HU/SB 8.7.19
19. VERS
- tad ugra-vegaṁ diśi diśy upary adho
- visarpad utsarpad asahyam aprati
- bhītāḥ prajā dudruvur aṅga seśvarā
- arakṣyamāṇāḥ śaraṇaṁ sadāśivam
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
tat—az; ugra-vegam—nagyon kegyetlen és erős méreg; diśi diśi—minden irányban; upari—felfelé; adhaḥ—lefelé; visarpat—csavarodva; utsarpat—felfelé megy; asahyam—elviselhetetlen; aprati—irányíthatatlan; bhītāḥ—rettegve; prajāḥ—a világok népe; dudruvuḥ—ide-oda mozgott; aṅga—ó, Parīkṣit Mahārāja; sa-īśvarāḥ—a Legfelsőbb Úrral; arakṣyamāṇāḥ—mert nem védelmezték; śaraṇam—menedéket; sadāśivam—az Úr Śiva lótuszlábának.
FORDÍTÁS
Ó, király! Amikor ez a méreg, mely fölött senkinek sem volt hatalma, felfelé és lefelé minden irányban szétáradt, a félistenek az Úrral együtt az Úr Śivához [Sadāśivához] mentek. Védtelennek érezték magukat, és nagyon féltek, így aztán nála kerestek oltalmat.
MAGYARÁZAT
Felmerülhet az a kérdés, hogy ha az Istenség Legfelsőbb Személyisége Maga is jelen volt, miért tartott Ő is a félistenekkel és a közönséges emberekkel, hogy menedéket keressen az Úr Sadāśivánál, ahelyett, hogy Ő Maga avatkozott volna közbe. Ezzel kapcsolatban Śrīla Madhvācārya a következőket mondja:
- rudrasya yaśaso ’rthāya
- svayaṁ viṣṇur viṣaṁ vibhuḥ
- na sañjahre samartho ’pi
- vāyuṁ coce praśāntaye
Az Úr Viṣṇu képes lett volna megoldani a helyzetet, ám hogy az Úr Śiváé legyen az érdem, aki később megitta és a nyakában tartotta az összes mérget, az Úr Viṣṇu nem tett semmit.