HU/SB 7.9.31

Śrīmad-Bhāgavatam - Hetedik Ének - KILENCEDIK FEJEZET: Prahlāda megbékíti imáival az Úr Nṛsiṁhadevát

SB 7.9.30 - SB 7.9.32

Click here for English

---

Õ Isteni Kegyelme A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupada

31. VERS

tvaṁ vā idaṁ sadasad īśa bhavāṁs tato ’nyo

māyā yad ātma-para-buddhir iyaṁ hy apārthā

yad yasya janma nidhanaṁ sthitir īkṣaṇaṁ ca

tad vaitad eva vasukālavad aṣṭi-tarvoḥ

SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS

tvam—Te; vā—akár; idam—az egész univerzum; sat-asat—okból és okozatból áll (Te vagy az ok, energiád pedig az okozat); īśa—ó, Uram, legfelsőbb irányító; bhavān—Te Magad; tataḥ—az univerzumból; anyaḥ—különállóan létező (a teremtést az Úr hozza létre, Ő mégis kívül marad a teremtésen); māyā—az az energia, amely önálló teremtésnek tűnik; yat—aminek; ātma-para-buddhiḥ—a „sajátom és másé” felfogás; iyam—ez; hi—valójában; apārthā—nincs jelentése (minden Te vagy, ezért nincs esély az „enyém” és a „tiéd” megértésére); yat—a szubsztancia, amiből; yasya—aminek; janma—teremtés; nidhanam—megsemmisítés; sthitiḥ—fenntartás; īkṣaṇam—megnyilvánulás; ca—és; tat—az; vā—vagy; etat—ez; eva—bizonyára; vasukāla-vat—a föld mint tulajdonság, és azon túl a föld finom eleme (az illat); aṣṭi-tarvoḥ—a mag (az ok) és a fa (az okozat).

FORDÍTÁS

Kedves Uram, ó, Istenség Legfelsőbb Személyisége! Az egész kozmikus teremtést Te okozod, a kozmikus megnyilvánulás pedig energiád hatása. Noha az egész kozmosz egyedül Te vagy, mégis távol maradsz tőle. Az „enyém és tiéd” felfogás kétségtelenül egyfajta illúzió [māyā], hiszen minden Belőled árad, s így nem különbözik Tőled. A kozmikus megnyilvánulás tehát azonos Veled, s a megsemmisülést szintén Te okozod. A kapcsolatot közted és a kozmosz között a mag és a fa vagy a finom ok és a durva megnyilvánulás példája szemlélteti.

MAGYARÁZAT

A Bhagavad-gītāban (BG 7.10) az Úr így szól:

bījaṁ māṁ sarva-bhūtānāṁ

viddhi pārtha sanātanam

„Ó, Pṛthā fia, tudd meg hát, hogy Én vagyok minden lét eredeti magja.” A védikus írások kijelentik: īśāvāsyam idaṁ sarvam, yato vā imāni bhūtāni jāyante és sarvaṁ khalv idaṁ brahma. A Védáknak ezek az információi arra utalnak, hogy csak egy Isten van, s Rajta kívül nincs semmi. A māyāvādī filozófusok ezt a saját felfogásuk szerint magyarázzák, az Istenség Legfelsőbb Személyisége azonban alátámasztja azt az igazságot, miszerint Ő minden, s mégis független mindentől. Ez Śrī Caitanya Mahāprabhu filozófiája, melyet acintya-bhedābheda-tattvának neveznek. Minden egy, minden a Legfelsőbb Úr, mégis minden független Tőle. Ez az azonosság és különbözőség felfogása.

Az ezzel kapcsolatban felhozott példát    —    vasukālavad aṣṭi-tarvoḥ    —    nagyon könnyű megérteni. Minden az időben létezik, az időtényezőnek mégis különböző fázisai vannak: a jelen, a múlt és a jövő. A jelen, a múlt és a jövő egy. Mindennap tapasztalhatjuk az időtényezőt, mint a reggel, a dél és az est, s bár a reggel különbözik a déltől, ami szintén más, mint az este, mindezek együttesen egyek. Az időtényező az Istenség Legfelsőbb Személyisége energiája, ám az Úr különbözik az időtényezőtől. Mindent az idő teremt, tart fenn és pusztít el, de a Legfelsőbb Úrnak, az Istenség Személyiségének nincs kezdete és vége. Ő nityaḥ śāśvataḥ    —    örök, állandó. Minden keresztülhalad az idő fázisain, a jelenen, a múlton és a jövőn, ám az Úr mindig ugyanaz marad. Kétségtelenül van tehát különbség az Úr és a kozmikus megnyilvánulás között, valójában azonban nem különböznek egymástól. Különbözőnek tartani őket avidyā, azaz tudatlanság.

Az igazi egység azonban nem felel meg a māyāvādīk egység-felfogásának. A valódi megértés az, hogy a különbségeket az Istenség Legfelsőbb Személyiségének energiája nyilvánítja meg. A mag faként nyilvánul meg, aminek van törzse, vannak ágai, levelei, virágai és gyümölcsei. Śrīla Bhaktivinoda Ṭhākura ezért így énekel: keśava tuyā jagata vicitra. „Kedves Uram, teremtésed változatossággal teli.” Ezek a változatok egyek, ugyanakkor különböznek is egymástól. Ez az acintya-bhedābheda-tattva filozófia. A végkövetkeztetést a Brahma-saṁhitā adja meg:

īśvaraḥ paramaḥ kṛṣṇaḥ

sac-cid-ānanda-vigrahaḥ

anādir ādir govindaḥ

sarva-kāraṇa-kāraṇam

„Kṛṣṇa, akit Govindaként ismernek, a legfelsőbb irányító, aki örök, gyönyörteli lelki testtel rendelkezik. Ő mindennek az eredete, Neki azonban nincs eredete, mert ő minden ok elsődleges oka.” Mivel az Úr a legfelsőbb ok, minden azonos Vele, de ha a változatokat vesszük tekintetbe, úgy találjuk, hogy minden dolog különbözik a másiktól.

Levonhatjuk tehát azt a következtetést, hogy nincs különbség a dolgok között, a változatosságban azonban mégis vannak különbségek. Ezzel kapcsolatban Madhvācārya a fa és a tűzben égő fa példáját említi. A két fa azonos, ám az időtényező miatt különbözőnek látszanak. Az időtényező a Legfelsőbb Úr irányítása alatt áll, ezért a Legfelsőbb Úr különbözik az időtől. Egy fejlett bhakta éppen ezért nem tesz különbséget a boldogság és a szenvedés között. A Śrīmad-Bhāgavatam (SB 10.14.8) így ír:

tat te ’nukampāṁ susamīkṣamāṇo

bhuñjāna evātma-kṛtaṁ vipākam

Ha egy bhakta úgynevezett „gyötrelmes” helyzetbe kerül, ezt az Istenség Legfelsőbb Személyisége ajándékának vagy áldásának tekinti. Azt a bhaktát, aki mindig, minden életkörülmények között ilyen Kṛṣṇa-tudatban van, mukti-pade sa dāya-bhāknak nevezik, ami azt jelenti, hogy tökéletesen alkalmas arra, hogy hazatérjen, vissza Istenhez. A dāya-bhāk szó jelentése „örökség”. A fiú örökli apja tulajdonát, s ehhez hasonlóan, ha egy bhakta teljesen Kṛṣṇa-tudatú, és nem zavarják meg a kettősségek, nem férhet hozzá kétség, hogy hazatér, vissza Istenhez, éppen úgy, ahogyan valaki örökségként megkapja az apja vagyonát.

SB 7.9.30 - SB 7.9.32