HU/SB 3.5.11
11. VERS
- kas tṛpnuyāt tīrtha-pado ’bhidhānāt
- satreṣu vaḥ sūribhir īḍyamānāt
- yaḥ karṇa-nāḍīṁ puruṣasya yāto
- bhava-pradāṁ geha-ratiṁ chinatti
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
kaḥ–ki az az ember; tṛpnuyāt–aki elégedett lehet; tīrtha-padaḥ–akinek lótuszlábai a zarándokhelyek; abhidhānāt–beszélgetésekből; satreṣu–az emberi társadalomban; vaḥ–aki; sūribhiḥ–a nagy bhakták által; īḍyamānāt–akit így imádnak; yaḥ–aki; karṇā-nāḍīm–a fülnyílásokban; puruṣasya–egy embernek; yātaḥ–behatol; bhava-pradām–ami a születést és halált adja; geha-ratim–családi ragaszkodást; chinatti–elvágva.
FORDÍTÁS
Ki lehet elégedett az emberi társadalomban, ha nem hall eleget az Úrról, akinek lótuszlába a zarándokhelyek összessége, s akit a legnagyobb bölcsek és bhakták imádnak? Az ilyen történetek képesek arra, hogy fülünkbe hatolva elvágják a családi ragaszkodás köteleit.
MAGYARÁZAT
A kṛṣṇa-kathā olyan hatásos, hogy pusztán a fülébe hatolva azonnal megszabadíthatja az embert a családi ragaszkodás kötelékétől. A családi ragaszkodás a külső energia illuzórikus megnyilvánulása, minden anyagi tevékenység egyetlen mozgatórugója. Amíg az ember anyagi tetteket hajt végre, s amíg elméje elmerül e tettekben, addig arra kényszerül, hogy az általános anyagi tudatlanságban újra és újra áldozatul essen a születésnek és a halálnak. Az emberek legtöbbjét a tudatlanság kötőereje befolyásolja, néhányukat pedig a szenvedély kötőereje. E két kötőerő hatása alatt az élőlényt az anyagi életfelfogás mozgatja. Az anyagi kötőerők nem engedik, hogy az élőlény megértse valódi helyzetét. A tudatlanság és a szenvedély kötőereje az embert erősen az önvalóról alkotott illuzórikus testi felfogáshoz kötözi. Az ily módon tévúton járók között a legnagyobb ostobák azok, akik a szenvedély anyagi kötőerejének hatása alatt emberbaráti tevékenységekkel foglalkoznak. A Bhagavad-gītā, ami közvetlen kṛṣṇa-kathā, arra az alapvető tételre tanítja meg az emberiséget, hogy a test mulandó, s hogy a tudat, amely jelen van az egész testben, elpusztíthatatlan. A tudatos lény, az elpusztíthatatlan önvaló örökké létezik, és semmilyen körülmények között nem lehet elpusztítani, még a test megsemmisülése után sem. Aki e mulandó testet véli az önvalónak, s a hamis testi életfelfogás ürügyén érte küzd a szociológia, a politika, a filantrópia, az altruizmus, a nacionalizmus vagy az internacionalizmus zászlaja alatt, az minden bizonnyal ostoba, s nem ismeri a különbséget a valóság és az irrealitás között. Akadnak közöttük, akik a tudatlanság és a szenvedély kötőerői fölött állnak, s a jóság kötőereje hat rájuk, de az anyagi jóságot mindig beszennyezi a tudatlanság és a szenvedély. Az anyagi jóság ráébresztheti az embert, hogy nem a test az önvaló, s az az ember, akire a jóság minősége hat, az önvalóval, nem pedig a testtel törődik. Ám a szennyeződés következtében nem érti meg az önvaló valódi természetét, azt, hogy az önvaló: személy. Az önvalóról alkotott személytelen felfogása, amelyben megkülönbözteti az önvalót a testtől, fogva tartja őt a jóság kötőerejében az anyagi természeten belül, és amíg vonzalom nem ébred benne a kṛṣṇa-kathā iránt, addig nem szabadulhat ki az anyagi lét kötelékéből. A kṛṣṇa-kathā az egyetlen gyógyír a világon minden ember számára, mert mindenkit eljuttat az önvaló tiszta tudatáig, és mindenkit felszabadíthat az anyagi kötelékek alól. A legnagyobb misszionárius cselekedet a kṛṣṇa-kathā prédikálása szerte a világon, ahogyan azt az Úr Caitanya javasolta. A világ minden értelmes embere csatlakozhat ehhez a nagyszerű mozgalomhoz, amelyet az Úr Caitanya indított útjára.