HU/SB 7.12.31
31. VERS
- ity akṣaratayātmānaṁ
- cin-mātram avaśeṣitam
- jñātvādvayo ’tha viramed
- dagdha-yonir ivānalaḥ
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
iti—így; akṣaratayā—mivel lelki; ātmānam—saját maga (az egyéni lélek); cit-mātram—teljesen lelki; avaśeṣitam—ami fennmarad (miután az anyagi elemek sorra egymás után belemerültek az eredeti Felsőlélekbe); jñātvā—megértve; advayaḥ—differenciálódás nélküli, azaz a Paramātmāval azonos minőségű; atha—így; viramet—meg kell szüntetni az anyagi létezést; dagdha-yoniḥ—akinek forrása (a fa) elégett; iva—mint; analaḥ—lángok.
FORDÍTÁS
Amikor ily módon minden anyagi megjelölés a saját anyagi elemébe merült, az élőlények, akik végső soron mindannyian teljes mértékben lelkiek, mert természetüket tekintve egyek a Legfelsőbb Lénnyel, szüntessék meg az anyagi létet, ahogyan a lángok alszanak ki, amikor felemésztik azt a fát, melyben égnek. Amikor az anyagi test visszatér a különböző anyagi elemeibe, csak a lelki lény marad. Ez a lelki lény Brahman, és természetét tekintve egyenlő a Parabrahmannal. Így végződnek a Bhaktivedanta-magyarázatok a Śrīmad-Bhāgavatam Hetedik Énekének tizenkettedik fejezetéhez, melynek címe: „A tökéletes társadalom: négy lelki rend”