HU/SB 7.9.41
41. VERS
- evaṁ sva-karma-patitaṁ bhava-vaitaraṇyām
- anyonya-janma-maraṇāśana-bhīta-bhītam
- paśyañ janaṁ sva-para-vigraha-vaira-maitraṁ
- hanteti pāracara pīpṛhi mūḍham adya
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
evam—ily módon; sva-karma-patitam—saját anyagi tetteinek visszahatásai miatt leesett; bhava—a tudatlanság (születés, halál, öregkor és betegség) világához hasonlítva; vaitaraṇyām—a Vaitaraṇī folyóban (amely Yamarājának, a halál urának ajtaja előtt folyik); anyaḥ anya—egyik a másik után; janma—születés; maraṇa—halál; āśana—az evés különféle formái; bhīta-bhītam—rendkívüli félelem; paśyan—látván; janam—az élőlényt; sva—sajátja; para—másoké; vigraha—a testben; vaira-maitram—a barátságot és az ellenségeskedést figyelembe véve; hanta—ó, jaj; iti—így; pāracara—ó, Te, aki a halál folyójának túlsó partján állsz; pīpṛhi—kegyesen ments meg mindannyiunkat (ebből a veszélyes helyzetből); mūḍham—mindannyian ostobák vagyunk, mert nincs lelki tudásunk; adya—ma (mert személyesen jelen vagy).
FORDÍTÁS
Kedves Uram! Te mindig a halál folyójának túlsó partján állsz transzcendentálisan, mi azonban tetteink visszahatásai következtében ezen az oldalon szenvedünk. Beleestünk ebbe a folyóba, újra meg újra átéljük a születés és halál kínjait, s örökké förtelmes dolgokat eszünk. Kérlek, pillants most ránk — ne csak rám, hanem a többiekre is, akik szintén szenvednek —, és indokolatlan kegyedből könyörületesen szabadíts meg s védelmezz minket!
MAGYARÁZAT
Prahlāda Mahārāja, a tiszta vaiṣṇava nemcsak saját magáért imádkozik az Úrhoz, hanem valamennyi szenvedő élőlényért. A vaiṣṇaváknak két csoportja van: a bhajanānandīk és a goṣṭhy-ānandīk. A bhajanānandīk csak saját érdekükben imádják az Urat, a goṣṭhy-ānandīk azonban megpróbálnak mindenki mást is felemelni a Kṛṣṇa-tudatba, hogy megmeneküljenek. Azok az ostobák, akik nem érzékelik az ismétlődő születést és halált, valamint a materialista élet többi gyötrelmét, nem tudhatják, mi fog történni velük következő életükben. Sőt, ezek az ostoba, anyaggal szennyezett gonosztevők egy olyan felelőtlen életmódot találtak ki, amely mit sem törődik a következő élettel. Nem tudják, hogy az ember a tettei szerint kap egy testet a nyolcmillió-négyszázezer faj egyikéből. Ezeket a gazembereket a Bhagavad-gītā duṣkṛtino mūḍhāḥnak nevezi. Akik nem Kṛṣṇa-tudatosak, azaz nem bhakták, azok arra kényszerülnek, hogy bűnöket kövessenek el, ezért valamennyien mūḍhák, azaz ostobák és semmirekellők. Olyan oktalanok, hogy nem tudják, mi fog velük történni a következő életükben. Látják a különféle élőlényeket, amelyek förtelmes ételekkel táplálkoznak — a disznók ürüléket esznek, a krokodilok mindenféle húst felfalnak stb. —, mégsem értik meg, hogy mivel ők is mindenféle ostoba dolgot megesznek ebben az életükben, következő életükben arra lesznek ítélve, hogy a legvisszataszítóbb dolgokat egyék. Egy vaiṣṇava nagyon fél az efféle förtelmes léttől, s hogy megszabaduljon e szörnyű feltételektől, az Úr odaadó szolgálatába merül. Az Úr együttérez velük, s ezért az ő érdekükben megjelenik.
- yadā yadā hi dharmasya
- glānir bhavati bhārata
- abhyutthānam adharmasya
- tadātmānaṁ sṛjāmy aham
„Ó, Bharata leszármazottja! Bárhol legyen a vallás gyakorlása hanyatlóban, s kerüljön fölényes túlsúlyba a vallástalanság, alászállok Én Magam.” (BG 4.7) Az Úr mindig kész segíteni az elesett lelkeken, mivel azonban ők ostobák és semmirekellők, nem fogadják el a Kṛṣṇa-tudatot, és nem engedelmeskednek Kṛṣṇa utasításainak. Ezért aztán Śrī Caitanya Mahāprabhu bhaktaként jön el, hogy a Kṛṣṇa-tudatú mozgalmat prédikálja, noha Ő Maga a Legfelsőbb Úr, Kṛṣṇa. Yāre dekha, tāre kaha ‘kṛṣṇa’-upadeśa. Kṛṣṇa őszinte szolgájává kell tehát válnunk. Āmāra ājñāya guru hañā tāra’ ei deśa (Cc. Madhya 7.128) Guruvá kell válnunk, és terjesztenünk kell a Kṛṣṇa-tudatot az egész világon azzal, hogy egyszerűen csak a Bhagavad-gītā tanítását prédikáljuk.