HU/SB 1.8.25
25. VERS
- vipadaḥ santu tāḥ śaśvat
- tatra tatra jagad-guro
- bhavato darśanaṁ yat syād
- apunar bhava-darśanam
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
vipadaḥ—gyötrelmek; santu—hadd legyenek; tāḥ—mind; śaśvat—újra és újra; tatra—ott; tatra—és ott; jagat-guro—ó, univerzum Ura; bhavataḥ—Tiéd; darśanam—találkozás; yat—az, ami; syāt—van; apunaḥ—többé nem; bhava-darśanam—látjuk a születés és halál ismétlődését.
FORDÍTÁS
Bárcsak mindezek a gyötrelmek újra meg újra megtörténnének, hogy újra és újra láthassunk Téged, hiszen ha Téged látunk, az azt jelenti, hogy nem látjuk többé az ismétlődő születést és halált!
MAGYARÁZAT
Többnyire a jámboran cselekvő, szenvedő, nincstelen, intelligens és kíváncsi emberek imádják vagy kezdik el imádni az Urat. Mások, akik helyzetükkel mit sem törődve csak bűnös tetteiket szaporítják, nem tudják megközelíteni a Legfelsőbbet, mert az illuzórikus energia félrevezeti őket. A jámbor embernek tehát baj esetén nincs más választása, mint menedéket keresni az Úr lótuszlábánál. Ha szüntelenül az Úr lótuszlábára emlékezünk, az azt jelenti, hogy felkészülünk a szabadulásra a születés és a halál alól. Ezért annak ellenére, hogy vannak látszólagos nehézségek, ezeknek csak örülhetünk, mert lehetőséget adnak arra, hogy emlékezzünk az Úrra — s ez a felszabadulást jelenti.
Aki menedéket keres az Úr lótuszlábánál, amely a legalkalmasabb hajó arra, hogy átkeljünk a tudatlanság óceánján, az olyan könnyen eléri a felszabadulást, ahogyan az ember átlép egy borjú patanyomán. Az ilyen ember az Úr hajlékának lakója, és semmi keresnivalója olyan helyen, ahol minden lépésnél veszély fenyegeti.
Ezt az anyagi világot az Úr a Bhagavad-gītāban gyötrelmekkel teli, veszélyes helynek nevezi. A csekély értelemmel megáldottak csak olyan terveket szőnek, amelyekkel alkalmazkodni próbálnak a nehézségekhez, anélkül hogy tudnák: e helynek az a természete, hogy gyötrelemmel teli. Nem tudnak az Úr hajlékáról, amely boldogsággal teli, s ahol nyoma sincs a szenvedésnek. A józan embernek ezért kötelessége, hogy ne hagyja, hogy az anyagi világ nehézségei megzavarják, mert azok minden körülmények között, elkerülhetetlenül bekövetkeznek. A számtalan elkerülhetetlen szerencsétlenségtől szenvedve az embernek a lelki megvalósításban kell fejlődnie, mert ez az emberi élet küldetése. A szellemi lélek transzcendentális minden anyagi nehézséghez képest, ezért e szerencsétlenségek nem valódiak. Az ember álmában láthat egy tigrist, amint éppen arra készül, hogy megegye őt, s lehet, hogy sír is emiatt. Valójában azonban nincsen sem tigris, sem szenvedés; mindez csupán álmában történik. Az élet problémái ugyanígy álmok. Ha valaki eléggé szerencsés, és az odaadó szolgálaton keresztül kapcsolatba kerül az Úrral, az a legnagyobb áldás. Ha kapcsolatba kerülünk az Úrral a kilencféle odaadó szolgálat bármelyikének segítségével, az mindig előrelépést jelent az Istenhez visszavezető úton.