HU/SB 7.13.27
27. VERS
- sukham asyātmano rūpaṁ
- sarvehoparatis tanuḥ
- manaḥ-saṁsparśajān dṛṣṭvā
- bhogān svapsyāmi saṁviśan
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
sukham—boldogság; asya—övé; ātmanaḥ—az élőlényé; rūpam—a természetes helyzet; sarva—mind; īha—anyagi cselekedetek; uparatiḥ—teljesen véget vetve nekik; tanuḥ—amin keresztül megnyilvánul; manaḥ-saṁsparśa-jān—az érzékkielégítés ösztönéből származó; dṛṣṭvā—miután láttam; bhogān—érzéki élvezet; svapsyāmi—némán ülök, mélyen elgondolkodva ezeken az anyagi cselekedeteken; saṁviśan—ilyen tettekhez látva.
FORDÍTÁS
Az élőlények számára a valódi életforma a lelki boldogsággal teli élet, s ez igazi boldogság. Ezt a boldogságot csak akkor érheti el az ember, ha felhagy minden anyagi cselekedettel. Az anyagi érzéki élvezet puszta képzelődés. Ezt végiggondolva hátat fordítottam minden anyagi tettnek, s most itt fekszem.
MAGYARÁZAT
Ez a vers elmagyarázza a māyāvādī és a vaiṣṇava filozófia közötti különbséget. Mind a māyāvādīk, mind a vaiṣṇavák tudják, hogy a materialista cselekedetekből nem származik boldogság. A māyāvādī filozófusok éppen ezért a brahma satyaṁ jagan mithyā mondás mellett hűségesen kitartva tartózkodni akarnak az illuzórikus anyagi cselekedetektől. Hátat akarnak fordítani minden cselekedetnek, és a Legfelsőbb Brahmanba akarnak merülni. A vaiṣṇava filozófia szerint azonban ha valaki csupán felhagy az anyagi tettekkel, nem képes sokáig tétlen maradni, ezért mindenkinek lelki cselekedeteket kell végeznie, amely megoldja majd az anyagi világbeli szenvedés okozta problémát. Azt mondják ezért, hogy noha a māyāvādī filozófusok arra törekszenek, hogy tartózkodjanak az anyagi cselekedetektől, s hogy a Brahmanba olvadjanak, és még az is előfordulhat, hogy valóban a Brahman létébe merülnek, a cselekvés hiányában újra az anyagi cselekedetek szintjére süllyednek le (āruhya kṛcchreṇa paraṁ padaṁ tataḥ patanty adhaḥ (SB 10.2.32)). Így aztán azok, akik azt állítják magukról, hogy lemondottak, kórházakat, iskolákat és hasonló létesítményeket nyitva újra visszatérnek az anyagi cselekedetekhez, mert képtelenek örök időkig a Brahmanon meditálni. Nem elegendő tehát csupán szert tenni arra a tudásra, miszerint az anyagi cselekedetek nem eredményeznek boldogságot, és hogy ezért fel kell hagynunk az ilyen tettekkel. Meg kell válnunk az anyagi tettektől. Lelki cselekedetekbe kell fognunk, s ezzel megoldhatjuk a problémát. A lelki tettek a Kṛṣṇa utasítása alapján végrehajtott cselekedeteket jelentik (ānukūlyena kṛṣṇānuśīlanam). Ha valaki azt teszi, amit Kṛṣṇa mond, cselekedetei nem anyagiak. Amikor például Arjuna Kṛṣṇa parancsára harcolt, tettei nem anyagi tettek voltak. Az érzékkielégítésért harcolni anyagi cselekedet, de Kṛṣṇa utasítására harcolni lelki tettnek számít. A lelki cselekedetek hatására az ember alkalmassá válik arra, hogy hazatérjen, vissza Istenhez, s aztán örökre egy gyönyörteli életet élvezzen. Itt az anyagi világban minden csupán az elme kitalációja, ami sohasem adja meg számunkra az igazi boldogságot. A leginkább célravezető megoldás tehát az, hogy hagyjunk fel az anyagi cselekedetekkel, és végezzünk lelki cselekedeteket. Yajñārthāt karmaṇo ’nyatra loko ’yaṁ karma-bandhanaḥ (BG 3.9). Aki azért dolgozik, hogy örömet okozzon a Legfelsőbb Úrnak — Yajñának vagy Viṣṇunak —, az felszabadult életet él. Aki azonban nem ezt teszi, annak az élete továbbra is kötelékekkel teli.