filozófust és filantrópust.