HU/SB 7.13.43
43. VERS
- vikalpaṁ juhuyāc cittau
- tāṁ manasy artha-vibhrame
- mano vaikārike hutvā
- taṁ māyāyāṁ juhoty anu
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
vikalpam—megkülönböztetés (a jó és a rossz, az egyik ember és a másik, az egyik nemzet és a másik között, s minden hasonló megkülönböztetés); juhuyāt—ajánlja fel áldozatként; cittau—a tudat tüzébe; tām—az a tudat; manasi—az elmében; artha-vibhrame—minden elfogadás és elutasítás gyökere; manaḥ—az az elme; vaikārike—a hamis egóba, ami nem más, mint az önvaló azonosítása az anyaggal; hutvā—áldozatként felajánlva; tam—ezt a hamis egót; māyāyām—az anyagi energia összességébe; juhoti—áldozatként felajánl; anu—ezt az elvet követve.
FORDÍTÁS
A jó és rossz közötti megkülönböztetést, ami az elme kitalációja, egy egységnek kell tekintenünk. Merítsük ezt az elmébe, melyet aztán ajánljunk a hamis egóba, majd a hamis egót ajánljuk az anyagi energia összességébe. Ez az a folyamat, amellyel leküzdhetjük az illuzórikus megkülönböztetést.
MAGYARÁZAT
Ez a vers leírja, hogyan szabadulhat meg a yogī az anyagi ragaszkodástól. Az anyagi vonzódás miatt a karmī nem látja saját magát. A jñānīk képesek különbséget tenni az anyag és a lélek között, de a yogīk, akik közül a bhakti-yogīk a legkiválóbbak, haza akarnak térni, vissza Istenhez. A karmīk teljesen illúzióban vannak, a jñānīk nincsenek illúzióban, de nem rendelkeznek pozitív tudással sem, a yogīk azonban, különösen a bhakti-yogīk teljes mértékben a lelki síkon állnak. A Bhagavad-gītā (BG 14.26) megerősíti:
- māṁ ca yo ’vyabhicāreṇa
- bhakti-yogena sevate
- sa guṇān samatītyaitān
- brahma-bhūyāya kalpate
„Aki a teljes odaadó szolgálatba merül, s nem esik vissza semmilyen körülmények között, az egyszeriben túllép az anyagi természet kötőerőin, s így a Brahman síkjára emelkedik.” A bhakta helyzete tehát biztonságos. Ő azonnal felemelkedik a lelki szintre. Mások, például a jñānīk és a haṭha-yogīk csak fokozatosan juthatnak el a lelki síkra azáltal, hogy a pszichológia szintjén megválnak az anyagi megkülönböztetéstől, valamint megsemmisítik a hamis egójukat, amelynek a hatására azt gondolják, hogy „én ez a test vagyok, az anyag terméke”. A hamis egót az embernek az anyagi energia összességébe, az anyagi energia összességét pedig a legfelsőbb energiaforrásba kell merítenie. Ezzel a folyamattal szabadulhat meg az anyagi ragaszkodástól.