HU/SB 2.10.9
9. VERS
- ekam ekatarābhāve
- yadā nopalabhāmahe
- tritayaṁ tatra yo veda
- sa ātmā svāśrayāśrayaḥ
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
ekam—egy; ekatara—másik; abhāve—hiányában; yadā—mert; na—nem; upalabhāmahe—érzékelhető; tritayam—a három szinten; tatra—ott; yaḥ—az; veda—aki ismeri; saḥ—ő; ātmā—a Felsőlélek; sva—saját; āśraya—menedék; āśrayaḥ—a menedéknek.
FORDÍTÁS
A különféle élőlények három említett szintje kapcsolatban áll egymással — egyiket sem lehet megérteni a másik nélkül. A Legfelsőbb Lény azonban mindegyiküket látja, mert mindegyiküktől független, ezért Ő a legfelsőbb menedék.
MAGYARÁZAT
Az élőlények mind függenek egymástól, az irányító és az irányított kapcsolatában. Az érzékfelfogás nélkül azonban senki sem tudhatja vagy értheti meg, ki az irányító és ki az irányított. A nap irányítja a látóképességünket. Azért látjuk a napot, mert teste van, s a napfénynek csak azért van jelentősége, mert szemünk van. Szemek nélkül a napfénynek nincs haszna, s napfény nélkül a szemünk semmire sem használható. Egymástól függenek tehát, s egyikük sem független. Ezért felmerül az a természetes kérdés, hogy ki tette őket egymástól függővé. Annak, aki létrehozta ezeket az egymástól függő kapcsolatokat, tökéletesen függetlennek kell lennie. Ahogyan a Śrīmad-Bhāgavatam elején olvashatjuk, minden egymástól függő tárgy végső forrása a teljesen független alany. Minden egymástól függés eredeti forrása tehát a Legfelsőbb Igazság, vagyis Paramātmā, a Felsőlélek, aki nem függ semmi mástól. Ő svāśrayāśrayaḥ, aki csak Magától függ, s aki így a legfelsőbb menedéke mindennek. Paramātmā és Brahman mindketten Bhagavān alárendeltjei, mert Bhagavān Puruṣottama, vagyis a Legfelsőbb Személy. A Bhagavad-gītāban (BG 15.18) az Úr Kṛṣṇa azt mondja, hogy Ő Puruṣottama, mindennek a forrása. Ebből arra a végkövetkeztetésre juthatunk, hogy Śrī Kṛṣṇa az eredeti forrása és menedéke minden élőlénynek, beleértve a Felsőlelket és a Legfelsőbb Brahmant is. Még ha elfogadnánk, hogy nincs különbség a Felsőlélek és az egyéni lélek között, az egyéni lélek akkor is a Felsőlélektől függ abban a tekintetben, hogy felszabadulhat-e az anyagi energia illúziója alól. Az egyént az illuzórikus energia tartja a karmai között, ezért bár minőségileg egy a Felsőlélekkel, illúzióban él, mert azonosítja magát az anyaggal. Ahhoz, hogy megszabaduljon az illúziótól és tiszta felfogása legyen a valóságos életről, az egyéni léleknek a Felsőlélekre kell bíznia magát, hogy felismerje, hogy egy vele. A Felsőlélek ebben az értelemben is a legfelsőbb menedék, s ehhez semmi kétség nem férhet.
Az egyéni élőlény, a jīva mindig alárendelt helyzetben van a Felsőlélekkel, Paramātmāval szemben, mert megfeledkezik lelki azonosságáról, míg a Felsőlélek, Paramātmā soha nem feledkezik meg saját transzcendentális helyzetéről. A Bhagavad-gītā különösen kihangsúlyozza a jīva-ātmā és a Paramātmā eltérő helyzetét. A negyedik fejezetben azt olvashatjuk, hogy Arjuna, a jīva lélek nem emlékszik sok-sok előző életére, de az Úr, a Felsőlélek sohasem felejt. Az Úr még arra is emlékszik, amikor néhány milliárd évvel ezelőtt a Bhagavad-gītāt a napistennek tanította. Ő képes visszaemlékezni millió és millió évekkel ezelőtt történt eseményekre. A Bhagavad-gītā (BG 7.26) erről a következőképpen ír:
- vedāhaṁ samatītāni
- vartamānāni cārjuna
- bhaviṣyāṇi ca bhūtāni
- māṁ tu veda na kaścana
Az Úr örök boldogsággal és tudással teli testében tökéletesen tudatában van mindannak, ami a múltban történt, ami jelenleg történik, s ami a jövőben történni fog. Annak ellenére azonban, hogy Ő ad menedéket Paramātmānak és Brahmannak egyaránt, az ostoba emberek nem képesek megérteni Őt teljes valóságában.
Az a nézet, amely az egyéni élőlény tudatát a kozmikus tudattal azonosítja, teljesen félrevezető, hiszen még egy olyan egyéni lélek, mint Arjuna sem tudott emlékezni múltbeli tetteire, holott mindig az Úr társaságát élvezte. S mit tud az a jelentéktelen, közönséges ember a múltjáról, jelenéről és jövőjéről, aki azonosnak tekinti magát a kozmikus tudattal?