HU/SB 1.10.28
28. VERS
- nūnaṁ vrata-snāna-hutādineśvaraḥ
- samarcito hy asya gṛhīta-pāṇibhiḥ
- pibanti yāḥ sakhy adharāmṛtaṁ muhur
- vraja-striyaḥ sammumuhur yad-āśayāḥ
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
nūnam—bizonyára az előző életben; vrata—fogadalom; snāna—fürdő; huta—áldozat a tűzben; ādinā—mindezek által; īśvaraḥ—az Istenség Személyisége; samarcitaḥ—tökéletesen imádott; hi—bizonyára; asya—Övé; gṛhīta-pāṇibhiḥ—a feleségek; pibanti—megízleli; yāḥ—akik; sakhi—ó, barát; adhara-amṛtam—az ajkairól származó nektár; muhuḥ—újra és újra; vraja-striyaḥ—Vrajabhūmi hölgyei; sammumuhuḥ—gyakran elájult; yat-āśayāḥ—várva, hogy ilyen kegyet kap.
FORDÍTÁS
Ó, barátaim, gondoljatok csak feleségeire, akiknek kezét elfogadta! Mennyi fogadalmat tehettek, mennyi fürdőt vehettek, mennyi tűzáldozatot mutathattak be, s hányszor imádhatták tökéletesen az univerzum Urát, hogy most szüntelenül ajkai nektárját élvezhetik [csókjai által]! Vrajabhūmi hölgyei gyakran már akkor elájultak, amikor csupán vártak erre a kegyre.
MAGYARÁZAT
A szentírásokban előírt vallási rítusok arra szolgálnak, hogy megtisztítsák a feltételekhez kötött lelket az anyagi tulajdonságoktól, s így képessé tegyék arra, hogy fokozatosan a Legfelsőbb Úrnak végzett transzcendentális szolgálat szintjére emelkedjen. A tiszta lelki élet e szintjének elérése a legmagasabb rendű tökéletesség, amelyet svarūpának, az élőlény valódi azonosságának neveznek. A felszabadulás nem más, mint visszatérés e svarūpa helyzetbe. A svarūpa tökéletes síkján az élőlény a szerető szolgálat öt szintjén állapodhat meg, amelyek közül az egyiket mādhurya-rasának, szerelmi kapcsolatnak neveznek. Az Úr mindig teljes Önmagában, így nem vágyódik semmire. Mégis mesterré, baráttá, fiúvá vagy férjjé válik, hogy viszonozza bhaktája rendkívüli szeretetét. A szerelmi kapcsolat szintjén a vers a bhakták két csoportját említi meg. Az egyik csoport svakīya, a másik parakīya. Mindkettő szerelmi kapcsolatban áll az Istenség Személyiségével, Kṛṣṇával. Dvārakā királynői svakīyák, vagyis törvényes feleségek voltak, míg Vraja hölgyei az Úr fiatal barátnői, amikor az Úr még nőtlen volt. Az Úr tizenhat éves koráig élt Vṛndāvanában, s baráti kapcsolata a szomszédban élő lányokkal parakīya volt. Ezek a lányok, éppúgy, mint a királynők, szigorú lemondásokat végeztek — fogadalmakat tettek, fürdőket vettek, áldozatokat ajánlottak a tűzbe, ahogyan azt a szentírások meghatározzák. A szertartásnak nem maga a szertartás a célja, ahogyan a gyümölcsöző cselekedetek, a tudás művelése és a misztikus képességek sem önmagukért vannak. Csupán eszközök arra, hogy elérjük a svarūpa legfelsőbb szintjét, hogy állandó transzcendentális szolgálatot végezhessünk az Úrnak. Minden egyes élőlénynek megvan az egyéni helye az Úr és az élőlények között fennálló öt említett kapcsolat valamelyikében, s a svarūpa tiszta lelki formájában a kapcsolat anyagi vonzódás nélkül megnyilvánul. Ha az Úr megcsókolja feleségeit vagy fiatal barátnőit, akik arra vágynak, hogy az Úr jegyesük legyen, arra semmilyen anyagi tulajdonság nem veti árnyékát. Ha mindez anyagi lenne, egy olyan felszabadult lélek, mint Śukadeva Gosvāmī nem törődne azzal, hogy élvezetet merítsen belőlük, és az Úr Caitanya Mahāprabhu sem beszélt volna szívesen erről, miután lemondott a világi életről. Erre a szintre sok-sok lemondásban töltött élet után juthat el valaki.