HU/SB 2.10.25
25. VERS
- gatiṁ jigīṣataḥ pādau
- ruruhāte ’bhikāmikām
- padbhyāṁ yajñaḥ svayaṁ havyaṁ
- karmabhiḥ kriyate nṛbhiḥ
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
gatim—mozgás; jigīṣitaḥ—így vágyakozva; pādau—a lábak; ruruhāte—megnyilvánult; abhikāmikām—eltökélt; padbhyām—a lábaktól; yajñaḥ—az Úr Viṣṇu; svayam—Ő Maga; havyam—a kötelességek; karmabhiḥ—az ember kötelessége szerint; kriyate—előidézte; nṛbhiḥ—különféle emberi lények által.
FORDÍTÁS
Ezek után mivel mozogni vágyott, megnyilvánultak a lábai, amelyekből létrejött az irányító istenség, Viṣṇu. Ő Maga felügyel arra, hogy az emberi lények minden fajtája buzgón végezze előírt kötelességét, mint áldozatot.
MAGYARÁZAT
Az emberi lények mind saját kötelességüket végzik, s ez abban nyilvánul meg, hogy örökké jönnek-mennek. Ez a világ nagyvárosaiban a legszembetűnőbb: az emberek mindenhol rendkívül határozott szándékkal mennek egyik helyről a másikra. Ez a mozgás nem korlátozódik városokon belülre: az emberek ugyanígy vándorolnak egyik városból a másikba különféle járműveken. Autóval és vonattal utaznak az utakon, metróval a föld alatt, repülőkkel az égen, pusztán az üzletük sikere érdekében. Valójában minden ilyen helyváltoztatás célja a vagyonszerzés, hogy gondtalanul élhessenek. E gondtalan életért dolgozik a tudós, a művész, a mérnök és mindenki más az emberi tevékenység különféle területein. Arról azonban fogalmuk sincs, hogyan változtathatnának tetteiken annak érdekében, hogy teljesítsék az emberi élet küldetését. Nem ismerik ezt a titkot, ezért minden tevékenységük középpontjában a féktelen érzékkielégítés áll. Tetteik következtében akaratlanul is egyre mélyebbre süllyednek a sötétség birodalmában.
Külső energiájának bűvöletében tökéletesen megfeledkeztek a Legfelsőbb Úrról, Viṣṇuról, s ezért meggyőződésük, hogy ezen az életen túl, amely jelenleg az anyagi természet feltételei között nyilvánul meg, nincs semmi más, s hogy ebben az életben kell a lehető legjobb élvezetet biztosítaniuk érzékeik számára. Ez a téves felfogás az életről azonban senkinek sem hozhatja meg az olyannyira óhajtott lelki békét, s így a tudomány jelentős fejlődése ellenére — melyet a természet kincseinek kiaknázásával értek el — sem boldog senki ebben az anyagi civilizációban. Minden pillanatban arra kellene törekedniük, hogy áldozatokat végezzenek a világ békességének elérése érdekében — ez a siker titka. A Bhagavad-gītā (BG 18.45-46) ugyanezt a titkot tárja fel itt következő verseiben:
- sve sve karmaṇy abhirataḥ
- saṁsiddhiṁ labhate naraḥ
- sva-karma-nirataḥ siddhiṁ
- yathā vindati tac chṛṇu
- yataḥ pravṛttir bhūtānāṁ
- yena sarvam idaṁ tatam
- sva-karmaṇā tam abhyarcya
- siddhiṁ vindati mānavaḥ
Az Úr így szólt Arjunához: „Halld most Tőlem, hogyan érheti el az ember az élet tökéletességét pusztán azzal, hogy előírt kötelességét végzi! A legmagasabb rendű tökéletességre tehet szert, ha imádja a Legfelsőbb Urat, Viṣṇut, és áldozatot hajt végre az Ő kedvéért, aki mindent átható, s akinek irányításával minden élőlény saját hajlamai szerint megkapja mindazt a lehetőséget, amire vágyik.”
Az, hogy emberi életünk során különféle hajlamokkal rendelkezünk, nem baj, hiszen minden ember saját tevékenysége révén bizonyos mértékig függetlenül tervezheti életét, ám a legfontosabb az életben az, hogy tisztában legyünk vele: nem vagyunk abszolút függetlenek. Az ember kétségkívül a Legfelsőbb Úr és különféle ügynökei irányítása alatt áll. Ennek tudatában azt kell mindig szem előtt tartania, hogy tetteivel és azok eredményével szolgálja mindig a Legfelsőbb Urat, ahogyan azt a Legfelsőbb Úr, Viṣṇu transzcendentális szerető szolgálatában jártas hiteles szaktekintélyek előírják. Kötelességeink elvégzését tekintve a láb a legfontosabb testrészünk, mert lábak nélkül nem változtathatnánk helyünket. Az Úr éppen ezért különös gonddal uralkodik minden emberi lény lábai fölött, akiknek feladata az, hogy yajñát mutassanak be.