HU/Prabhupada 0068 - Mindenkinek tevékenykednie kell

Előző oldal - videó 0067

Következő oldal - videó 0069

Lecture on SB 6.1.45 -- Laguna Beach, July 26, 1975

NITAI: „Az ember az ebben az életében elkövetett vallásos vagy vallástalan cselekedeteinek arányában élvezi vagy szenvedi el következő életében a karmájának megfelelő visszahatásokat.” (Bhág. 6.1.45.)

PRABHUPÁDA:

Jéna jáván jathádharmó / dharmó véha szamíhitah / sza éva tat-phalam bhunkté / tathá távad amutra vai. Az előző versnél megbeszéltük: déhaván na hj akarma-krit. „Aki anyagi testtel rendelkezik, nem maradhat tétlen…” (Bhág. 6.1.44.)

Mindenkinek tevékenykednie kell. A lelki testben sem maradhatsz tétlen. Az anyagi testben is tevékenykedned kell, mert a tevékenység a lélek természetéből fakad. A lélek az életerő, ezért mindig tevékeny. Élő test azt jelenti, hogy ott mozgás van, cselekvés van. Nem ülhet tétlenül. A Bhagavad-gítában az áll: „Egy pillanatig sem lehetünk tétlenek.” Ez az élőlény természete. A tevékenység az adott test szerint zajlik. A kutya is fut és az ember is fut. Viszont az ember azt gondolja, hogy ő nagyon civilizált, mert ezt egy gépkocsival teszi. Mindkettőjük fut, ám az embernek sajátos teste van, melynek segítségével járművet vagy biciklit képes előállítani, amivel közlekedni tud. Azt gondolja: „Civilizált vagyok, mert gyorsabb vagyok a kutyánál.” Ez a jelenkori mentalitás. Nem tudja, hogy mi a különbség az ötven mérföldes, az öt mérföldes, az ötezer mérföldes vagy az öt millió mérföldes sebességű futás között. Az űr végtelen. Bármekkora sebességet érnek el, mégsem elegendő. Mégsem elegendő. Nem ez az élet: „Civilizált vagyok, mert sebesebb vagyok a kutyánál.” „Góvindát imádom, az őseredeti Urat. Lótuszvirág lábujjának csak a hegyéig jutnak az abszolútumra vágyó jógik – akik légzésük szabályozásával a pránájámára adják magukat –, vagy a dnyánik, akik ezermilliónyi esztendőn át próbálnak Brahman nyomára akadni azáltal, hogy elutasítanak minden e világi dolgot.” (Brahma-szanhita 5.34.) Sebességünk… Miféle sebesség? Azért van a sebesség, hogy elérjünk egy bizonyos úti célra. Az igazi úti cél Góvinda, Visnu. Na té viduh szvártha-gatim hi visnum (Bhág. 7.5.31.). Eltérő sebességgel futnak, de nem tudják, hogy hova. Országunk nagy költője, Rabindranáth Tagore írt egy cikket – olvastam –, mikor Londonban járt. Szóval az országotokban, a nyugati országokban a gépkocsik nagy sebességgel futnak. Rabindranáth Tagore költő volt. Következő volt a gondolata: „Az angol emberek országa olyan kicsi, mégis olyan nagy sebességgel futnak, hogy beleesnek az óceánba.” Ekképp vélekedett: „Miért rohannak ennyire?” Ugyanígy, mi is rohanunk, hogy gyorsan a pokolra kerülhessünk. Ez a helyzet, mert nem tudjuk, hogy hova tartunk. Ha teljes sebességgel száguldok és nem tudom hova tartok, mi lesz a következménye? A következmény katasztrófa lesz. Tudnunk kell, miért rohanunk. Ahogy a folyó is nagy árral úszik, viszont az úti célja a tenger. Mikor az áradat a tengerhez ér, a folyó elérte úti célját. Hasonlóképp nekünk is tudnunk kell, hova tartunk. A célállomás Visnu, Isten. Isten szerves részei vagyunk. Valamilyen módon leestünk ebbe az anyagi világba. Ezért az életünk célja az, hogy hazatérjünk, vissza Istenhez. Ez a célunk. Nincs más úti cél. Tehát a Krisna-tudat mozgalma azt tanítja: „Jelöld ki az életed célját.” És mi az a bizonyos életcél? „Hazatérni, vissza Istenhez. Ezen az úton jársz vagy a másikon, ami a pokol felé vezet? Az nem a te úti célod. Haladj ezen az úton, vissza Istenhez!” Ekképpen érvelünk.