Category:HU/661118 - Lecke BG 09.04-7 - New York

Leckék időrendben, 1966

661118 - Lecke BG 09.04-7 - New York

661118BG.NY – 1966. november 18.

Prabhupāda: mayā tatam idaṁ sarvaṁ jagad avyakta-mūrtinā mat-sthāni sarva-bhūtāni na cāhaṁ teṣv avasthitaḥ (BG 9.4) Nos, erről a versről beszélgettünk az elmúlt alkalommal. Az Úr azt mondja, hogy "Az univerzum minden bolygója az Én energiámon nyugszik." Hogyan keletkezik a súlytalansági energia a modern materialista tudomány szerint? Ezt a súlytalanságot nem tudjuk előállítani. A természet törvényei alapján alakul ki, persze a modern tudósok a természetet tekintik a Legfelsőbbnek, viszont a Bhagavad-gītā, vagy a teista személyek nem a természetet tekintik a Legfelsőbbnek. Az Úr a legfelsőbb. A természet mögött ott van az Úr. A Bhagavad-gītāban elhangzik, mayādhyakṣeṇa prakṛtiḥ sūyate sa-carācaram hetunānena kaunteya jagad viparivartate (BG 9.10) Azt mondja az Úr: mayādhyakṣeṇa. A mayādhyakṣeṇa azt jelenti: „Az Én felügyeletem alatt. Az én felügyeletem alatt”. Szóval, az anyagi természet nem tud ilyen csodálatos dolgokat véghez vinni, amennyiben nincs kéz mögötte, az Úr keze. Ezt el kell fogadni. Nem láthatod. Nem tudsz olyan példát felhozni, ahol az anyagi dolgok automatikusan működnek. Nem rendelkezel ilyen tapasztalattal. Az anyag tehetetlen. A lélek érintése nélkül nincs lehetőség cselekvésre. Az anyag nem hathat automatikusan. Csakúgy, mint például egy szép gépi szerkezet, amely csodálatos, ám ha valaki nem érinti meg a gépet, az nem működik. Nem működhet. És ki az a személy? Ez a személy a lélek, a sofőr, a mérnök. Ő egy lélek. Szóval, a lélek érintése nélkül, ó, semmi sem tud megmozdulni. Az egyszerűen tudatlanság, ha azt állítjuk, hogy az anyag önmagától mozog. Nem, ez nem lehetséges. Nem tudsz rá példát felhozni a saját tapasztalatod alapján vagy a történelem folyamán, miszerint az anyag automatikusan mozogna, nem. Szóval, azt mondja az Úr, hogy "Ezek a bolygók, az egész univerzum az Én személytelen energiámon nyugszik." Tehát, az Ő energiája személytelen, ám Ő (Maga) személy. Ő személy. Számtalan példánk van tapasztalatunkban arra, hogy az ember energiájával, energiájával csodákat tud művelni. Viszont az egyén továbbra is személy marad. Attól, hogy különféle módokon terjeszti ki az energiát, nem válik személytelenné. Tehát, ha egy hétköznapi, evilági ember többféleképpen terjesztheti ki energiáját, és azzal egyidőben személy marad, miért ne tehetné meg ugyanezt az Istenség Legfelsőbb Személyisége? Nos, az Úr személytelen vonása (aspektusa) az Ő energiája. Viszont maga az Úr egy személy. Nityo nityānāṁ cetanaś cetanānām (Kaṭha Upaniṣad 2.2.13). Ahogy mi személyek vagyunk, úgy Ő is személy. Viszont Ő a Legfelsőbb Személy. Mindannyian függő viszonyban levő személyek vagyunk. Ez a különbség. Ő a Legfelsőbb Személy. Az Úr ismét azt mondja, na ca mat-sthāni, na ca mat-sthāni bhūtāni paśya me yogam aiśvaram. Erre azt válaszolhatod: "Ó, az Úr lehet, hogy túlterhelt, mert olyan sokat vállal..." Hasonlóan, mint azt a mi anyagi felfogásunkkal látjuk... látjuk... Láttuk Atlasz képét: egy zömök ember egy nagy bolygót cipel a fején. Így azt gondolhatjuk: "Ó, az Úr oly sok, nagy, hatalmas bolygót cipel a vállán. Biztos zaklatott." Nem. Az Úr azt mondja, na ca mat-sthāni bhūtāni paśya me yogam aiśvaram: "Bár az Én energiámban vannak, mégsincsennek Bennem." Paśya me yogam aiśvaram: "Ez az Én misztikus hatalmam." Paśya me yogam aiśvaram. Bhūta-bhṛn na ca bhūta-stho mamātmā bhūta-bhāvanaḥ: "Én tartom fenn ezeket az élőlényeket." Bhūta-bhṛt bhūta-sthaḥ. "És az energiám mindent átható. Mégsem vagyok benne." Paśya me yogam aiśvaram. Ez az Ő misztikus ereje. Nanu rati-gurum bharam vahaste mahan kheda syad iti cety aha, gatadau udaka aniva bhara-bhūtāni ca bhūtāni samsrsttani mayi na santi, tarhi mat-sthāni sarva-bhūtānity ukte viruddhe iti ceti tarahat. Tehát, ez az a csodálatos erő, felfoghatatlan erő, amely segítségével Ő mindenben benne van, ám mégis külökálló, elkülönülten létezik attól a helytől. Érezzük az Ő energiáját, viszont nem láthatjuk, mert ezzel az anyagi szemmel nem vagyunk képesek látni. Viszont, amikor fejlesztjük lelki minőségünket – megszenteljük érzékszerveinket –, akkor még az Ő energiáján belül is láthatjuk Őt. Vegyünk egy példát. Ahhoz hasonló, ahogy az elektromos áramot mindenhová továbbítják. Van vezeték. Nos, ha akad ott egy villanyszerelő, bárhonnan tud áramot levenni és felhasználni. Hasonlóképpen, az Ő energiája az egész univerzumban szétterjedt. Amikor transzcendens helyzetben vagyunk, mint amikor villanyszerelővé válunk, bárhol láthatjuk Istent szemtől-szemben. Premāñjana-cchurita-bhakti-vilocanena (BS 5.38). Ez a teremtés, az érzékek lelkivé tétele odaadó szolgálat és szeretet útján lehetséges. Premāñjana-cchurita-bhakti-vilocanena santaḥ sadaiva hṛdayeṣu vilokayanti (BS 5.38). Ezért, ahogy az Úr mondja, mayā tatam idaṁ sarvam jagad avyakta-mūrtinā, az Úr mindent átható az egész világegyetemben. Ezért van jelen a kőben, a földben, a vízben, a levegőben – mindenhol. Ezért, amikor bármiből készítjük is el Isten képmását, - akár vízből, akár kőből, akár bármiből -, ó, az nem egy bábú. Az is Isten. Ha kellő odaadással rendelkezünk, akkor az a kép is beszélni fog velem, mert Isten mindenhol ott van. Mayā tatam idam sarvam: "Személytelenül mindenhol jelen vagyok." Viszont, amikor bármiből megalkotjuk személyes formáját, akár kőből, akár földből, akár fából, bármiből, vagy ha Isten képmását megteremtem önmagamban. . . nyolcféle ábrázolást ajánlanak a śāstrában, a védikus irodalmakban. Szóval, bármelyik kép imádható, mert Isten mindenhol jelen van. Nos, mondhatod azt, hogy miért kell Istent képekben imádni, nem pedig eredeti formájában, lelki formájában? Igen. Ez lehet egy kérdés. Viszont képtelen vagyok látni a lelki formát. Ez az én nehézségem. Érzékszerveim annyira tökéletlenek, hogy nem látom azonnal Istent az Ő lelki formájában. Ezért az Ő indokolatlan kegyéből úgy jelenik meg előtted, ahogyan képes vagy látni Őt. Ebben a pillanatban anyagi szemünkkel nem láthatunk mást, csak követ, földet, fát, valami kézzelfoghatót. Ezért Ő elfogadja. . . ezeket a formákat arcāvatāranak, arcā megtestesülésének nevezik, amelyet a Legfelsőbb Úr kényelmesen bemutat, hogy valóban láthassuk. Viszont az eredménye az lesz, hogy a képen keresztül, ha összpontosítod energiádat, és ha szereted és felajánlod az odaadásodat, akkor válaszolni fog még a képen keresztül is. Sok példa van rá, nagyon sok példa. Idézek egy történetet. Nagyon érdekes történet. Ha Indiába mész, találsz egy szép templomot Orisszában. "Tanú-Gopāla", Sākṣī-Gopāla, Tanú-Gopāla templomának hívják. Ez a Gopāla egy Vṛndāvana-i templomban volt. Nos, két brāhmaṇa, egy fiatal és egy idős, elmentek Vṛndāvanába, a zarándokhelyre és az idős ember. . . mivel akkoriban még nem volt vasút, nagyon nehéz volt az út. Az idős ember nagyon lekötelezettnek érezte magát, és azt kezdte mondani a fiatalembernek: "Kedves fiam, oly sok kedves szolgálatot tettél nekem. Leköteleztél. Nos, viszonoznom kell ezt a szolgálatot. Valamivel meg kell jutalmaznom téged." A fiatalember így szólt: "Ó, kedves uram, te idős ember vagy. Olyan vagy, mint az apám. Kötelességem tehát, hogy szolgáljak, minden kényelmet megadjak neked. Nem kérek semmilyen jutalmat." Korábban a fiúk nagyon kedvesek voltak. Még mindig sok ilyen fiú van. Így hát az idős ember továbbra is arra gondolt, hogy "Nem, a lekötelezetted vagyok. Meg kell jutalmaznom téged." Így aztán ígéretet tett, "Ősszeadlak a legkisebb lányommal." Nos, az idős ember nagyon gazdag volt, a fiatalember pedig nem volt gazdag. Szegény volt. Habár brāhmaṇa volt, tanult volt. Így hát azt válaszolta, "Igéretet teszel. Nem ígérj ilyet, mert a rokonaid, a családtagjaid nem fognak egyetérteni. Én szegény ember vagyok, te pedig gazdag vagy. Arisztokrata vagy. Ez így nem lesz jó. Ez a házasság nem fog létrejönni. Ne ígérj ilyet az Istenség színe előtt. Ez nem jó így, mert az Istenség jelen van. Szilárdan hitt abban, hogy „Kṛṣṇa hallja”, mert a beszélgetés a templomban zajlott. „Szóval, nem fog teljesülni. "Nem." Az idős ember még kitartóbb lett. „Nem, felajánlom neked a lányom. Ki tilthatja meg nekem? Így hát, amikor visszajöttek, egy napon az idős ember azt terjesztette a legidősebb fia elé, hogy "A legfiatalabb húgodnak férjhez kell mennie ahhoz a fiúhoz. Ezt az ígéretet tettem." Ó, az idős ember legidősebb fia nagyon dühös lett: "Ó, hogy választhattad ki azt a fiút a nővérem férjének? Alkalmatlan. Szegény ember. Nem eléggé művelt. Ó, ez nem történhet meg." Nem értett egyet. Akkor a lány anyja odament az idős emberhez: "Ó, ha a lányomat feleségül adja annak a fiúnak, akkor öngyilkos leszek." Az idős ember ettől megzavarodott. Aztán egy napon a fiú aggódott, "Az idős ember igéretet tett az Istenség előtt. Most meg nem jön." Nos, ő (a fiú). . . egyik nap elment a(z idős ember) házába: "Nos, kedves uram, megígérted az Úr Kṛṣṇa előtt, és nem teljesíted az ígéretedet? Hogy lehet ez?" Az idős ember hallgatott, mert Kṛṣṇához imádkozott, "Most zavarban vagyok. Ha kitartok amellett, hogy felajánlom ezt a lányt ennek a fiúnak, akkor most nagy bajok lesznek a családomban." Szóval, hallgatott. Nos, időközben kijött a legidősebb fiú, és elkezdett veszekedni: "Jaj, te, kifosztottad az apámat a zarándokhelyen. Adtál neki LSD-t vagy ilyesmit, (nevetés) mámorító szert. Elvetted apám összes pénzét. Most meg azt állítod, hogy felajánlotta neked a legfiatalabb húgomat. Te őrült vagy!” Elkezdett ilymódon beszélni hozzá. Erre az összes szomszéd úr: "Jaj, mi a baj? Akkora üvöltözés van." "Ez az ... gondolod, uram, hogy ez a fiú megfelel a húgomnak? Arisztokrata család vagyunk, meg ez, meg az..." és így tovább. Nos, a fiatalember azt mondta. . . a fiatalember megértette, hogy az idős ember még mindig kedves, ám ezek, a fiai és a családtagjai, ahogy ő megjósolta, kellemetlenek. Így hát az egész esetet elmagyarázta az összes úrnak, aki eljött, "Ez a tény. Nos, megígérte. Most a fia és a felesége miatt nem tudja teljesíteni az ígéretét. Ezt ígérte az Úr előtt." Időközben az idős ember legidősebb fia . . . ő ateista volt. Önként kijelentette: "Nos, ha eljön a te Istened és tanúságot tesz, akkor felajánlom neked a húgomat." Viszont (a fiatalember) bízott benne, hogy Isten el fog jönni. Azt mondta: "Igen. Megkérem Istent. Megkérem Kṛṣṇát, hogy jöjjön el és tegyen tanúságot." Szóval . . . minden úr előtt ez történt. Aztán a fiatalember így szólt: "Rendben, egyezzünk meg abban, hogy elhívom Kṛṣṇát Vṛndāvanából, tanúskodjon ebben az ügyben, és ha eljön, akkor neked aszerint kell cselekedned." A többi úr is kitartott emellett. Szóval, létrejött bizonyos egyezség. Nos, a fiú ismét elment Vṛndāvanába a Gopálájához, és így imádkozott, "Uram, velem kell jönnöd." Annyira megrögzött bhakta volt, úgy beszélt Vele, mintha a barátjával beszélgetne. Nem gondolta Róla, hogy Ő egy szobor, egy ábrázolás. Ismerte Istent. Ez volt a meggyőződése. Aztán Isten azt válaszolta: "Hogy képzeled, hogy egy szobor veled mehet? Én egy szobor vagyok. Nem mehetek." Aztán a fiú így válaszolt: "Nos, ha egy szobor beszélni tud, akkor menni is tud." (nevetés) Aztán Kṛṣṇa azt mondta: "Rendben, veled megyek." Aztán megegyeztek abban, hogy "Te nem fogsz látni Engem, ám Én veled tartok. Veled tartok és hallani, hallani fogod az Én nūpurám hangját." A nūpura olyan eszköz, amely Kṛṣṇa lábára van rögzítve (bokacsengő). Úgy hangzik, hogy "csing, csing, csing, csing", pont így. Így hát Ő elment vele, és (a fiatalember) naponta felajánlott valami ennivalót, alamizsnát kérve a faluból. Így haladt, ám amikor a falu, a saját faluja körzetébe ért, nem hallotta a nūpura hangját. Így hát visszatekintett: "Ó, hol van Kṛṣṇa?" Látta ott azt a szobrot, a szobrot álldogálni. Így aztán értesítette a falu összes lakosát, hogy az Úr eljött tanúskodni, és . . . körülbelül néhány ezer év telt el azóta, mióta ez megtörtént. Az emberek helyeseltek: "Igen. Nem volt... egy ekkora szobrot ez a fiú nem tudott volna magával hozni." Ezért elhitték, és volt ott egy templom, amelyet annak az országnak a királya építtetett. És az a templom még mindig ott van, és az Úr neve Sākṣī-Gopāla. Sākṣī-Gopāla. Gopāla azt jelenti. . . Gopāla Kṛṣṇa gyermekkori neve. Nos, mivel azért jött, hogy tanúságot tegyen abban a vitában, így a templom még mindig ott van. Szóval, az egész történet mottója a szobor, szobor. . . mivel Isten mindenhol jelen van. Tehát, Ő a szoborban is jelen van. Isten mindenhol jelen van. Hogy mondhatod, hogy nincs a szoborban? Ő a szoborban is jelen van. Szóval, az én odaadásom, a saját képesítettségem mértéke, hogy rávehetem azt a szobrot arra, hogy beszéljen velem. Ugyanígy – ha villanyszerelő vagyok, akkor bármilyen elektromos műszert vagy gépet vagy fényt rá tudok kapcsolni az elektromos energiára, amely mindenhol ott van – hasonlóan Isten energiájához, amely mindenhol jelen van. . . Ha fejlettek vagyunk a lelki tudatban, akkor mindenhol láthatjuk Istent. Mayā tatam idaṁ sarvaṁ jagad avyakta-mūrtinā (BG 9.4). Tehát, mindenhol jelen van, és mégsincs mindenhol jelen. Mint ahogy van postaládád. A postaláda a Postahivatalt jelképezi. Feladtad a leveledet. A célhoz fog érni, mert hitelesítve van. Hasonlóképpen, a templomba beállított Istenség felhatalmazott, akit Indiában még mindig több ezer és ezer ember imád. Volt egy esemény Jagannātha imádására a templomban, Puriban. Egy nap alatt körülbelül 600 000 ember gyűlt ott össze. Szóval, Indiában még mindig él ez a hit, és az Istenséget a templomban imádják. Ezer és ezer templom van. És elnyerik az eredményüket. Boldogok. Nos, ha készek vagyunk elfogadni ezeket a dolgokat, és az odaadás szabályai és előírásai szerint cselekedni, akkor lehetségessé válik, hogy Istent bárhol és mindenhol meglássuk. Ehhez saját képzettségünkre van szükségünk. Ám ugyanakkor, na ca mat-sthāni bhūtāni paśya me yogam aiśvaram bhūta-bhṛn na ca bhūta-stho mamātmā bhūta-bhāvanaḥ (BG 9.5) Nos, az Ő energiája az egész univerzumban, az egész világban szétterjed, és energiája által bárhol és mindenhol megjelenhet, ugyanakkor nincs mindenhol és bárhol. A következtetés a következő: amikor a bhakta ott van, mindenhol és bárhol megnyilvánulhat, viszont, ha nincs ott a bhakta, akkor Ő sincs ott, bár az Ő energiája jelen van. Sok példa van erre. Prahlāda Mahārāja látta Kṛṣṇát az oszlopban. Volt . . . ez egy hosszú történet. Egy másik napon majd elmondom. Szóval, Isten bárhonnan és mindenhonnan megnyilvánulhat, mert mindenhol jelen van. Viszont ahhoz a saját képzettségemre van szükség, hogy lássam Őt. Képzettségemre van szükség. Ha elég képzett vagyok. . . premāñjana-cchurita-bhakti-vilocanena (BS 5.38). Ha kialakult bennem ilyen tudatosság, ilyen szeretet, transzcendentális szeretet Isten iránt, akkor mindenhol és bárhol, bárhol láthatom Őt – képben, szoborban. . . (szünet) . . . szoborban, kép hiányában saját magamban, a levegőben, a vízben – mindenhol láthatom. Ez a folyamata. Egy szép példát hoz fel. yathākāśa-sthito nityaṁ vāyuḥ sarvatra-go mahān tathā sarvāṇi bhūtāni mat-sthānīty upadhāraya (BG 9.6) Azt mondja: yathā ākāśa-sthitaḥ nityaṁ vāyuḥ. A levegő az égben helyezkedik el. Mindenki tudja, hogy a levegő (a szél) az égben közlekedik vagyis fúj. És nityaṁ vāyuḥ, sarvatra-go mahān. És mindenhol fúj. Nem tudsz olyan helyet találni, ahol ne lenne levegő. Ha ki akarod hajtani (vonni) a levegőt, akkor azt gép segítségével, vákuumozással, légmentesen kell csinálni. Máskülönben a levegő mindenütt jelen van. Yathākāśa-sthito nityaṁ vāyuḥ sarvatra-go mahān. "Ahogy a levegő körös-körül, mindenütt elterül, ehhez hasonlóan," tathā sarvāṇi bhūtāni mat-sthānīty upadhāraya, "ehhez hasonlóan, minden, ami itt van, ami létezik, bennem van. Bennem van." Sarva-bhūtāni kaunteya prakṛtiṁ yānti māmikām. És amikor ez a megnyilvánulás, az anyagi megnyilvánulás megsemmisül, akkor az hol történik? Hová lesz? Azt mondja, sarva-bhūtāni kaunteya prakṛtiṁ yānti māmikām: "Az én prakṛtim, a természetem, az én természetem megnyilvánul, és amikor lejár az idő, ez a természet visszavonul." És kalpa-kṣaye punas tāni kalpa, kalpādau visṛjāmy aham: "Ily módon, bizonyos időközönként ez az anyagi megnyilvánulás megjelenik, majd ismét visszavonul." Ez az anyagi megnyilvánulás . . . néha létrejön, néha pedig az Úr természetébe merül. Ám a lelki teremtés nem ilyen. A lelki teremtés állandó. Az anyagi teremtésben minden átmeneti, nem állandó. Akárcsak ez a test. Ez a test létrejön. És vegyünk egy példát. Személyes énünk alapján lelki szikrák, parányi részek vagyunk. Többször megbeszéltük ezt a kérdést, hogy mindannyian lelki szikrák, a Legfelsőbb Úr parányi szerves részei vagyunk. Ahogy létrehozzuk a testünket, és az véget ér, majd újra létrehozom a testem és újra véget ér. . . ez tény. Én teremtettem ezt a testet; te magad alkottad meg a testedet. Te egy kis részecske vagy, atomi lelki rész. És amikor bekerülsz anyád méhébe, megkapod a testedet, és fejlődsz, fejlődsz. Minden ilymódon fejlődik ki. Hasonlóképpen, ahogyan a saját testünket fejlesztjük, amennyiben a lelki szikra nincs jelen a testben, a test nem fog fejlődni. Ezt a példát többször is bemutattuk. Egy gyerek lesz belőle. Ha a gyerek meghalt, az nem, az nem fog fejlődni. Ám ha van benne élet, ha benne van a lelki szikra, a gyermek férfivá fog nőni. Ehhez hasonlóan az egész univerzum, a teljes anyagi megnyilvánulás mőködése a Legfelsőbb Úr jelenlétén múlik. Ahogy a mi lelki jelenlétünk evidens a testünkön belül, ehhez hasonlóan az univerzum is úgy tartalmazza Isten képviselőjét, mint Paramātmā, Kṣīrodakaśāyī Viṣṇu. Ezt az információt kapjuk. Az Ő jelenlétének köszönhetően áll fenn az anyagi létezés folyamata. Csak az én jelenlétemnek köszönhetően létezik a test, és amint kilépek ebből a testből, a test a pokolba kerül, ehhez hasonlóan ez az anyagi megnyilvánulás Isten jelenlétének köszönhető. Máskülönben nem lenne ilyen lét (megnyilvánulás). Szóval, néha megnyilvánul, néha viszont nem. Ez történik. Sarva-bhūtāni kaunteya prakṛtiṁ yānti māmikām: "Hasonlóan vonom vissza Én magam is. Ismét visszatér Hozzám (Belém)." Kalpa-kṣaye punas tāni kalpādau visṛjāmy aham. Azután, bizonyos időszak után, amikor ismét kezdetét veszi a kalpa. . . minden teremtést kalpának neveznek. Kalpānta-sthāyinaḥ-guṇaḥ. Minden teremtést kalpának neveznek. Szóval, sok kalpa van. Nem, nem tudjuk kiszámolni, hány évig tart egy kalpa. A Bhagavad-gītāban van egy utalás arra, hogy minden kalpa Brahmā egy napja. . . sahasra-yuga-paryantam ahar yad brahmaṇo viduḥ . . . (BG 8.17). Négyszázezer, négyszáznegyvenhárom, negyvenháromszázezer évből ezer, ez Brahmā egy napját teszi ki. Hasonlóképpen ő is száz évig él, és minden egyes száz év után véget ér a kalpa, és ismét kezdetét veszi egy másik kalpa. Ez a számítás a védikus irodalomból származik. (vége)