HU/SB 6.2.49

Revision as of 21:28, 6 September 2020 by Vanibot (talk | contribs) (Vanibot #0035: BhagChapterDiac - change chapter link to no diacritics form)
(diff) ← Older revision | Latest revision (diff) | Newer revision → (diff)

Õ Isteni Kegyelme A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupada


49. VERS

mriyamāṇo harer nāma
gṛṇan putropacāritam
ajāmilo ’py agād dhāma
kim uta śraddhayā gṛṇan


SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS

mriyamāṇaḥ—a halál pillanatában; hareḥ nāma—Hari szent nevét; gṛṇan—énekelve; putra-upacāritam—a fiát szólítva; ajāmilaḥ—Ajāmila; api—még; agāt—ment; dhāma—a lelki világba; kim uta—mit sem szólva; śraddhayā—hittel és szeretettel; gṛṇan—énekelve.


FORDÍTÁS

Ajāmila a halála pillanatában szenvedései közepette az Úr szent nevét kiáltotta, és noha ezzel a fiát hívta, mégis hazatért, vissza Istenhez. Hogyan férhetne hát kétség ahhoz, hogy aki hittel és sértés nélkül énekli az Úr szent nevét, az visszatér Istenhez?


MAGYARÁZAT

A halál pillanatában az ember valóban megzavarodik, mert teste nem működik többé megfelelően. Ilyenkor előfordulhat, hogy még az sem képes nagyon érthetően kimondani az Úr szent nevét, a Hare Kṛṣṇa mantrát, aki egész életében ezt gyakorolta. Ennek ellenére azonban a szent név éneklésének minden áldásában részesül. Miért ne énekeljük hát az Úr szent nevét hangosan és érthetően addig, amíg a testünk még egészséges? Ha valaki ezt teszi, halála pillanatában minden valószínűség szerint képes lesz megfelelően, hittel és szeretettel kimondani az Úr szent nevét. Következtetésként tehát elmondhatjuk, hogy aki állandóan az Úr szent nevét énekli, az biztos, hogy hazatér, vissza Istenhez. Ehhez nem férhet kétség.

_______________________________________


Kiegészítő jegyzet ehhez a fejezethez:


Śrīla Viśvanātha Cakravartī Ṭhākura a fejezet kilencedik és tizedik verséhez egy párbeszéd formájában fűz magyarázatot, ami arról szól, hogyan szabadulhat meg valaki minden bűnös visszahatástól pusztán a szent név éneklése segítségével.

Valaki azt mondhatná: „Elfogadom, hogy az Úr szent nevének éneklésével az ember megszabadul a bűnös élet minden visszahatásától. Aki azonban nemcsak egyszer, de sokszor, teljesen tudatosan követ el bűnt, az még akkor sem szabadulhat meg e bűnök visszahatásaitól, ha tizenkét évig vagy még tovább vezekel. Hogyan lehetséges hát, hogy pusztán az, hogy egyetlen egyszer kimondja az Úr szent nevét, azonnal megszabadítja ezeknek a bűnöknek a visszahatásaitól?”

Śrīla Viśvanātha Cakravartī Ṭhākura a fejezet kilencedik és tizedik versét idézve így válaszol: „Az Úr Viṣṇu szent nevének éneklése a legjobb vezeklés annak, aki aranyat vagy más értékeket lopott, aki részeges, aki cserbenhagyta barátját vagy rokonát, aki megölt egy brāhmaṇát, vagy akinek guruja vagy más feljebbvalója feleségével volt nemi kapcsolata. Ez a legjobb útja a vezeklésnek azok számára is, akik megöltek egy nőt, a királyt vagy az apjukat, s akik teheneket mészároltak le. Minden bűnös ember számára ez a legjobb. E bűnösök pusztán az Úr Viṣṇu szent neve éneklésével magukra vonhatják a Legfelsőbb Úr figyelmét, aki azt gondolja: »Ez az ember szent nevemet énekelte, kötelességem hát, hogy védelmet nyújtsak neki.«”

A szent név éneklésével bárki vezekelhet bűnös életéért, és elpusztíthat minden bűnös visszahatást, noha ezt nem vezeklésnek hívják. A közönséges vezeklés ideig-óráig védelmet nyújthat a bűnös embernek, de nem tisztítja meg teljesen a szívét attól a mélyen gyökerező vágytól, hogy bűnt kövessen el. A vezeklés tehát nem olyan hatásos, mint az Úr szent nevének éneklése. A śāstrákban az áll, hogy ha valaki akár csak egyszer is kimondja a szent nevet, és teljesen meghódol az Úr lótuszlábának, az Úr azonnal a védencének tekinti őt, s mindig kész megvédelmezni. Ezt Śrīdhara Svāmī is megerősíti. Amikor Ajāmila nagy veszélybe került, mert Yamarāja szolgái el akarták vinni, az Úr azonnal odaküldte személyes szolgáit, hogy megvédjék őt, s mivel Ajāmila megszabadult minden bűnös visszahatástól, a viṣṇudūták pártfogásukba vették.

Ajāmila Nārāyaṇának nevezte el a fiát, és mivel nagyon szerette, örökké őt szólongatta. Noha a fiát hívta, magának a névnek rendkívüli hatása volt, mert a Nārāyaṇa név nem különbözik a Legfelsőbb Úrtól, Nārāyaṇától. Amikor Ajāmila a Nārāyaṇa nevet adta a fiának, azzal bűnös életének minden visszahatását eltörölte, s később amiatt, hogy örökké a gyereket szólongatva sok ezerszer kiejtette Nārāyaṇa szent nevét, valójában tudtán kívül fejlődött a Kṛṣṇa-tudatban.

Valaki erre azt mondhatná: „Ha állandóan Nārāyaṇa szent nevét énekelte, hogy lehet, hogy képes volt egy prostituálttal élni és a borra gondolni? Bűnös tetteivel csak újabb és újabb szenvedést hozott saját fejére, és ezért azt mondhatjuk, hogy azért szabadult fel, mert élete utolsó pillanatában kimondta Nārāyaṇa nevét. Ebben az esetben azonban az, hogy mindig Nārāyaṇa nevét énekelte, nāma-aparādha lett volna. Nāmno balād yasya hi pāpa-buddhiḥ: aki továbbra is bűnösen cselekszik, és az Úr szent neve éneklésével próbálja semlegesíteni bűneit, az nāma-aparādhī, azaz sértést követ el a szent név ellen.”

Válaszként elmondhatjuk, hogy Ajāmila sértés nélkül énekelte a szent nevet, mert Nārāyaṇa nevét nem azért mondogatta, hogy semlegesítse bűneit. Nem tudta, hogy bűnös cselekedetek rabjává vált, és azt sem, hogy Nārāyaṇa nevét énekelve eltörli e bűnöket. Így tehát nem követett el nāma-aparādhát, s amikor a fiát szólítva újra és újra Nārāyaṇa szent nevét énekelte, arról azt mondhatjuk, hogy tisztán ejtette ki a szent nevet. Amiatt, hogy tisztán mondta ki a szent nevet, Ajāmila tudtán kívül szert tett a bhakti eredményeire. Valójában már az, amikor először kimondta a szent nevet, elegendő lett volna ahhoz, hogy megsemmisítse életének minden bűnös visszahatását. Ezt egy logikus példával illusztrálhatjuk: egy fügefa nem hoz azonnal gyümölcsöt, idővel azonban teremni kezd. Ugyanígy Ajāmila odaadó szolgálata is apránként növekedett, s ezért annak ellenére, hogy bűnös tetteket követett el, nem érték visszahatások. A śāstrákban az áll, hogy ha valaki akár csak egyszer is kimondja az Úr szent nevét, múltbeli, jelenlegi és eljövendő bűnös életeinek visszahatásai nem szállnak rá. Egy másik példát is mondhatunk erre: ha valaki kitöri egy kígyó méregfogait, az megmenti a kígyó leendő áldozatait a méreg hatásától még akkor is, ha a kígyó újra és újra mar. Ehhez hasonlóan, ha egy bhakta akár csak egyszer is sértés nélkül mondja ki a szent nevet, az örökre megvédi őt. Csak várnia kell, míg éneklésének gyümölcse a kellő időben beérik.


Így végződnek a Bhaktivedanta-magyarázatok a Śrīmad-Bhāgavatam Hatodik Énekének második fejezetéhez, melynek címe: „A viṣṇudūták megmentik Ajāmilát”.