HU/Prabhupada 0554 - E māyika világ Csendes-óceánjának közepén

Előző oldal - videó 0553

Következő oldal - videó 0555

Lecture on BG 2.62-72 -- Los Angeles, December 19, 1968

Tamāla Kṛṣṇa: 67: „Ahogyan az erős szél sodorja el a csónakot a vízen, úgy képes elragadni az ember értelmét még egyetlen csapongó érzék is, ha az elme arra összpontosít.”

Prabhupāda: Igen. Ha ti... Tegyük fel, hogy a Csendes-óceánon egy csónakban ültök, vagy egy szép helyen, de ha nincs irányítási képességetek, a Csendes-óceán egyetlen hulláma azonnal a tenger fenekére sodor benneteket. Erre van szükség. Itt vagyunk e māyika világ Csendes-óceánjának közepén. Saṁsāra-samudra. Samudrának nevezik. Tehát ha nincs meg az irányítási képességünk, a csónakunk bármely percben feje tetejére állhat. Igen.

Tamāla Kṛṣṇa: 68: „Ezért, óh, erős karú, aki visszatartja érzékeit azok tárgyaitól, annak értelme valóban rendíthetetlen.”

Prabhupāda: Igen. Az, akinek az érzékei korlátozva vannak ... Az emberi élet arra való, hogy korlátozzuk az érzékeinket. Tapaḥ. Ezt nevezik tapasyának, lemondásnak. Mondjuk, hogy hozzá vagyok szokva valamilyen érzékkielégítéshez. Elfogadom a Kṛṣṇa-tudatot. A lelki tanítómesterem vagy a szentírás azt mondja, hogy „Ezt ne csináld!” Így kezdetben lehet, hogy kényelmetlenül érzem magam, de ha el tudod viselni, akkor ez tapasya. Ez a lemondás. A tapasya azt jelenti, hogy érzek valamennyi testi kellemetlenséget, de elviselem. Ezt nevezik tapasyának. És az emberi élet a tapasyára való. Nem pedig arra, hogy ha az érzékek elégedettséget követelnek, akkor én azonnal ajánljak nekik valamit. Nem. Olyan módon fogom képezni magam, hogy ha az érzékeim követelőznek, hogy „Kedves uram, add meg ezt a lehetőséget,” akkor én azt fogom mondani, hogy „Nem, nem kaphatod meg!” Ezt hívják úgy, hogy gosvāmī vagy svāmī. Jelenleg mindannyian az érzékeinket tettük a saját svāmīnkká, mesterünkké, de amikor valóban az érzékeitek mesterévé váltok, akkor ti lesztek a svāmī vagy a gosvāmī. Ez a jelentősége a svāmīnak vagy a gosvāmīnak. Ez nem egy ruha. Az, akinek megvan az ereje, hogy irányítson, akinek nem parancsolnak az érzékei, aki nem az érzékei szolgája. A nyelvem azt parancsolja, hogy „Kérlek, vigyél el abba az étterembe és egyél steaket!” Mi ez a steak?

Bhakta: Steak.

Prabhupāda: Steak? Hogy betűzik?

Bhakta: S t e a k.

Prabhupāda: Na, mindegy... Vagy sült csirkét. Igen. Tehát a nyelvem parancsol nekem. De ha képes vagy kontrollálni a nyelved, és azt mondod, hogy „Nem! Kapsz egy kis édességet. Nem megyünk oda!” Akkor az érzékek mesterévé fogsz válni. Értitek? Mások azzal próbálkoznak, hogy csak annyit mondanak, „Nem megyünk oda!” De ez lehetetlen. A nyelvnek muszáj valami csodálatosat kapnia. Máskülönben lehetetlen. Mesterséges. Ha a nyelvnek valami jobbat adsz, mint ez a sült csirke vagy a steak, vagy ez, vagy az, akkor le fog állni. Ez a mi irányelvünk. Az az elvünk, hogy adhatunk például kazeint rizzsel. Milyen finom is ez! És az illető el fogja felejteni a húsevést! Ez tehát a mi elvünk, a Kṛṣṇa-tudat. Mindegyik érzékünket el kell látni valamivel. Nem pedig mesterségesen megállítani. Ezt nem lehet. Nem lehet. Mások megpróbálják mesterségesen megállítani az érzékek működését. Nem. Ez nem lehetséges.