Category:HU/660408 - Lecke BG 02.55-56 - New York

Leckék időrendben, 1966

Prabhupāda: Gaura-premānanda. Hari Hari bol!

prajahāti yadā kāmān

sarvān pārtha mano-gatān

ātmany evātmanā tuṣṭaḥ

sthita-prajñas tadocyate

(BG 2.55)

Az elmúlt néhány napban arról értekeztünk, hogyan fonódik össze az egyéni tudat a legfelsőbb tudattal. Ez az élet tökéletességének szakasza. Jelen pillanatban anyagi körülmények között vagyunk, ötleteket gyártunk, és frusztráltak vagyunk, mert az elmének az a dolga, hogy valamit létrehozzon, aztán ismét elvesse azt. Az elme elgondol valamit: "Igen, hadd tegyem meg ezt." Aztán úgy dönt: "Ó, jobb lesz nem hozzáfogni." Igen. Ezt hívják saṅkalpa-vikalpának, döntésnek és elutasításnak. Ez pedig az anyagi színtéren tapasztalható bizonytalan állapotunknak köszönhető. Viszont, amikor úgy döntünk, hogy a legfelsőbb tudat szempontja szerint cselekszünk, abban az állapotban nem jelentkezik ez a fajta kettősség, hogy "Hadd tegyem meg" vagy "Hadd ne tegyem meg". Nem. Csak egy dolog van: "Hadd tegyem meg. Hadd tegyem meg, mert ezt a felsőbbrendű tudat szentesíti." Az egész Bhagavad-gītā ezen az életelven alapul.

Az elején. . . a Bhagavad-gītā elején a csatatéren Arjuna tanácstalan volt, harcoljon-e vagy sem. Ez volt az ő gondja. A kezdetben arra gondolt: "Unokatestvéreim annyi bajt okoztak nekem. Elbitorolták a királyságomat. Ezért harcolnom kell velük és vissza kell vennem elveszett királyságomat." Ez elszántság. Aztán amikor a csatatéren ismét és ténylegesen meglátta testvéreit, barátait. . . miután családi nézeteltérésről volt szó, így mindkét oldalon az összes barát és rokon jelen volt, csatlakozott az egyik vagy a másik oldalhoz.

De a szépség abban rejlett, hogy Arjuna könyörületessé vált, "Miért harcolnék egyszerűen a királyságért? Meddig maradok a királyságban? Hadd ne… ne harcoljak. Hadd ne harcoljak. Nem fogok… nem fogok harcolni. Így döntött. Mivel az Úr bhaktája volt, ez a nemes szánalom jutott eszébe. A másik fél ezzel mit sem törődött. A másik fél elszánta magát a harcra.

Arjuna tétovázott és ezért magyarázták el a Bhagavad-gītāt. Az Úr mindenekelőtt megpróbálta a szokásos módon bevonni őt a csatába és miután . . . miután ez nem volt kivitelezhető, majd Arjuna és Kṛṣṇa között elhangzott néhány érv a harc mellett és ellene. . . aztán végül Arjuna úgy döntött, "Hadd jelöljem ki Kṛṣṇát, a legjobbat közülünk, hogy Ő adjon tanácsot, mit tegyek és mit ne." Aztán elkezdődött a Bhagavad-gītā. Ez az esemény folyama. Már megvitattuk és tudtok róla.

Nos, a legfelsőbb tudat. . . Kṛṣṇa a legfelsőbb tudat, Arjuna pedig az egyéni tudat. A tudattal kapcsolatban többször elmagyaráztam, hogy mindannyian tudat vagyunk, de nem a legfelsőbb tudat. A Legfelsőbb Tudat a Legfelsőbb Úr. Ezt lell legelőször megértenünk, ezt a legfelsőbb tudatot . . . mi kétségtelenül tudat vagyunk, de nem vagyunk a legfelsőbb tudat.

Ha tévesen azt állítjuk, hogy "én ugyancsak a legfelsőbb tudat vagyok", az hamis állítás lesz. Valójában nem mi vagyunk a legfelsőbb tudat. Minőségileg egyek vagyunk vele. Minőségileg egyek vagyunk. A legfelsőbb tudat és az én tudatom minőségileg azonos. Viszont a legfelsőbb tudat mennyiségileg különbözik az egyéni tudattól. Az egyéni tudat korlátozott, a legfelsőbb tudat pedig korlátlan.

Az . . . ahogyan a saját testeden belül gondolhatsz a tudatosságra . . . amikor valami fájdalmas vagy viszkető érzés jelentkezik a testem bármely részén, tudatában vagyok ennek. Tudom, hol és hogyan történik. Nem tudom, hogyan keletkezik, de tudom, hol van. Tehát ez a tudatosság, tudatában vagyok a testem bármely részének, de nem vagyok tudatában a te testrészednek. Ezért a tudatom korlátozott.

Hasonlóképpen a teljes kozmikus megnyilvánulást a legfelsőbb tudat külső testének tekintik. Ezért a legfelsőbb tudat (úgy értem) mindennek tudatában van, ami a tudat bármely részében történik. . . a teljes megnyilvánuláson belül. És a Bhagavad-gītāban meg fogjátok találni, hogy a legfelsőbb tudat ismeri a múltat, a jelent és a jövőt, de mi, (úgy értem) mi nem vagyunk ennek ismeretében, én nem ismerem a jelent, a múltat és a jövőt. Ez az én tökéletlenségem.

Kezdetben Arjuna nem volt hajlandó harcolni, de miután hallotta a Bhagavad-gītāt, miután megértette a Bhagavad-gītāt, beleegyezett: "Igen, harcolni fogok. Igen." Kṛṣṇa tudakozódott: "Most már mindent elmagyaráztam neked a tudásról, a jógáról, a gyümölcsöző cselekedetekről, az odaadó szolgálatról – mindenről. Elmagyaráztam neked a mindenre kiterjedő védikus bölcsességet. Most rajtad múlik, hogy megteszed-e vagy sem."

Jegyezzétek meg ezt. A Legfelsőbb Úr adhat nekünk utasításokat. Egyedi személyek vagyunk, egyéni élőlények, végtelenül kicsik. Az Úr végtelen nagy, mi pedig végtelenül kicsinyek vagyunk. Ebből kifolyólag az Úr tanácsolhatja a végtelenül kicsinek, hogy bizonyos módon cselekedjen, de a végtelenül kicsi, miután neki is van végtelenül kis függetlensége, ugyancsak el is utasíthatja. Elfogadhatja vagy elutasíthatja azt. Rendelkezünk ezzel a lehetőséggel. Ez az egyéniség, ez a függetlenség . . . (szünet) "

... hogy minden egyéb elfoglaltságoddal, kérlek, hódolj meg Nekem. Csak próbálj meg követni Engem. Akkor felelősséget vállalok azért, hogy tettednek ne legyen visszahatása. És ne habozz." Mā śucaḥ. Pont ezzel a szóval. Mā śucaḥ azt jelenti: "Ne habozz. Fogadd el. Fogadd el." Ez az Úr világos kinyilatkoztatása. Értitek? Ez nem csak Arjunára vonatkozik, hanem mindannyiunkra, mivel mindannyian Arjuna helyzetében vagyunk. Arjuna élőlény, egyéni élőlény. Mi is mindannyian egyéni élőlények vagyunk. És a legfelsőbb entitás pedig – nityo nityānām. A védikus irodalomban fellelheted ezt a himnuszt, nityo nityānāṁ cetanaś cetanānām (Kaṭha Upaniṣad 2.2.13), a Legfelsőbb jellemzését.

A Legfelsőbb nityaḥ nityānām. Nityānām azt jelenti. . . nitya azt jelenti, örök. Tehát mindannyian örökkévalók vagyunk. Ezt már megbeszéltünk korábban. Lelkek vagyunk, szellemi lelkek. Örökkévalók vagyunk. Na hanyate hanyamāne śarīre (BG 2.20). Nem halunk meg ennek a testnek a megsemmisülése után. Egyszerűen csak felcseréljük a testünket úgy, mint a ruhánkat. De mi örökkévalók vagyunk. Mivel ennek az anyagi energiának a bűvöletében vagyunk, nem vesszük komolyan azt: "Miért egyezzem bele, hogy életről életre cserélgessem a testemet?" Szokásunkká vált. Ez a mi ostobaságunk. Örök élettel rendelkezünk és abban az örök életben hatalmas mértékű szabadságot, hatalmas erőt kapunk, amely szinte majdnem Istenével egyenlő. De életünknek ezen részében semmilyen kutatást sem folytatunk. Egyszerűen elégedettek vagyunk a . . . azzal, hogy egy kicsit többel rendelkezzünk, mint amennyi minimálisan szükséges jelenlegi anyagi létünkhöz.

Tegyük fel, van egy. . . százmillió dollárom. Úgy vélem, "Ha kapok tízezer millió (lányt)... dollárt, akkor boldog leszek." Ilyen a mi ostobaságunk. Nem lehetsz boldog egyetlen dollármillióval sem, mert nem vagy anyag; lélek vagy. Azt hiszed, hogy "boldog leszek". Nem. Csakúgy, mint . . . Mondok egy példát: egy beteg ember, egy szenvedő ember, tegyük fel, hogy erős fejfájása van. Néha olyasmin gondolkozik: "Ó, én szenvedek. Ha ez a fejfájás valahol máshol, a kezemben vagy a lábamban lenne, akkor annak örülnék." Ez így van. A gondolataink már csak ilyenek. Nem akarunk megszabadulni a fájdalmaktól.

Van még egy nagyon jó példa. Ezt persze ti nem tapasztalatátok, de Indiában előfordul, hogy a csónakos a folyóparton kötéllel vontatja a csónakot. Tapasztaltatok ilyet itt, Amerikában? Nem hiszem, hogy igen. A csónak a közepén, a folyó közepén van és a csónak közepében van egy nagy farönk. A rönk kötéllel van megkötve és a kötelet megragadja a csónakos és vontatja a csónakot, miközben az a folyó közepén úszik. Ahogy lépked a folyó partján sok tárgy okoz fájdalmat a talpának. Ezért azon ábrándozik, "amikor nagyon gazdag ember leszek, akkor a folyó partját beborítom puha párnákkal, hogy amikor a párnákon lépkedve ezt a csónakot vontatom, ne fájjon semmim."

Nos, a mi nézőpontunk is hasonló, mint ezé a bolond csónakosé, aki azt képzeli, hogy "amikor nagyon gazdag ember leszek, akkor is ezt a munkát végezve fogok gürcölni." Nem tudja, hogy "Amennyiben egyáltalán gazdag ember leszek valaha is, vajon mi szükség továbbra is így húznom ezt a csónakot?" (kuncogás) Hasonlóképpen mi is ezt a módszert alkalmazva szeretnénk boldogok lenni, "Amikor képes leszek az egész világot kibélelni és puha párnákkal beborítani, hogy átutazhassak rajta, akkor majd nem okoz fájdalamt az ehhez hasonló munka" Értitek? Ilyen terveink vannak. Tehát az efajta tervet el kell utasítani. Az Úr azt mondja: "A terveidet, a rengeteg, ostoba tervedet el kell vetned." Prajahāti. Tehát Arjuna arról tudakozódik: "Miről ismerni fel azt a személyt, aki már összekötötte tudatát a legfelsőbb tudattal, sthita-prajñaḥ?" Sthita-prajñaḥ azt jelenti, megállapodott, megszilárdult a tudata. Szóval "mik a jelei?" Nos, ezeket a ismérveket így magyarázza az Úr. Prajahāti yadā kāmān sarvān pārtha mano-gatān. Jelenleg olymód tervezünk, akár az a csónakos.

Boldogságunk érdekében többszintű terveket készítünk, amelyek értelmében: "Ezt fogom tenni és akkor boldog leszek. Ha meglesz, akkor boldog leszek." Pont így. De . . . de nem tudjuk, hogy: "Tiszta tudat vagyok. Bármennyi tervem is legyen az élet ezen testi felfogásával kapcsolatban, soha sem leszek boldog." Ő nem tudja ezt. Nem tudja ezt. Egyszerűen csak terveket gyárt. Értitek?

Mert az a szerkezet, amelyen álltok, maga az a szerkezet imbolyog. Billeg. Nem tudod megállítani ezt az imbolygást. Ez, ez a test . . . már korábban megbeszéltük, hogy életünk minden nyomorúsága ennek a testnek tudható be. Mātrā-sparśās tu kaunteya śītoṣṇa-sukha-duḥkha-dāḥ (BG 2.14). Mātrā-sparśās tu. Minden szenvedés és boldogság, amit ebben az anyagi világban érzünk, az ennek a bőrzsáknak, ennek a testnek köszönhető. Máskülönben a dolgok önmagukban úgy, ahogy vannak, se nem nyomorúságosak, se nem a boldogság forrásai.

Erre a következő példa szolgál: a víz. A vízet ebben a nyári évszakban nagyon kellemesnek vélitek. Ugyanez a víz a téli évszakban csípőssé válik. Ennek ellenére a víz úgy, ahogy van – se nem csíp, se nem kellemes (se nem az öröm forrása). De mindez ennek a testnek tudható be: bizonyos körülmények között örömet tapasztal, bizonyos más körülmények között pedig szorongást. Tehát az élvezet és a szorongás, létezésünk kettősségei, így mennek végbe. Nos, ha túl akarunk emelkedni ezen az anyagi síkon, akkor . . . teljesen el kell utasítanunk a testi életfelfogást. Életünket a lelki tudat mezejére kell áthelyeznünk. Ezt tanítják.

A Bhagavad-gītā egész rendszere azt hangsúlyozza, hogy az életünket a lelki tudat szintjére kell áthelyeznünk. És mi az a lelki élettudat? Nos, néhány filozófus. . . olyan, mint Śaṅkarācārya. Sok filozófus van a világon. Én . . . megnevezhetünk néhány tekintélyt közülük. Ilyen az Úr Buddha, aztán Śaṅkarācārya, majd Rāmānujācārya, az Úr Caitanya. Mindannyian jelentős, rendíthetetlen tekintélyek. Különböző nézeteket fogalmaztak meg.

Az Úr Buddha véleménye szerint csak akkor lehetsz boldog, ha megszabadulsz a tudattól. Az Úr Buddha szerint a tudatosság az anyag bizonyos kombinációjával jön létre. Így tehát, amennyiben dezintegráljátok ezt az anyagi testet, megszűnik a tudatosság és ezzel megszűnik a szorongás vagy a boldogság érzése is. Ezt az állapotot, az érzések megállítását hívják nirvāṇának.

Ez olyan, mint amikor egy betegségben szenvedő egyénnek az orvos ad valamilyen tablettát, amitől meghal és többet nem érez semmilyen fájdalmat. Ó, akkor látja, minden rendben van. Ha az érzések leállításának ez a módja, hogy . . . – Doktor úr, a fiamnak 107 fok (Fahrenheit) a láza. "Jól van. Meg fogom szüntetni. Bead neki valamilyen mérgező injekciót." A gyerek meghal. Most már nincs láza. Akkor az apa azt mondja: "A gyerekem nem mozog." – Ó, vajon a láza megszűnt-e vagy sem? – Igen, a láza megszűnt. – „Jól van. Akkor nekem itt már semmi dolgom tovább.” Egy orvos ilyen őrültséget nem csinál. Nem állíthatjuk le a tudatot. Nem. Ez a . . . ez a filozófia, akarom mondani, ez a filozófia titka. Ha teljesen leáll a tudatom, akkor mit nyerek vele? Ez a halálomat jelenti. Az egész létezésem véget ért. Nem.

Aztán következik . . . Röviden ismertetem a különböző filozófusok képviselte lényeget. Aztán Śaṅkarācārya jön. Śaṅkarācārya azt hirdeti, hogy "Nem, te csak tudat vagy. Te csak tudat vagy és ez a test hamis." Brahma satyaṁ jagan mithyā. Mithyā azt jelenti, hamis. Tehát "Mindig tudnod kell, hogy "Én Brahman vagyok, tudat vagyok", és mindig el kell utasítanod, hogy "nem ez a test vagyok." Ez egy másik filozófia.

Most tegyük fel, ha éveken keresztül arra gondolok, hogy "Én tudat vagyok. Én tudat vagyok. Én tudat vagyok..." szerintetek ettől boldogok lesztek? Egyszerűen annak megértése által, hogy "nem ez a test vagyok. Én tudat vagyok", vajon ez segíteni fog nektek? Aligha. Miután egyszerűen csak elméletileg ismételgeted, hogy "nem vagyok ez a test", és mivel a tudatod jelenleg a testhez kapcsolódik, úgy . . . a tudat mindig aktív. Tehát a tudatnak a testen keresztül kell cselekednie és ezért az érzékeiteket, az érzékeiteket teljes bizonyossággal ki kell elégítenetek. Ez a valós filozófia. Értitek?

Nem tudjátok meggátolni a tudat működését. Nagyon egyszerű megérteni ezt. Gondoljatok csak bele, testem tevékenységei a tudatomnak köszönhető. Azért beszélek, mert tudatában vagyok annak, hogy beszélek. Azért hallasz, mert tudatában vagy annak, hogy hallasz. Amint ez a tudat eltűnik, sem te nem fogsz hallani, sem én nem fogok tudni beszélni.

Tehát bármilyen tevékenység ezen alapszik, akár a hallás, akár a beszéd, akár a mozgás, akár az evés vagy a látás – bármi. Különböző érzékszerveink vannak. Aktívak vagyunk. Az aktív azt jelenti, hogy érzékszerveinken keresztül aktívak vagyunk. Az elme, az elme az érzékek aktivizálásának központi helye. Ez képezi a mi életünket. Az élet az érzékek működését jelenti. És azon túl, ezen az elmén túl helyezkedik el a tudat. Tehát ha a tudat eltűnik, akkor mi marad? Nem marad semmi. Ezért azzal nem tudod . . . pusztán az a tény, hogy azt gondolod, „tudat vagyok”, ó, az nem oldja meg a problémádat. Egyesítened kell a tudatodat a legfelsőbb tudattal. Nem tudod megtartani a sajátodat . . .

Mindjárt mondok rá egy példát. Egy szemtelen fiú huncut dolgokat művel. Az apja szóllítja: "Kedves fiam, meg tudod ezt tenni?" – Igen, apám, meg tudom tenni. Tehát figyelmét a huncutkodásról valami jóra tereli át. Mert aktívak akarnak lenni. A gyerekek aktívak szeretnek lenni. Nem tudod megakadályozni őket ebben. Nem mondhatod ezt: "Hagyd abba és ülj le ide." Hogy lenne képes rá . . .? Ideiglenesen megteheti. Az apától vagy az anyától való félelme miatt leülhet egy rövid időre. De ez nem tartható fenn. Ez nem tartható fenn. Le kell kötnöd őt valami jó foglalatossággal. (kuncogás)

Nekem személyes tapasztalatom van etéren. A legidősebb fiam, midőn körülbelül két éves volt, nagyon szemtelen tudott lenni, mindig valami huncutságokat művelt. A barátaim, akik meg szoktak engem látogatni, a fiamat, - akinek Paccha volt a neve -, odahívták és azt mondták neki: „Paccha, ha leülsz egy percre és csendben maradsz, neked adom ezt a dolgot.” De a fiú elbukott. Egy percig sem tudott nyugton lenni. Tehát ez lehetetlen. Ilyen a természete. Hogyan állíthatod le a tudatod működését? Ez nem lehetséges.

Tehát egyfelől azt gondolni, hogy "teljesen le kell állítani a tudatot", másfelől pedig egyszerűen elfogadni azt tudatállapotot, hogy "én tudat vagyok" a tudat bármilyen angazsálása nélkül, mindkét állapot tökéletlen. Meg kell értenetek, hogy tudat vagytok, nem ez a test; ugyanakkor a tudatosságodat be kell vonnod a legfelsőbb tevékenységekbe. Ha ezt nem teszed meg, nem lesz tökéletes az életed.

Tehát az Úr Śrī Kṛṣṇa ezt mondja:

prajahāti yadā kāmān

sarvān pārtha mano-gatān

ātmany evātmanā tuṣṭaḥ

sthita-prajñas tadocyate

(BG 2.55)

Sthita-prajña jelentése . . . sthita-prajña arra vonatkozik, aki szilárdan a tudatosság szintjén helyezkedik el. A prajña azt jelenti, tudatosság, a sthita pedig azt, hogy állandóan rögzített. Szóval ez az egyetlen. . . ahol nem kell mentális kitalációkat létrehozni ahhoz, hogy boldogok legyetek. Egyszerűen össze kell hangolnotok magatokat a legfőbb akarattal. Lesznek tevékenységek. Lesznek cselekedetek, mivel a tudatotok nem lehet inaktív. Ezért lesznek cselekedetek. Ez a tevékenység szabványos lesz, minden hiba, vétség nélkül, mert a Legfelsőbb irányítása alatt zajlik.

Pont mint egy . . . a gyermek utasítást kap arra, hogy írjon egy "a" betűt. De nem ír semmit, mert nem tud írni. Így próbálja, úgy próbálja. A tanár azt mondja: "Kedves fiam, légy szíves, ezt így, meg így, meg így és ez lesz az "a." "Szóval, ha megteszi, az szép. Az szép. Hasonlóképpen kell bevonnunk a tudatunkat a . . . létezik egy legfelsőbb terv, legfelsőbb terv, a teremtett világ egészében, egy legfelsőbb terv. Minden valamiféle terv szerint zajlik. Látod-e, hogyan kel fel a Nap pontosan a megfelelő időben, hogyan kel fel a Hold pontosan a megfelelő időben, hogyan követik egymást pontosan az évszakok változásai? Ugye? Minden a legfelsőbb tudat irányítása alatt zajlik.

(szünet) . . . m-a-cs-k-a, macska. M-a-cs-k-a, macska, m-a-cs-k-a, macska. Nos, ez szükségeltetik. Tehát, amikor valaki azt mondja: "Ó, "macska", ő egyszer mondta, hogy "macska". Mi értelme újfent elismételni, hogy „macska”? Nem. Amikor tanulunk valamit, meg kell ismételnünk azt, még ha anyagi dologról is van szó. Akkor mit mondhatnánk a lelkiről? Értitek.

Tehát összhangba hozzuk magunkat . . . összhangba hozzuk magunkat, tudatunk összefonódika legfelsőbb tudattal. Elmondok egy rövid példát, amelyik szintén a Bhagavad-gītāból származik. Nem mondok példát a Bhagavad-gītā hatókörén kívülről, mert a Śrīmad. . . a Bhagavad-gītáról beszélünk. A Bhagavad-gītāban egy helyen azt írja, hogy:

""patraṁ puṣpaṁ phalaṁ toyaṁ

yo me bhaktyā prayacchati

tad ahaṁ bhakty-upahṛtam

aśnāmi prayatātmanaḥ

(BG 9.26)

Az Úr azt mondja, patraṁ puṣpaṁ phalaṁ toyam. A patram levelet jelent, a puṣpam pedig virágot, a phalam gyümölcsöt, a toyam pedig valami folyadékot, vizet. Utolsó szó, az utolsó szó a víz. "Ha egy bhakta odaadással és szeretettel ajánlja fel nekem ezt a négy dolgot, ó, én elfogadom azokat. Elfogadom. Nemcsak elfogadom – én, én elfogyasztom azokat. Megeszem azokat." Értitek?

Vedd észre, hogy itt van egy példája annak, hogy Isten meg kíván enni valamit a kezedből. Nem egy olyan szegény ember, mint én (kuncogás), hogy szeretne valami adományt táplálékul. Nem, nem, nem. Ő nem egy hozzám hasonló szegény ember. Mindenkit etet. Az Ő neve Bhūta-bhṛt. Bhūta-bhṛt. Bhūta-bhṛt azt jelenti, aki minden élőlényt táplál. Bizonyára értitek. Gyakorlatilag láthatjátok is.

Az emberek mellett számtalan élőlény létezik. Ha szavazatokat adnánk le, az emberi lények száma nagyon parányi lenne az egész világhoz képest. Négy a nyolcvanhoz lesz ez az arány. Ha minden élőt beszámítunk, úgy értem, az emberi lényeket egyfelől, beleértve az összes civilizáltat, civilizálatlant, bármilyent, indiait, amerikait és európait, bármelyiket beleszámolva, összesen négy, négy részegységet képez és ezzel szemben minden egyéb élőlény nyolcvan részegységet képez. Nagyon nagy arány.

Az emberi társadalomban tapasztalhatjátok, hogy a megélhetésünk érdekében van valami elfoglaltságunk. Akár üzletel valaki, akár dolgozik, vagy mérnök, ügyvéd, napszámos, valamilyen módon a megélhetésünkért tesszük mindezt. De, de mi csak négy vagyunk abból az egészből.

Ám az Úr teremtésében ott van a másik nyolcvan is – nekük nincs ilyen elkötelezettségük. Ők sem ügyvédek, sem mérnökök, nem üzletelnek, semmilyen foglalkozásuk sincs, mezőgazdasággal sem foglalkoznak – semmi ilyesmivel –, de mégis boldogok. Van mit enniük. Ez praktikus dolog. Nem csak ez; még az egyes . . . egyes állatok, ki-mit szeret, azt az adott táplálékot kapja meg.

Akárcsak a gyerekek. Ahogy megszületik a gyerek, a világon semmit sem vehet magához, csak az anyatejet. A lánynak, akinek az első gyermeke született meg . . . a szülés előtt a mellében nem volt teje, de amint meglett a gyereke, ó, teje lett a mellében. Értitek? Ilyen a természet törvénye. Ez Isten törvénye.

Tehát gyakorlatilag nincs min aggódnunk; egyszerűen csak a Legfelsőbb utasítása szerint kell dolgoznunk. Te, te. . . az állatokra értve . . . ők is dolgoznak. Ők is dolgoznak, de a természet segítségével teszik azt. De nekünk túl kell lépnünk a természeten. Mivel emelkedettebb intelligenciánk van, nem vagyunk megelégedve a természet termékeivel, hanem arra törekszünk, hogy a természet termékeit az ipar segítségével valami mássá alakítsuk át, aminek eredménye az, hogy fejlett intelligenciámat kizárólag a test kielégítésére használom minden lelki kultúrát mellőzve.

A teljes civilizáció hibája ebben rejlik, mivel jobb megértéssel, jobb intelligenciával rendelkezem, mint az állatok. De hogyan hasznosítom azt? Az evés, alvás, rettegés (védekezés) és párzás ugyanazon elvei szerint. Tehát az energiámat . . .

"... nem tesz boldoggá. Te csak próbálj meg megismerni Engem. Csak próbáld összehangolni a tudatodat az Én legfelsőbb tudatommal. Ez majd boldoggá tesz."

A helyzet ugyanez volt – mivel Arjuna nem akart harcolni, Kṛṣṇa azt mondta neki: „Azt akarom, hogy harcolj”. De kezdetben nem értett egyet Vele. Viszont, amikor megkérdezte Arjunát az utolsó pillanatban: "Most milyen döntésre jutottál?", akkor azt válaszolta, naṣṭo mohaḥ smṛtir labdhā tvat prasādān mayācyuta kariṣye vacanaṁ tava (BG 18.73); "Kedves Uram, a Te irgalmadból kételyeim és félreértésem mind elmúltak. Ezért úgy döntöttem, hogy harcolok, mert ez a Te kívánságod." Ez a tanulás summum bonumja, az embernek el kell döntenie, mit akar Isten. Ez minden. Ettől válik tökéletessé az élete.

Nem szabad semmire sem vágynia. Nem szabad semmire sem vágynia. A vágyakozásra való képességét nem lehet megállítani. Valaki azt mondja: "Ne vágyj, válj vágy nélkülivé." Ez képtelenség. Senki sem válhat vágy nélkülivé. Hogyan válhat vágy nélkülivé? Vágyak nélkül . . . a vágy az életem, az életem tünete. Hogyan állíthatod meg? Lehetetlen. Nem lehetek vágyak nélküli, de vágynom, úgy értem, vágynom tisztán kell. Ez minden. Nem lehetnek tisztátalan vágyaim. Ha az élet testi szintjén keresztül vágyom, akkor a vágyaim tisztátalanok lesznek. De amikor a Legfelsőbb Akarat kívánsága szerint vágyom, akkor vágyam tiszta. Tehát a vágyat nem kell kitépni vagy megállítani; meg kell azt tisztítani. Ez minden. Az egészet az az egy vers magyarázza el, melynek neve Nārada Pañcarātra. A tudatnak a legfelsőbb tudattal összefonódó meghatározását gyönyörűen leírja a következő két sor:

sarvopādhi-vinirmuktaṁ

tat-paratvena nirmalam

hṛṣīkeṇa hṛṣīkeśa-

sevanaṁ bhaktir ucyate

(CC Madhya 19.170)

Sarvopādhi-vinirmuktam. Jelen helyzetünkben ez. . . ez a test, ez a test egy megjelölést jelent. Egy megjelölést. Ki vagy te? – Én ez és ez az úr vagyok. Milyen nemzetiségű vagy? – Ó, amerikai vagyok. Mit csinálsz? – Ezt csinálom. Ezek mind ennek a testnek köszönhető megjelöléseim. Megjelölések. A Nārada Pañcarātra azt mondja, "Az embernek mentesnek kell lennie a megjelölésektől." Ez jelenti a tiszta tudatot. Amint megértem, hogy „nem ez a test vagyok és ezáltal a test a tudatomon keresztül cselekszik”, tehát, ha szilárdan meg vagyok győződve, ha szilárdan kitartok ezen meggyőződésem mellett, hogy „tudat vagyok”, akkor minden megjelölésem egyszerre megszűnik.

Sarvopādhi-vinirmuktaṁ tat-paratvena nirmalam. Nos, csak úgy, egyszerűen megszabadulni a testi életfelfogástól nem lehet. . . viszont a tudatot ecélból meg kell tisztítani. Meg kell tisztítani. Önmagában a láz tüneteinek megszüntetése vagy a láz mértékének csökkentése nem minden. Tegyük fel, hogy egy ember magas láztól szenved. Az orvos gyógyszert ad neki. A láza csökken és a testhőmérséklet normalizálódik. Ez még nem minden. Ennek a beteg embernek fel kell kelnie az ágyból és egészséges tevékenységeket kell folytatnia. Abban az esetben ez a betegség helyes gyógymódja. Egyszerűen tehát annak megértése, hogy "nem ez a tudat vagyok ... nem ez a test vagyok, tiszta tudat vagyok", önmagában nem fog meggyógyítani. Tudatodat tiszta tevékenységekbe kell bevonnod. Sarvopādhi-vinirmuktaṁ tat-paratvena nirmalam, hṛṣīkeṇa hṛṣīkeśa-sevanam. Hṛṣīkeśa. Hṛṣīkeśa a Legfelsőbb Úr neve. Hṛṣīka az érzékeket, īśa pedig az Urat jelenti. Tehát a kettő kombinálva hṛṣīkeśa, ezt hívják szandhinak, kombinációnak. Szóval Hṛṣīkeśa. A Hṛṣīkeśa azt jelenti, a Legfelsőbb Úr. Meg kell értenünk, hogy az érzékszerveink, az általunk használt érzékszerveink, ez a kéz, ez a láb, ez a szem, a fül, ez mind bérelt, mint ahogy egy autót bérelsz. Ezek, ezek az érzékszervek valójában a Legfelsőbb Úr tulajdonai. Mert Ő lát, ezért mi is láthatunk.

Ennek példájára a védikus irodalomban a következő található meg:

yac cakṣur eṣa savitā sakala-grahāṇāṁ

rājā samasta-sura-mūrtir aśeṣa-tejāḥ

yasyājñayā bhramati saṁbhṛta-kāla-cakro

govindam ādi-puruṣaṁ tam ahaṁ bhajami

(Bs 5.52)

Ez itt a Nap leírása, yac cakṣur eṣa savitā sakala-grahāṇāṁ rājā: "Ez a napbolygó minden bolygó királya." De mi ez? "A Legfelsőbb Úr szeme ez." Képzeld csak el: van szemünk, de amíg az Úr nem lát a nap szemével, a mi szemünknek nincs értelme. Nincs értelme. Ha nincs nappali fény, akkor a szemünk, minden büszkeségünk, az, hogy kettő van belőle. . . egy pár, mit sem ér. Mindennek vége. Fényre van szükségünk. Viszont az a fény, az a fény az Úrtól jön.

Tehát minden tekintetben . . . ezért hívják az Urat Hṛṣīkeśának. Érzékszerveinket tulajdonképpen birtokoljuk. Ingatlanok. Így gondolkodom: "Ó, van kezem. Így mozgatom. Rendben. Szóval így mozgatom. Ez az én kezem. Mozgathatom így vagy úgy, ahogy akarom." Nem. Nem mozgathatod. Amint a kezed megbénul, nem tudsz tenni semmit. Azt állítod a kezedről, hogy "Ez az én kezem", de amikor a kezed megbénul, nem tudod mozgatni. A te egyéni tudatod nem képes tenni semmit.

Ezért tudnunk kell, még azok az érzékszerveink is, amelyekre olyan büszkék vagyunk, és amely érzékszervek élvezete által megpróbálunk boldogok lenni, ezek az érzékek is mind a Legfelsőbb Úrhoz tartoznak. Ezért a legjobb, ha érzékszerveinket ennek a tulajdonosnak a szolgálatába állítjuk. Ne használjuk érzékszerveket saját élvezetünk érdekében. Ez a különbség az anyagi és a lelki sík között. Ez minden. Nem az érzékeidet kell leállítanod, hanem a vágyaidat (kanalizálnod). Nem. Az a legegyszerűbb dolog, ha személyes vágyaidat inkább a legfőbb vágyához igazítod. Ez minden. Ez a mi tökéletes életünk. Ez a mi tökéletes életünk. Ez áll abban a példában is, amelyet igyekeztem bemutatni nektek. Az Úr ezt mondja:

patraṁ puṣpaṁ phalaṁ toyaṁ

yo me bhaktyā prayacchati

tad ahaṁ bhakty-upahṛtam

aśnāmi prayatātmanaḥ

(BG 9.26)

„Nos, híveim...” Az Úr azért említette kifejezetten ezt a patraṁ puṣpaṁ phalaṁ toyam-ot, mert egyetemes. Ez általános. Ha az ember azt mondja, "Rendben, az Úr kívánsága, hogy étket fogadjon el tőlem. De én szegény vagyok. Mit adhatok az Úrnak enni?" Nem, nem, nem. Még ha szegény vagy is, a legszegényebb ember, ó, ezt a négy dolgot össze tudod gyűjteni: egy levelet, kevés vizet, egy gyümölcsöt és egy virágot. Bárki, bármelyik szegény ember.

Természetesen az ilyen városban, mint New York, nagyon nehéz (nevet), de Indiában egyáltalán nem nehéz. Mert a lakosság kilencven százaléka többnyire falusi. Tehát ha bármely falusi elmegy egy másik falusihoz, "Uram, kérek egy kis virágot Isten imádatához", "Ó, vigyed!" Azonnal. Senki sem fog . . . a te hazádban sem fogja senki ellenezni ezt. De itt a városban egyáltalán nincs virág. Hol lehet szedni? Ha elmész a virágüzletbe, akkor fizetned kell. Ez egy másik lehetőség. De valójában a hétköznapi életben senki sem nélkülözi ezt a négy dolgot.

De jegyezzük ezt meg: amikor a legfelsőbb tudatosság szintjén helyezkedünk el . . . úgy értem, tudnotok kell, az én tudatszintem, a tudat ezen szintje és a tudatnak a legfelsőbb tudattal történő összefonódása szintjén – összességében minden dolog a szereteten alapul. Szereteten, tiszta szereteten. Csakúgy, mint a kisgyerek a törött kekszével, amikor apjának kínálja: "Kedves apám, csak kóstold meg - nagyon finom." Ó, az apa. . . "Ó, nagyon finom? Jól van. Kérem." De egy apró töredék, egy kis kekszdarab az apának semmi, ám az apa érti: "Ó, a gyermekem annyira szeretni való, mert jónak találta, ezért megkínált vele." Ez a szeretet mérlegelése, a szeretet megosztása.

Isten se nem szegény, se nem kíván tőled semmit. Isten önelégült. Sok-sok olyan élőlényt elégít ki, mint jómagam. Tehát nem kér tőlem semmit. Ez a te érdekedben történik. Az a te érdekedben történik, hogy ilyen felajánlást tehetsz Neki. Ez az összeforródás. "Ó, Isten enni kér tőlem. Miért is ne adnék neki, ... adnék neki valamit enni?" Vajon ez oly nehéz lenne-e? Hasonló módon az életed minden területén produkálhatsz ilyen összefonódást. Összhagot teremthetsz. Ahelyett, hogy arra gondolnál, "ennem kell", gondolj arra, hogy "Istent meg kell etetnem", így az étkezési folyamatod nem fog félbeszakadni, hanem azzal, hogy egyszerűen azt gondolod, "Istent meg kell etetnem", összehangolod vágyadat a Legfelsőbbel . . . . Isten tőled akar ennivalót elfogadni, te pedig meg akarod etetni Őt. Tehát a te vágyad és Isten vágya összefonódnak. Tökéletessé válsz. Hasonlóképpen minden lépésben megváltoztathatjuk jelen tevékenységeinket, amennyiben összhangba hozzuk jelen tudatunkat a legfelsőbb tudattal, ennek az lesz az eredménye. . . ha ebben a hangulatban folytatod a gyakorlást, akkor mi lesz az eredménye? Az eredménye:

karma-jaṁ buddhi-yuktā hi

phalaṁ tyaktvā manīṣiṇaḥ

janma-bandha-vinirmuktāḥ

padaṁ gacchanty anāmayam

(BG 2.51)

Ha emberi létformád ideje alatt gyakorolod ezt, ha így hasznosítod az életedet, akkor a végén, midőn feladod ezt a testet, visszamész az Istenséghez az örök életbe, az örök boldogságba, az örök tudásba és boldogan fogsz élni minden anyagi nyomorúság nélkül. Ez lesz az eredménye. Nagyon nehéz-e összehangolni a tudatunkat a legfelsőbb tudattal? Egyáltalán nem. Egyáltalán nem! Egyetlen épeszű ember sem fogja állítani: "Nagyon nehéz dolog. Ó, ez nem lehetséges." Eszel. "Igen. Akkor?" Isten enni akar valamit. Miért nem ajánlod fel azt először Istennek, és aztán eszed meg? "Nem. Ha Isten elveszi tőlem, akkor hogyan egyek?" Nem, nem, nem. Isten nem fogja elvenni. Naponta végzünk felajánlásokat. Naponta elkészítjük étkeinket Kṛṣṇának, itt van tanúnak Paul úr. Felajánljuk Kṛṣṇának, de Kṛṣṇa nem tulajdonítja el tőlünk. Az egészet megesszük. (nevet) Értitek? Nem törődik vele. . . Eszik belőle! Mert az Ő lelki evése olyan, hogy evése után is ott marad az egész. Pūrṇasya pūrṇam ādāya pūrṇam evāvaśiṣyate (Īśo Invokáció).

Tehát egy csipetnyit sem fogunk szenvedni, ha összeegyeztetjük vágyainkat a Legfelsőbb Úrral. Egyszerűen meg kell tanulnunk az összehangolódás művészetét. Ez minden. És néhány olyan eset, amelyekről már beszéltem nektek . . . ami az evést illeti. Hasonlóképpen. . . nem csak evésről van szó. A harc is ide tartozik. A harc is.

(szünet) . . . a harc. Harcos volt. De miután . . . miután megismerte a Bhagavad-gītā utasításait, megváltoztatta a hozzáállását, miszerint nem fog, nem akar, nem kell harcolnia. Azt mondta: "Igen, harcolni fogok."

Ez az összeforródás. Ő megmaradt harcosnak. A harcosból nem válik valaki művésszé vagy zenésszé. Nem. Nem kell megváltoznod. Te harcos vagy, harcos is maradsz. Ha zenész voltál, maradj zenész. Ha orvos vagy, maradj orvos. Bármi is vagy, maradj az – de hangold össze. Hangold össze. Tehát az egész tökéletessége abban rejlik, hogy mindannyian aktívak vagyunk valamilyen dologban. Ez tény. Ha tevékenységeink összefonódnak a legfelsőbb vágyával és Ő elégedett, akkor saṁsiddhi, ez a mi tökéletességünk. Svanuṣṭhitasya dharmasya saṁsiddhir hari-toṣaṇam (SB 1.2.13). Nagyon szép. . . svanuṣṭhitasya dharmasya saṁsiddhir hari-toṣaṇam. Mindenki valamilyen foglalkozást, egy bizonyos típusú foglalkozást folytat. Senki sem mentes a munkától. Senki. De miben rejlik ennek a foglalkozásnak a tökéletessége? Saṁsiddhir hari-toṣaṇam. Ha az Úr elégedett ezzel a tevékenységgel, az a tökéletesség. Ha az Úr elégedett az étkezésemmel, akkor ez az én tökéletességem. Ha az Úr elégedett a harcommal, akkor ez az én tökéletességem.

Tehát az élet minden területén tudnunk kell, vajon elégedett-e az Úr. Ez minden. Ezt a technikát kell elsajátítanunk. Egyébként ez olyan egyszerű, mint bármi más. Fel kell hagynunk saját gondolataink és terveink gyártásával. El kell fogadnunk a terveket, a Legfelsőbb Úr tökéletes tervét, majd végre kell hajtanunk azt. Akkor életünk ettől tökéletessé fog válni.

Nagyon szépen köszönöm. Ha van valami kérdés, feltehetitek. (vége)