HU/Prabhupada 0733 - Az idő olyan értékes, hogy ha több millió aranyat fizetsz is, akkor sem tudsz visszahozni egyetlen pillanatot sem
Lecture on SB 7.6.1 -- San Francisco, March 15, 1968
Van egy nagyon szép vers a Cāṇakya ślokában. Csak figyeljétek, milyen értékesként tekintenek az időre. Ebből a versből meg fogjátok tudni. Cāṇakya Paṇḍita azt mondja... Cāṇakya Paṇḍita nagyszerű politikus volt. Egy időben India uralkodójának miniszterelnöke volt. Azt mondja, āyuṣaḥ kṣaṇa eko 'pi na labhya svarṇa-koṭibhiḥ. „A pillanat, az életedből egy pillanat...” Egy pillanat. Nem órákról, napokról, hanem pillanatokról beszél. Pillanatról pillanatra gondolkodott. Mint ma, 1968. március 15-én, most éppen fél nyolc, vagyis hét óra harmincöt perc van. Most 1968., 7:35, elmúlt, amint 7:36 lesz, nem hozhatod vissza azt az 1968. március 15. estéjét, a hét óra harmincötödik percét. Még ha több millió dollárt is fizetsz, hogy „Kérlek, gyere el újra!”, akkor sem, elmúlt. Tehát Cāṇakya Paṇḍita azt mondja, hogy „Az idő olyan értékes, hogy ha több millió aranyat is fizetsz, akkor sem tudsz visszahozni egyetlen pillanatot sem.” Ami elveszik, örökre elvész. Na cen nirarthakaṁ nītiḥ, „Ha semmiségre vesztegeted el az értékes idődet, bármiféle haszon nélkül,” na ca hānis tato 'dhikā, „csak képzeld el, mekkora veszteség is az, micsoda hatalmas vesztes vagy te magad!” A dolgok, melyeket nem hozhatsz vissza, még ha több millió dollárt is fizetsz, ha azokat a semmiért vesztegetted el, csak képzeld el, mekkora veszteség ért!
Ugyanez a dolog, amit Prahlāda Mahārāja mond, hogy dharmān bhāgavatan (SB 7.6.1), Kṛṣṇa-, vagy Isten tudatossá válni olyan fontos dolog, hogy egyetlen pillanatot sem szabad elvesztegetnünk. Azonnal el kell kezdenünk. Miért? Durlabhaṁ mānuṣaṁ janma. Mānuṣaṁ janma. Azt mondja, ez az emberi test rendkívül ritka. Sok-sok születés után lehet elérni. A modern civilizációban az emberek nem értik, hogy mi is az emberi létforma értéke. Azt gondolják, ez a test az érzéki élvezetre való, mint a macskák és a kutyák teste. A macskák és a kutyák szintén élvezik az élet négy elvét, az evést, az alvást, a védekezést és a párzást. Az emberi létforma tehát nem arra való, hogy eltékozoljuk, mint a macskák és a kutyák. Az emberi élet valami másra való. És ez a „valami más” a Kṛṣṇa-, vagy Isten tudat. Mivel az emberi létforma nélkül, semelyik másik testben nem lehet megérteni, hogy mi Isten, mi ez a világ, mi vagyok én, honnan jövök és hová kell mennem. Ezen dolgok megértésére az emberi élet való. Az mondja tehát, hogy „Már a kora gyerekkortól...” Valójában ez a lényeg. Gyerekkortól, az iskolákban, az egyetemeken, ezt a bhāgavata-dharmát, a Kṛṣṇa-tudatú elfoglaltságot kell tanítani. Erre van szükség, de ők nem értik. Azt gondolják, ez a jelenlegi élet és ez a test minden, és nincs másik élet. Nem hisznek a következő életben. Mindez a tudatlanságuk miatt van. Az élet örök és ez a jelenlegi felkészülés a következőre.