HU/SB 7.2.48: Difference between revisions
(Srimad-Bhagavatam Compile Form edit) |
(Vanibot #0035: BhagChapterDiac - change chapter link to no diacritics form) |
||
| Line 1: | Line 1: | ||
[[Category:HU/Srímad-Bhágavatam - 7. ének, 2. fejezet|H48]] | [[Category:HU/Srímad-Bhágavatam - 7. ének, 2. fejezet|H48]] | ||
<div style="float:left">'''[[Hungarian - Srimad-Bhagavatam|Śrīmad-Bhāgavatam]] - [[HU/SB 7|Hetedik Ének]] - [[HU/SB 7.2: Hiranyakasipu, a démonok | <div style="float:left">'''[[Hungarian - Srimad-Bhagavatam|Śrīmad-Bhāgavatam]] - [[HU/SB 7|Hetedik Ének]] - [[HU/SB 7.2: Hiranyakasipu, a démonok fejedelme| MÁSODIK FEJEZET: Hiraṇyakaśipu, a démonok fejedelme]]'''</div> | ||
<div style="float:right">[[File:Go-previous.png|link=HU/SB 7.2.47| SB 7.2.47]] '''[[HU/SB 7.2.47|SB 7.2.47]] - [[HU/SB 7.2.49|SB 7.2.49]]''' [[File:Go-next.png|link=HU/SB 7.2.49| SB 7.2.49]]</div> | <div style="float:right">[[File:Go-previous.png|link=HU/SB 7.2.47| SB 7.2.47]] '''[[HU/SB 7.2.47|SB 7.2.47]] - [[HU/SB 7.2.49|SB 7.2.49]]''' [[File:Go-next.png|link=HU/SB 7.2.49| SB 7.2.49]]</div> | ||
<!-- BEGIN VANISOURCE VERSION PAGE LINK--> | <!-- BEGIN VANISOURCE VERSION PAGE LINK--> | ||
| Line 38: | Line 38: | ||
<div class="purport"> | <div class="purport"> | ||
Az anyagi érzékek működéséből származó boldogság és szenvedés nem igazi boldogság és szenvedés. A Bhagavad-gītā éppen ezért olyan boldogságról beszél, amely transzcendentális, az anyagi életfelfogás fölött áll (''sukham ātyantikaṁ yat tad buddhi-grāhyam atīndriyam''). Amikor az érzékeink megtisztulnak az anyagi szennyeződéstől, akkor ''atīndriyákká'', transzcendentális érzékekké válnak, s amikor e transzcendentális érzékeket az érzékek ura, Hṛṣīkeśa szolgálatában használjuk, valódi transzcendentális gyönyört érezhetünk. Annak a szenvedésnek vagy boldogságnak, amit a finom elme hoz létre, nincs valós alapja, és nem több elmebeli kitalációnál. Nem szabad tehát az elmebeli spekuláció útján egy állítólagos boldogságot elképzelnünk. A legjobb, ha az elménket az Úr Hṛṣīkeśa szolgálatába állítjuk, és így valóban gyönyörteli életet élhetünk. | Az anyagi érzékek működéséből származó boldogság és szenvedés nem igazi boldogság és szenvedés. A Bhagavad-gītā ([[HU/BG 6.20-23|BG 6.21]]) éppen ezért olyan boldogságról beszél, amely transzcendentális, az anyagi életfelfogás fölött áll (''sukham ātyantikaṁ yat tad buddhi-grāhyam atīndriyam''). Amikor az érzékeink megtisztulnak az anyagi szennyeződéstől, akkor ''atīndriyákká'', transzcendentális érzékekké válnak, s amikor e transzcendentális érzékeket az érzékek ura, Hṛṣīkeśa szolgálatában használjuk, valódi transzcendentális gyönyört érezhetünk. Annak a szenvedésnek vagy boldogságnak, amit a finom elme hoz létre, nincs valós alapja, és nem több elmebeli kitalációnál. Nem szabad tehát az elmebeli spekuláció útján egy állítólagos boldogságot elképzelnünk. A legjobb, ha az elménket az Úr Hṛṣīkeśa szolgálatába állítjuk, és így valóban gyönyörteli életet élhetünk. | ||
''Apāma-somam amṛtā abhūma apsarobhir viharāma'', mondják a Védák. E felfogás szerint az ember el akar jutni a mennyei bolygókra, hogy ott fiatal leányok társaságában élvezhesse az életet, és soma-rasát ihasson. Az ilyen képzeletbeli boldogságnak azonban semmi értéke sincs. Ahogy a Bhagavad-gītā megerősíti ([[HU/BG 7.23|BG 7.23]]), ''antavat tu phalaṁ teṣām tad bhavaty alpa-medhasām'': „A csekély értelmű emberek a félisteneket imádják, ám ennek gyümölcsei korlátoltak és mulandóak.” Még ha gyümölcsöző tetteivel vagy a félistenek imádatával az ember fel is emelkedik a felsőbb bolygórendszerekbe, hogy ott az érzéki örömök élvezetében legyen része, helyzetét a Bhagavad-gītā antavatnak, mulandónak bélyegzi. Az ekképpen élvezett boldogság olyan, mint az az öröm, amit az ember akkor érez, amikor álmában egy fiatal leányt ölel meg — lehet, hogy ideiglenesen örömet okoz neki, valójában azonban az alapja teljesen valótlan. Az anyagi világban az elme kitalációjából származó boldogságot vagy szenvedést valótlanságuk miatt az álmokhoz hasonlítják. Minden gondolat, amelyben az anyagi érzékek segítségével boldogsághoz jutunk, valótlan alapokon nyugszik, ezért semmi értelme. | ''Apāma-somam amṛtā abhūma apsarobhir viharāma'', mondják a Védák. E felfogás szerint az ember el akar jutni a mennyei bolygókra, hogy ott fiatal leányok társaságában élvezhesse az életet, és soma-rasát ihasson. Az ilyen képzeletbeli boldogságnak azonban semmi értéke sincs. Ahogy a Bhagavad-gītā megerősíti ([[HU/BG 7.23|BG 7.23]]), ''antavat tu phalaṁ teṣām tad bhavaty alpa-medhasām'': „A csekély értelmű emberek a félisteneket imádják, ám ennek gyümölcsei korlátoltak és mulandóak.” Még ha gyümölcsöző tetteivel vagy a félistenek imádatával az ember fel is emelkedik a felsőbb bolygórendszerekbe, hogy ott az érzéki örömök élvezetében legyen része, helyzetét a Bhagavad-gītā antavatnak, mulandónak bélyegzi. Az ekképpen élvezett boldogság olyan, mint az az öröm, amit az ember akkor érez, amikor álmában egy fiatal leányt ölel meg — lehet, hogy ideiglenesen örömet okoz neki, valójában azonban az alapja teljesen valótlan. Az anyagi világban az elme kitalációjából származó boldogságot vagy szenvedést valótlanságuk miatt az álmokhoz hasonlítják. Minden gondolat, amelyben az anyagi érzékek segítségével boldogsághoz jutunk, valótlan alapokon nyugszik, ezért semmi értelme. | ||
Latest revision as of 22:15, 6 September 2020
48. VERS
- vitathābhiniveśo ’yaṁ
- yad guṇeṣv artha-dṛg-vacaḥ
- yathā manorathaḥ svapnaḥ
- sarvam aindriyakaṁ mṛṣā
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
vitatha—nem gyümölcsöző; abhiniveśaḥ—a felfogás; ayam—ezt; yat—ami; guṇeṣu—az anyagi természet kötőerőiben; artha—tényként; dṛk-vacaḥ—látni és beszélni róla; yathā—ahogy; manorathaḥ—az elme kitalációja (ábrándozás); svapnaḥ—egy álom; sarvam—minden; aindriyakam—az érzékek által létrehozott; mṛṣā—hamis.
FORDÍTÁS
Hiábavaló a természet anyagi kötőerőiről és az azokból származó úgynevezett boldogságról és szenvedésről úgy beszélni, valamint úgy látni azokat, mintha valóságosak lennének. Amikor az elme napközben ábrándozni kezd, s az ember rendkívül fontosnak kezdi érezni magát, vagy amikor éjszaka álmodik, s egy gyönyörű nőt lát, aki élvezetet okoz neki, ezek csupán valótlan álmok. Éppen így azt is tudnunk kell, hogy az anyagi érzékek okozta boldogságnak és szenvedésnek sincs semmi értelme.
MAGYARÁZAT
Az anyagi érzékek működéséből származó boldogság és szenvedés nem igazi boldogság és szenvedés. A Bhagavad-gītā (BG 6.21) éppen ezért olyan boldogságról beszél, amely transzcendentális, az anyagi életfelfogás fölött áll (sukham ātyantikaṁ yat tad buddhi-grāhyam atīndriyam). Amikor az érzékeink megtisztulnak az anyagi szennyeződéstől, akkor atīndriyákká, transzcendentális érzékekké válnak, s amikor e transzcendentális érzékeket az érzékek ura, Hṛṣīkeśa szolgálatában használjuk, valódi transzcendentális gyönyört érezhetünk. Annak a szenvedésnek vagy boldogságnak, amit a finom elme hoz létre, nincs valós alapja, és nem több elmebeli kitalációnál. Nem szabad tehát az elmebeli spekuláció útján egy állítólagos boldogságot elképzelnünk. A legjobb, ha az elménket az Úr Hṛṣīkeśa szolgálatába állítjuk, és így valóban gyönyörteli életet élhetünk.
Apāma-somam amṛtā abhūma apsarobhir viharāma, mondják a Védák. E felfogás szerint az ember el akar jutni a mennyei bolygókra, hogy ott fiatal leányok társaságában élvezhesse az életet, és soma-rasát ihasson. Az ilyen képzeletbeli boldogságnak azonban semmi értéke sincs. Ahogy a Bhagavad-gītā megerősíti (BG 7.23), antavat tu phalaṁ teṣām tad bhavaty alpa-medhasām: „A csekély értelmű emberek a félisteneket imádják, ám ennek gyümölcsei korlátoltak és mulandóak.” Még ha gyümölcsöző tetteivel vagy a félistenek imádatával az ember fel is emelkedik a felsőbb bolygórendszerekbe, hogy ott az érzéki örömök élvezetében legyen része, helyzetét a Bhagavad-gītā antavatnak, mulandónak bélyegzi. Az ekképpen élvezett boldogság olyan, mint az az öröm, amit az ember akkor érez, amikor álmában egy fiatal leányt ölel meg — lehet, hogy ideiglenesen örömet okoz neki, valójában azonban az alapja teljesen valótlan. Az anyagi világban az elme kitalációjából származó boldogságot vagy szenvedést valótlanságuk miatt az álmokhoz hasonlítják. Minden gondolat, amelyben az anyagi érzékek segítségével boldogsághoz jutunk, valótlan alapokon nyugszik, ezért semmi értelme.