HU/Prabhupada 0630 - Nincs ok kesergésre, mert a lélek megmarad
Lecture on BG 2.28 -- London, August 30, 1973
Pradyumna: Fordítás: „Kezdetben minden teremtett lény megnyilvánulatlan, középső szakaszában megnyilvánul, majd a megsemmisüléskor újra megnyilvánulatlan lesz. Mi okod hát a kesergésre?”
Prabhupāda: A lélek tehát örök. Így nincs semmi ok a kesergésre, mivel a lélek fennmarad. Még ha a testet el is pusztítják, nincs ok a kesergésre. És azok, akik nem hisznek abban, hogy „Nincs lélek, kezdetben minden üres volt...” Tehát kezdetben az üresség volt, és aztán megnyilvánult. Majd megint üresség. Tehát ürességből ürességbe, akkor miért kellene bánkódni? Kṛṣṇa ezt az érvet adja. Egyik esetben sincs ok a bánatra. Tovább?
Pradyumna: (magyarázat) „Sajnálkozásra azonban még akkor sincs okunk, ha pusztán a vita kedvéért elfogadjuk az ateista elméletet. A lélek különálló lététől függetlenül az anyagi elemek a teremtés előtt megnyilvánulatlan állapotban vannak, s e finom fizikai, megnyilvánulatlan állapotból nyilvánulnak meg, ahogyan az éterből megnyilvánul a levegő, a levegőből a tűz, a tűzből a víz, a vízből pedig a föld. A föld számtalan megnyilvánulás forrása.”
Prabhupāda: Ez a teremtés folyamata. Az éter, majd az ég, a levegő, a tűz, a víz és a föld. Igen. Ez a teremtés folyamata.
Pradyumna: „Nézzünk meg példaként egy nagy felhőkarcolót, ami szintén a földből jön létre. Miután romba dől, a megnyilvánultból ismét megnyilvánulatlan lesz, s a végső szinten atomokként létezik tovább. Az energiamegmaradás törvénye továbbra is érvényes, a különbség csupán annyi, hogy a dolgok idővel megnyilvánulnak, majd ismét megnyilvánulatlan állapotba kerülnek. Ez a különbség. Miért kellene hát siránkoznunk bármelyik állapot miatt? Semmi sem vész el, még akkor sem, ha megnyilvánulatlanná válik. Kezdetben és a végső szinten minden elem megnyilvánulatlan, s csak a középső stádiumban nyilvánul meg, ez azonban nem jelent igazi, lényeges különbséget. Ha elfogadjuk a Bhagavad-gītāban közzétett védikus végkövetkeztetést (2.18) (antavanta ime dehāḥ), miszerint az anyagi testek idővel mind megsemmisülnek, ellenben a lélek örök (nityasyoktāḥ śarīriṇaḥ), akkor mindig emlékeznünk kell arra, hogy a test olyan, mint egy ruha. Miért keseregnénk azon, hogy másik ruhát öltünk magukra? Az anyagi testnek nincs valóságos léte az örök lélekhez viszonyítva. Olyan ez, mint egy álom. Álmunkban repülhetünk az égen, vagy királyként egy hintóban ülhetünk, ám amikor felébredünk, láthatjuk, hogy sem az égen nem vagyunk, sem hintóban nem ülünk. A védikus bölcsesség annak alapján, hogy az anyagi test nem létezik, az önmegvalósításra biztat. Akár hiszünk tehát a lélek létezésében, akár nem, egyik esetben sincs okunk szomorkodni a test elvesztése miatt.”