HU/SB 1.18.46: Difference between revisions

(Srimad-Bhagavatam Compile Form edit)
 
mNo edit summary
 
Line 40: Line 40:


<div class="purport">
<div class="purport">
A király helyzetével kapcsolatos általános törvényeket elmagyarázva és bizonyítva, hogy egy király nem tehet rosszat, ezért nem lehet elítélni, a bölcs Śamīka most kifejezetten Parīkṣit uralkodóról akart beszélni. Parīkṣit Mahārāja különleges tulajdonságait összegzi ez a vers. A király    —    még ha csupán királynak tekintjük is    —    a leghíresebb uralkodó volt, aki ügyelt a királyi rend vallásos elveire. A śāstrák a társadalom minden kasztjának és rendjének kötelességeit előírják. Parīkṣit királyban a kṣatriyák minden tulajdonsága jelen volt, amelyekről a Bhagavad-gītā ír ([[ HU/BG 18.43|BG 18.43]]), emellett az Úr kiváló bhaktája és önmegvalósított lélek volt. Egy ilyen királyt megátkozni, amikor az fáradt és kimerült az éhségtől és a szomjúságtól, egyáltalán nem volt helyes. Śamīka Ṛṣi elismerte, hogy Parīkṣit Mahārāját minden szempontból igazságtalanul sújtotta az átok. Bár egyetlen brāhmaṇának sem volt köze az esethez, a brāhmaṇa fiú gyerekes tette miatt az egész világ helyzete megváltozott. Így Śamīka Ṛṣi, egy brāhmaṇa vállalta a felelősséget, amiért a világ jó sora rosszra fordult.
A király helyzetével kapcsolatos általános törvényeket elmagyarázva és bizonyítva, hogy egy király nem tehet rosszat, ezért nem lehet elítélni, a bölcs Śamīka most kifejezetten Parīkṣit uralkodóról akart beszélni. Parīkṣit Mahārāja különleges tulajdonságait összegzi ez a vers. A király    —    még ha csupán királynak tekintjük is    —    a leghíresebb uralkodó volt, aki ügyelt a királyi rend vallásos elveire. A śāstrák a társadalom minden kasztjának és rendjének kötelességeit előírják. Parīkṣit királyban a kṣatriyák minden tulajdonsága jelen volt, amelyekről a Bhagavad-gītā ír ([[HU/BG 18.43|BG 18.43]]), emellett az Úr kiváló bhaktája és önmegvalósított lélek volt. Egy ilyen királyt megátkozni, amikor az fáradt és kimerült az éhségtől és a szomjúságtól, egyáltalán nem volt helyes. Śamīka Ṛṣi elismerte, hogy Parīkṣit Mahārāját minden szempontból igazságtalanul sújtotta az átok. Bár egyetlen brāhmaṇának sem volt köze az esethez, a brāhmaṇa fiú gyerekes tette miatt az egész világ helyzete megváltozott. Így Śamīka Ṛṣi, egy brāhmaṇa vállalta a felelősséget, amiért a világ jó sora rosszra fordult.
</div>
</div>



Latest revision as of 14:51, 9 February 2019


Õ Isteni Kegyelme A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupada


46. VERS

dharma-pālo nara-patiḥ
sa tu samrāḍ bṛhac-chravāḥ
sākṣān mahā-bhāgavato
rājarṣir haya-medhayāṭ
kṣut-tṛṭ-śrama-yuto dīno
naivāsmac chāpam arhati


SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS

dharma-pālaḥ—a vallás védelmezője; nara-patiḥ—a király; saḥ—ő; tu—de; samrāṭ—uralkodó; bṛhat—magasan; śravāḥ—ünnepelt; sākṣāt—közvetlenül; mahā-bhāgavataḥ—az Úr elsőrangú bhaktája; rāja-ṛṣiḥ—szent a királyi rendben; haya-medhayāṭ—a lóáldozatok kiváló bemutatója; kṣut—éhség; tṛṭ—szomjúság; śrama-yutaḥ—fáradtság és kimerültség; dīnaḥ—sújtva; na—soha; eva—így; asmat—általunk; śāpam—átok; arhati—megérdemel.


FORDÍTÁS

Parīkṣit uralkodó jámbor király. Kiváló hírnévnek örvend, s az Istenség Személyiségének elsőrangú bhaktája. Szent ő a királyok között, és számos lóáldozatot is bemutatott már. Amikor egy ilyen király elfárad és kimerül, éhség és szomjúság gyötri, egyáltalán nem azt érdemli, hogy megátkozzák.


MAGYARÁZAT

A király helyzetével kapcsolatos általános törvényeket elmagyarázva és bizonyítva, hogy egy király nem tehet rosszat, ezért nem lehet elítélni, a bölcs Śamīka most kifejezetten Parīkṣit uralkodóról akart beszélni. Parīkṣit Mahārāja különleges tulajdonságait összegzi ez a vers. A király    —    még ha csupán királynak tekintjük is    —    a leghíresebb uralkodó volt, aki ügyelt a királyi rend vallásos elveire. A śāstrák a társadalom minden kasztjának és rendjének kötelességeit előírják. Parīkṣit királyban a kṣatriyák minden tulajdonsága jelen volt, amelyekről a Bhagavad-gītā ír (BG 18.43), emellett az Úr kiváló bhaktája és önmegvalósított lélek volt. Egy ilyen királyt megátkozni, amikor az fáradt és kimerült az éhségtől és a szomjúságtól, egyáltalán nem volt helyes. Śamīka Ṛṣi elismerte, hogy Parīkṣit Mahārāját minden szempontból igazságtalanul sújtotta az átok. Bár egyetlen brāhmaṇának sem volt köze az esethez, a brāhmaṇa fiú gyerekes tette miatt az egész világ helyzete megváltozott. Így Śamīka Ṛṣi, egy brāhmaṇa vállalta a felelősséget, amiért a világ jó sora rosszra fordult.