HU/700102 - Levél Rupanuga számára Los Angelesből

Letter to Rupanuga



1975 So La Cienega Blvd.

Los Angeles, Cal. 90034

1970. január 2.


Kedves Rupanugám!

Kérlek, fogadd az áldásaimat. Rendben megkaptam a december 21-én datált leveledet és az új házról készült fényképet arról, amikor Bostonban voltam és néhány élvezetes napot töltöttünk együtt a Templomban. Rendkívüli transzcendentális élmény volt találkozni veletek. A leveledben leírt kijelentésed, miszerint „Minden dicsőséget a Sankírtannak, a Prasadamnak és a Srímad Bhágavatamnak” igencsak elnyerte a tetszésemet. Még Indiában ugyanígy gondolkoztam, mielőtt az országotokba jöttem volna, és terveztem, hogy ide jövök. Értettem, hogy számomra nehéz lesz az országotokban prédikálni, hiszen az itteni helyzet teljesen eltér a bhakti kultúrájának elveitől. Akkor gondoltam, hogy a Sankírtan gyakorlatában az éneklés és táncolás, valamint a prasadam osztás, segíthet a Bhágavatam tanításában. A tervem – Guru Maharaja és Krisna kegyéből – gyakorlati sikert eredményezett. Negyven évvel ezelőtt, amikor ugyanezzel a misszióval két idősebb Isten-testvérem Londonba ment, ők leginkább előadásokat tartottak néhány ismert teremben, ahová vezető politikusokat hívtak meg díszvendégnek. Tudod nagyon jól, hogy amikor New Yorkban elkezdtem a prédikálást, soha nem követtem azt a módszert, hogy a társadalom megmerevedett politikusai vagy előkelőségei körében tartsak előadást. Ha pedig mégis ezt tettem volna, úgy hiszem minden siker nélkül tértem volna vissza Indiába. Úgy gondolom, a Sankírtan, Prasadam és Srímad Bhágavatam irányelve sikerre vezetett minden központban. Ezért kérlek, kövesd szívvel és lélekkel ezt a transzcendentális irányelvet és tedd a központodat lelkileg annyira gazdaggá, amennyire csak lehetséges.


Örök jóakaród,

(nincs aláírva)