HU/681108 - Levél Hayagriva számára Los Angelesből


Õ Isteni Kegyelme A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupada



1968. November 08.

Kedves Hayagriva,

Kérlek, fogadd áldásaimat. Az 1968. Okt. 31-én datált leveledet rendben megkaptam, és nagyon nagy elégedettséggel olvastam el. Megtudtam belőle, hogy az OSU YOGA Társaság köreiben nagyon komoly szándékkal elindítottál egy kollégiumi csoportot. Jobb lenne, ha Bhakti Yoga Társaságnak hívnád, máskülönben esetleg a sok hasonló jóga társaság közül egynek gondolják majd. Máskülönben bármi legyen is a neve, nem számít. Ha sikeresen rábírod a tanulókat, hogy a találkozón énekeljék a mantrát, az nagy siker lenne. Úgy gondolom, már szóltak neked arról, hogy most bevándorló vízumot kaptam, amikor az Egyesült Államokba megérkeztem, ami azt jelenti, hogy lelkészként állandó tartózkodási engedélyem van. Ez egy nagy probléma volt eddig, ám Krisna most megoldotta. Ugyanígy kaptam Kanadába is bevándorló vízumot, de azt gondolom, azt most vissza kell adnom. Megértettem, hogy jelenleg nem akarsz megnősülni, de ha egyáltalán tervezed a házasságot, akkor azt most kell elkezdened. Hiszen 30 éves kor után a házasság nem túl kellemes. Gyakorlatilag a központjaim irányítását grhasthákra akarom bízni. Ha úgy döntesz, hogy megnősülsz, sok bhakta lány van, akik közül az egyik talán nagyon jó társad lehetne a bhakta életben. Szeretnél szabad maradni, de egy odaadó feleség ugyanolyan jó, mint a szabadság. Londonban nagyon szépen élnek a feleségeikkel az olyan házas bhakták, mint Syámasundara, Mukkunda és Gurudasa. Dayananda és a felesége Nandarani is jól kijönnek egymással itt. Satsvarupa és a felesége Jadurani is jól élnek Bostonban. Egy másik grhastha Gaurasundara Havaii-ba ment, a felesége is követi majd, ő fogja megszervezni a Csendes Óceáni Régiót.

Ezt az Új Vrindávani módszert kezdtük alkalmazni, és nagyon szépen ki kell fejleszteni. Miután most állandó vízumot kaptam, nem kérdés az én kényelmem. Bármikor szeretnéd, hogy menjek New Vrndabanba, kész vagyok odautazni. Talán, ha lenne áram, jobb lenne, mert szeretnék diktafonon dolgozni, és úgy tudom, még nincs bevezetve nálatok az elektromosság. Jó lenne, ha értesítenél, ha megoldottátok az áramkérdést. Montreálból már eljöttem, előbb Santa Fe-be mentem, majd ide október 28-án érkeztem meg.

Ami a Bhagavad-gitát illeti, igen, jelentős kedvezményt kell adnunk. A listaárból 40%-ot kapsz, de szeretném, ha legalább 1000 példányt kiosztanál a tanulóink között, és így legalább 1000 $-t megtakaríthatsz, a New Vrindaban rendszer kifejlesztésére. A főiskoládon 42,000 diák tanul, és ha az 5%-uk kapna Gítát, akkor legalább 2000 példányt eladhatnánk. Remélem, megpróbálod ezt elérni, amennyire tudod, ami nagyon jó propaganda és jó bevétel is lenne egyben a New Vrindaban rendszer számára. Amikor megrendeled a könyveket Brahmanandától, említsd meg neki, amit mondtam, és én is tájékoztatom őt, amikor legközelebb írok neki. Időközben kaptam 40 teljes Srimad-Bhagavatam sorozatot, ha szeretnéd, most rögtön rendelhetsz belőlük. Régen nem hallottam, hogy mi van Kirtanandával, és kaptam egy levelet Pradyumnától, akinek már válaszoltam is. Nagyon szeretném tudni, mikor kapom meg a Srimad Bhagavatam 1. Énekének teljesen felülvizsgált változatát. Ha megvan, elkezdhetjük a 2. Éneket. A New-York-i fiúk nagyon szeretnék azonnal elindítani a saját kiadójukat, és szükség lenne elegendő anyagra, hogy folyamatosan tudjanak nyomtatni.

A Múrti-imádatnak mindenhol folytatódnia kell. A siker másik titka, hogy ha valakit nagyon erős szexuális vágyak izgatják, akkor az Úr Krisna és a gópik kedvtelésére kell gondolnia, így elfelejti a nemi késztetését. Krisna és a gópik kedvtelésére kell gondolni, de nem szabad utánozni őket. Remélem, mind jól vagytok,

Örök jóakarótok

A.C. Bhaktivedanta Swami