HU/SB 7.13.28
28. VERS
- ity etad ātmanaḥ svārthaṁ
- santaṁ vismṛtya vai pumān
- vicitrām asati dvaite
- ghorām āpnoti saṁsṛtim
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
iti—ily módon; etat—egy anyagi feltételekhez kötött személy; ātmanaḥ—magának; sva-artham—saját érdek; santam—önmagán belül létezik; vismṛtya—elfeledvén; vai—valójában; pumān—az élőlény; vicitrām—vonzó, illuzórikus változatosság; asati—az anyagi világban; dvaite—más, mint az önvaló; ghorām—nagyon félelmetes (amiatt, hogy örökké arra kényszerül, hogy megszülessen és meghaljon); āpnoti—belebonyolódik; saṁsṛtim—az anyagi létbe.
FORDÍTÁS
A testben élő feltételekhez kötött lélek így amiatt, hogy a testével azonosítja magát, megfeledkezik saját érdekéről. A test anyagi, ezért az élőlénynek természetes hajlama, hogy vonzódik az anyagi világ változatosságához, s így szenvednie kell az anyagi lét gyötrelmeitől.
MAGYARÁZAT
Mindenki a boldogságra törekszik, mert ahogyan az előző vers elmondta, sukham asyātmano rūpaṁ sarvehoparatis tanuḥ: amikor az élőlény eredeti lelki formájában van, természeténél fogva boldog. A lelki lény esetében nem beszélhetünk szenvedésről. Ahogyan Kṛṣṇa mindig boldog, úgy az élőlények, akik az Ő szerves részei, szintén természetüknél fogva mindig boldogok, mivel azonban az anyagi világba kerültek és megfeledkeztek Kṛṣṇával való örök kapcsolatukról, megfeledkeztek valódi természetükről is. Mindannyian Kṛṣṇa részei vagyunk, ezért egy rendkívül szeretetteljes kapcsolat fűz Hozzá bennünket, mivel azonban megfeledkeztünk kilétünkről, és a testünket tekintjük az önvalónknak, a születés, a halál, az öregkor és a betegség okozta valamennyi nyomorúságban részünk van. Ez a tévfelfogás a materialista életben addig folytatódik, amíg meg nem értjük kapcsolatunkat Kṛṣṇával. Az a boldogság, melyet a feltételekhez kötött lélek keres, nem több illúziónál. Ezt magyarázza el a következő vers.