HU/SB 7.2.29-31
29-31. VERSEK
- viśīrṇa-ratna-kavacaṁ
- vibhraṣṭābharaṇa-srajam
- śara-nirbhinna-hṛdayaṁ
- śayānam asṛg-āvilam
- prakīrṇa-keśaṁ dhvastākṣaṁ
- rabhasā daṣṭa-dacchadam
- rajaḥ-kuṇṭha-mukhāmbhojaṁ
- chinnāyudha-bhujaṁ mṛdhe
- uśīnarendraṁ vidhinā tathā kṛtaṁ
- patiṁ mahiṣyaḥ prasamīkṣya duḥkhitāḥ
- hatāḥ sma nātheti karair uro bhṛśaṁ
- ghnantyo muhus tat-padayor upāpatan
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
viśīrṇa—itt-ott elszórva; ratna—drágakövekből álló; kavacam—védőpajzs; vibhraṣṭa—leesett; ābharaṇa—díszek; srajam—füzérek; śara-nirbhinna—nyilakkal átlőve; hṛdayam—a szívet; śayānam—fekve; asṛk-āvilam—vérrel borítva; prakīrṇa-keśam—szétszórt és kusza hajjal; dhvasta-akṣam—szeme elhomályosult; rabhasā—dühösen; daṣṭa—harapta; dacchadam—ajkait; rajaḥ-kuṇṭha—porfedte; mukha-ambhojam—arcát, amely korábban egy lótuszvirághoz hasonlított; chinna—levágták; āyudha-bhujam—karjait és fegyvereit; mṛdhe—a csatatéren; uśīnara-indram—Uśīnara állam ura; vidhinā—a gondviselés által; tathā—így; kṛtam—ebbe a helyzetbe kényszerült; patim—a férj; mahiṣyaḥ—a királynők; prasamīkṣya—látván; duḥkhitāḥ—nagyon bánkódtak; hatāḥ—megölték; sma—bizonyára; nātha—ó, férjünk; iti—így; karaiḥ—kezekkel; uraḥ—a mellet; bhṛśam—állandóan; ghnantyaḥ—ütve; muhuḥ—újra és újra; tat-padayoḥ—a király lábainál; upāpatan—összeestek.
FORDÍTÁS
A halott király drágakövekkel kirakott, arany pajzsát szétzúzták, ékszerei és füzérei a porba hullottak, haja zilált volt, szemeiből pedig eltűnt a fény. Így feküdt a csatatéren. Egész testét vér borította, szívét pedig az ellenség nyilai lőtték át. Mielőtt meghalt, bizonyítani akarta bátorságát, ezért az ajkaiba harapott, s fogai ebben a helyzetben maradtak. Gyönyörű, lótuszhoz hasonlatos arca most fekete volt, és a csatatér pora fedte. Karját kardjaival és többi fegyverével együtt levágták és eltörték. Amikor Uśīnara királyának feleségei látták férjüket ilyen állapotban a földön heverve, sírva fakadtak: „Ó, urunk, azzal, hogy téged megöltek, minket is elpusztítottak!” Újra és újra e szavakat ismételgették, s a mellüket verve a földre roskadtak a halott király lábainál.
MAGYARÁZAT
Rabhasā daṣṭa-dacchadam, mondja a vers: a halott király, miközben dühösen harcolt, az ajkaiba harapott, hogy jelét adja bátorságának. A gondviselés (vidhinā) azonban mégis végzett vele. Ez bizonyítja, hogy felsőbb hatalmak irányítanak minket; saját erőnk vagy törekvésünk nem mindenek fölött álló. El kell tehát fogadnunk azt a helyzetet, amelyet a Legfelsőbb rendel el számunkra.