HU/SB 7.4.37
37. VERS
- nyasta-krīḍanako bālo
- jaḍavat tan-manastayā
- kṛṣṇa-graha-gṛhītātmā
- na veda jagad īdṛśam
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
nyasta—feladván; krīḍanakaḥ—minden játékot vagy hajlamot a gyerekes játszadozásra; bālaḥ—egy fiú; jaḍa-vat—mintha ostoba lenne, aki nem cselekszik; tat-manastayā—teljesen elmerülve Kṛṣṇában; kṛṣṇa-graha—Kṛṣṇa által, aki olyan, mint egy erős behatás (mint egy graha, azaz a bolygók hatása); gṛhīta-ātmā—akinek elméjét teljesen elragadta; na—nem; veda—értette; jagat—az egész anyagi világ; īdṛśam—mint ez.
FORDÍTÁS
Prahlāda Mahārāját már gyermekkorában sem érdekelték a gyerekes játékok. Lemondott valamennyiről, s a Kṛṣṇa-tudatban teljesen elmélyülve szótlan és tétlen maradt. Elméje örökké a Kṛṣṇa-tudat hatása alatt állt, ezért nem értette, hogy az egész világ az érzékkielégítés tetteibe merülve forog tengelye körül.
MAGYARÁZAT
Prahlāda Mahārāja azokat a nagyszerű személyiségeket példázza, akik teljesen elmerülnek a Kṛṣṇa-tudatban. A Caitanya-caritāmṛtában (Madhya 8.274) a következőket olvashatjuk:
- sthāvara-jaṅgama dekhe, nā dekhe tāra mūrti
- sarvatra haya nija iṣṭa-deva-sphūrti
Aki teljesen Kṛṣṇa-tudatú, az, még ha az anyagi világban él, akkor is mindenhol Kṛṣṇát látja és semmi mást. Ez jellemző egy mahā-bhāgavatára. A mahā-bhāgavata Kṛṣṇa iránti tiszta szeretete miatt mindenhol Kṛṣṇát látja. A Brahma-saṁhitā (5.38) megerősíti:
- premāñjana-cchurita-bhakti-vilocanena
- santaḥ sadaiva hṛdayeṣu vilokayanti
- yaṁ śyāmasundaram acintya-guṇa-svarūpaṁ
- govindam ādi-puruṣaṁ tam ahaṁ bhajāmi'
„Govindát, az eredeti Urat imádom, akit az istenszeretet írjával bekent szemű bhakták mindig a szívükben látnak örök Śyāmasundara formájában.” Egy kiváló bhakta, egy mahātmā, aki nagyon ritka, mindig teljes Kṛṣṇa-tudatban van, és szíve mélyén örökké látja az Urat. Azt mondják, hogy ha valakire a baljós csillagok, mint például a Szaturnusz, a Rāhu vagy a Ketu vannak hatással, semmilyen tervezett tettét nem tudja véghez vinni. Ezzel ellentétben Prahlāda Mahārāja Kṛṣṇa, a legfelsőbb bolygó hatása alatt állt, ezért nem tudott az anyagi világra gondolni, és nem tudott Kṛṣṇa-tudat nélkül élni. Ez a mahā-bhāgavaták jellemzője. Egy mahā-bhāgavata még Kṛṣṇa ellenségét is Kṛṣṇa szolgájának látja. Egy nyers példával azt mondhatnánk, hogy ahogyan a sárgaságban szenvedő ember mindent sárgának lát, úgy a mahā-bhāgavatának is úgy tűnik, hogy rajta kívül mindenki Kṛṣṇát szolgálja.
Prahlāda Mahārāja elismert mahā-bhāgavata, a legfelsőbb rendű bhakta. Az előző vers elmondta, hogy természetes ragaszkodást érzett (naisargikī ratiḥ). E Kṛṣṇa iránti természetes ragaszkodás jeleit ez a vers írja le. Noha Prahlāda Mahārāja még kisfiú volt, nem érdekelte a játék. A Śrīmad-Bhāgavatam (SB 11.2.42) kijelenti: viraktir anyatra ca, a tökéletes Kṛṣṇa-tudat jellemzője az, hogy az ember elveszti érdeklődését minden anyagi cselekedet iránt. Egy kisfiú nem képes lemondani a játékról, de mivel Prahlāda Mahārāja a legmagasabb rendű odaadó szolgálat szintjén állt, mindig a Kṛṣṇa-tudat transzába merült. Ahogyan a materialista egyre csak az anyagi nyereségre gondol, úgy egy olyan mahā-bhāgavatának a gondolatai, mint Prahlāda Mahārāja, mindig Kṛṣṇa körül forognak.