HU/SB 7.1.9
9. VERS
- jyotir-ādir ivābhāti
- saṅghātān na vivicyate
- vidanty ātmānam ātma-sthaṁ
- mathitvā kavayo ’ntataḥ
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
yotiḥ—tűz; ādiḥ—és más elemek; iva—mint; ābhāti—megjelennek; saṅghātāt—félistenek és mások testéből; na—nem; vivicyate—megkülönböztetettek; vidanti—érzékelik; ātmānam—a Felsőlelket; ātma-stham—aki a szívben van; mathitvā—megkülönböztetés által; kavayaḥ—a tapasztalt gondolkodók; antataḥ—belül.
FORDÍTÁS
A mindent átható Istenség Személyisége ott van minden élőlény szívében, s a tapasztalt gondolkodó észlelni tudja, hogyan van jelen akár parányi, akár nagy mértékben. Ahogyan az ember képes megérteni, hogy mennyi tűz van a fában, mennyi víz van egy korsóban, és mennyi űr van egy edényben, úgy egy másik élőlény odaadó cselekedetei láttán azt is tudhatja, hogy az démon-e vagy félisten. A bölcs az emberek tetteiből megértheti, milyen mértékben részesíti őket kegyében a Legfelsőbb Úr.
MAGYARÁZAT
A Bhagavad-gītāban (BG 10.41) az Úr így szól:
- yad yad vibhūtimat sattvaṁ
- śrīmad ūrjitam eva vā
- tat tad evāvagaccha tvaṁ
- mama tejo-’ṁśa-sambhavam
„Tudd meg, hogy minden fenséges, gyönyörű és dicsőséges teremtmény pompám szikrájából születik csupán!” Magunk is tapasztaljuk, hogy vannak emberek, akik csodálatos dolgokat tudnak véghez vinni, míg mások erre nem képesek, sőt, olyan dolgokra is képtelenek, amihez csupán egy kevés józan észre lenne szükség. Egy bhakta tetteiből tehát megérthetjük, mennyire nyerte el az Istenség Legfelsőbb Személyisége kegyét. A Bhagavad-gītāban (BG 10.10) az Úr így szól:
- teṣāṁ satata-yuktānāṁ
- bhajatāṁ prīti-pūrvakam
- dadāmi buddhi-yogaṁ taṁ
- yena mām upayānti te
„Akik szüntelen odaadással és szeretettel szolgálnak Engem, azoknak megadom azt az értelmet, amellyel eljuthatnak Hozzám.” Nagyon egyszerű. Egy tanár csak akkor tanítja a diákot, ha az alkalmas arra, hogy újabb és újabb tanításokat fogadjon el, mert másképp tanítványa nem tud igazán fejlődni a megértésben, annak ellenére, hogy a tanár oktatja őt. Ez egyáltalán nem részrehajlás. Amikor Kṛṣṇa azt mondja, hogy teṣāṁ satatayuktāṇāṁ bhajatāṁ prīti-pūrvakam / dadāmi buddhi-yogaṁ tam, az azt jelenti, hogy Kṛṣṇa kész mindenkinek átadni a bhakti-yogát, de az embernek alkalmasnak kell lennie arra, hogy elfogadja. Ebben rejlik a titok. Így aztán abból, hogy valaki csodálatos odaadó tetteket hajt végre, az okos ember látja, hogy Kṛṣṇa ezt a bhaktát nagyobb kegyben részesíti.
Ezt nem nehéz megérteni, de az irigyek nem fogadják el, hogy Kṛṣṇa a bhakta fejlettségével egyenes arányban adja a kegyét. Az ilyen ostoba emberek irigykedni kezdenek, és megpróbálják lebecsülni a fejlett bhakták tetteit. Ez nem vaiṣṇavizmus. Egy vaiṣṇavának értékelnie kell azt a szolgálatot, amit más vaiṣṇavák végeznek az Úrnak. A Śrīmad-Bhāgavatam ezért a vaiṣṇavákat nirmatsarának nevezi. Ők sohasem irigyek sem a többi vaiṣṇavára, sem másokra, ezért nirmatsarāṇāṁ satāmnak hívják őket.
Ahogyan a Bhagavad-gītāból megtudhatjuk, az ember megértheti, hogyan hatja őt át a sattva-guṇa, a rajo-guṇa vagy a tamo-guṇa. A versben említett példában a tűz a jóság kötőerejét képviseli. A tűz nagyságából következtethetünk a fa, a benzin vagy más gyúlékony anyagok összetételére. A víz a rajo-guṇát, a szenvedély kötőerejét képviseli. Egy kis flaska és a hatalmas Atlanti-óceán egyaránt vizet tartalmaz, és a bennük lévő víz mennyiségéből következtethetünk a nagyságukra. Az űr a tudatlanság kötőerejét képviseli, s a kis agyagedényben meg a világűrben egyaránt jelen van. Így a helyes megítélés segítségével az ember megállapíthatja, ki devatā, azaz félisten, és ki asura, azaz yakṣa vagy rākṣasa, aszerint, hogy mennyire jellemző rá a sattva-guṇa, a rajo-guṇa és a tamo-guṇa kötőereje. Ha csak látunk valakit, nem állapíthatjuk meg, hogy devatā, asura vagy rākṣasa-e, a józan ember azonban az illető tetteiből láthatja, kivel áll szemben. A Padma Purāṇában egy általános leírással találkozunk: viṣṇu-bhaktaḥ smṛto daiva āsuras tad-viparyayaḥ. Az Úr Viṣṇu bhaktája félisten, míg egy asura vagy yakṣa ennek éppen az ellenkezője. Az asura nem az Úr Viṣṇu bhaktája, sőt, az érzékkielégítése érdekében inkább a félistenek, bhūták, preták és mások híve. Abból tehát, hogy hogyan cselekszik, az ember megítélheti, hogy ki devatā, ki rākṣasa és ki asura.
Ebben a versben az ātmānam szó paramātmānamot jelent. Paramātmā, a Felsőlélek mindenki szívének mélyén ott lakozik (antataḥ). Ezt megerősíti a Bhagavad-gītā (BG 18.61) is. Īśvaraḥ sarva-bhūtānāṁ hṛd-deśe ’rjuna tiṣṭhati. Az īśvara, az Istenség Legfelsőbb Személyisége jelen van mindenki szívében, ezért mindenkit annak megfelelően irányít, hogy milyen mértékben képes elfogadni az utasításait. A Bhagavad-gītā tanítása mindenki számára elérhető, de vannak, akik helyesen értik meg, míg mások annyira félreértelmezik, hogy még azt sem tudják elhinni, hogy Kṛṣṇa létezik, noha Kṛṣṇa könyvét olvassák. A Gītā azt mondja, hogy śrī-bhagavān uvāca, s ezzel utal arra, hogy Kṛṣṇa beszél, ők mégsem értik meg Kṛṣṇát. Ez szerencsétlenségüknek vagy alkalmatlanságuknak tudható be, amit a rajo-guṇa és a tamo-guṇa, a szenvedély és a tudatlanság kötőereje okoz. E kötőerők miatt még megérteni sem képesek Kṛṣṇát, míg egy fejlett bhakta, amilyen Arjuna, megérti és dicsőíti Őt: paraṁ brahma paraṁ dhāma pavitraṁ paramaṁ bhavān (BG 10.12). „Te vagy a Legfelsőbb Brahman, a legfelsőbb hajlék és a legfelsőbb tisztító.” Kṛṣṇa mindenki számára elérhető, de alkalmasnak kell lennünk arra, hogy megértsük Őt.
Külső jelekből nem lehet megtudni, hogy ki nyerte el Kṛṣṇa kegyét és ki nem. Kṛṣṇa a gondolkodásmódjának megfelelően lesz az ember közvetlen tanácsadója vagy válik ismeretlenné számára. Ez nem Kṛṣṇa részrehajlása — csupán az Úr válasza az embernek arra a képességére, hogy megértse Őt. Kṛṣṇa annak arányában tárja fel természetét valaki előtt — legyen akár devatā, akár asura, akár yakṣa, akár rākṣasa —, hogy mennyire képes azt befogadni. Amikor hatalmát is ennek megfelelően nyilvánítja ki, a csekély értelmű emberek ezt tévedésből Kṛṣṇa részrehajlásának tekintik, noha valójában nem az. Kṛṣṇa mindenkivel egyformán bánik, és mindenki olyan mértékben fejlődik a Kṛṣṇa-tudatban, amilyen mértékben képes elfogadni Kṛṣṇa kegyét. Śrīla Viśvanātha Cakravartī Ṭhākura egy gyakorlati példát említ ezzel kapcsolatban. Az égen számtalan égitest van. Éjszaka a hold a sötétség ellenére rendkívül fényes, és közvetlenül láthatjuk. A nap szintén nagyon ragyogó. Ha azonban ezeket az égitesteket felhők takarják, nem láthatjuk őket tisztán. Ehhez hasonlóan minél inkább fejlődik valaki a sattva-guṇában, ragyogását az odaadó szolgálat annál inkább megnyilvánítja, s minél jobban befedi a rajo-guṇa és a tamo-guṇa, annál kevésbé tűnik fel ragyogása, mert ezek a kötőerők befedik őt. Az, hogy mennyire láthatóak az ember jó tulajdonságai, nem az Istenség Legfelsőbb Személyisége részrehajlásától függ, hanem attól, hogy a különféle kötőerők milyen mértékben fedik be. Ennek alapján az ember megértheti, hogy mennyire fejlett a sattva-guṇában, és hogy mennyire fedi be a rajo-guṇa és a tamo-guṇa.