HU/SB 1.7.5
5. VERS
- yayā sammohito jīva
- ātmānaṁ tri-guṇātmakam
- paro ’pi manute ’narthaṁ
- tat-kṛtaṁ cābhipadyate
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
yayā—aki által; sammohitaḥ—illúzióban lévő; jīvaḥ—az élőlények; ātmānam—önvaló; tri-guṇa-ātmakam—a természet három kötőereje által feltételekhez kötött, avagy az anyag terméke; paraḥ—transzcendentális; api—ellenére; manute—bizonyos benne; anartham—nem kívánt dolgok; tat—azáltal; kṛtam ca—visszahatás; abhipadyate—keresztülmegy.
FORDÍTÁS
E külső energiának köszönhetően az élőlény, noha transzcendentális az anyagi természet három kötőerejéhez képest, azt gondolja magáról, hogy az anyag terméke, s így el kell viselnie az anyagi szenvedés visszahatásait.
MAGYARÁZAT
Az élőlények szenvedéseinek gyökerét emeli ki ez a vers, az ajánlatos gyógymóddal együtt, s megmutatja a végső célt is, amelyet el kell érnünk. Az élőlény eredetileg fölötte áll az anyagi rabságnak, most azonban a külső energia börtönében sínylődik, ezért azt gondolja magáról, hogy ő is az anyagtól származik. Ennek az Istent nélkülöző kapcsolatnak köszönhetően a tiszta lelki élőlény anyagi nyomorúságoktól szenved az anyagi természet kötőerőinek hatása alatt. Tévesen azt gondolja magáról, hogy az anyag terméke, s ez azt jelenti, hogy a jelenlegi, anyagi feltételek között megnyilvánuló eltorzult gondolkodás, érzés és akarat nem természetes számára. Ám az élőlénynek van természetes gondolkodása, érzése és akarata, hiszen eredeti állapotában is rendelkezik e képességekkel. A Bhagavad-gītā is megerősíti, hogy a feltételekhez kötött lélek valódi tudását most a tudatlanság fedi be. Így ez a vers megdönti azt az elméletet, amely szerint az élőlény abszolút, személytelen Brahman. Ez nem lehetséges, hiszen az élőlénynek megvan a saját gondolkodásmódja eredeti, feltételekhez nem kötött helyzetében is. A jelenlegi feltételekhez kötött állapot a külső energia hatásának tudható be, ami azt jelenti, hogy az illuzórikus energia a kezdeményező, miközben a Legfelsőbb Úr távol marad. Az Úr nem akarja, hogy az élőlény a külső energia varázsa alá kerüljön. A külső energia tudja ezt, mégis elfogadja azt a hálátlan feladatot, hogy a feledékeny élőlényeket megzavarja s így illúzióban tartsa. Az Úr nem avatkozik bele az illuzórikus energia feladatába, mert munkájára szükség van ahhoz, hogy a feltételekhez kötött lélek jó útra térjen. Egy szerető apa nem szereti, ha engedetlen gyermekeit valaki más megszidja, mégis egy szigorú ember felügyeletére bízza őket, hogy megjavuljanak. De a mindenkit szerető Mindenható Atya ugyanakkor azt is szeretné, ha a feltételekhez kötött lélek megszabadulna az illuzórikus energia karmaitól. A király börtönbe zárja engedetlen állampolgárait, de vágya az, hogy a rabok kiszabaduljanak, ezért néha személyesen odamegy és kegyelmet kér nekik, s így szabadon engedik őket. Éppen így a Legfelsőbb Úr is alászáll királyságából az illuzórikus energia birodalmába, és személyesen bocsát szabadon bennünket a Bhagavad-gītā formájában, amelyben Ő Maga jelenti ki, hogy az illuzórikus energián nagyon nehéz felülkerekedni, ám aki átadja magát az Úr lótuszlábának, az a Legfelsőbb utasítására elnyeri szabadságát. Ez a meghódolási folyamat a gyógymód, hogy megszabaduljunk az illuzórikus energia megtévesztő hatásától. A meghódolás folyamata a megfelelő társaság hatására válik teljessé. Az Úr ezért azt tanácsolja, hogy az olyan szentek szavainak hatására, akik már valóban felismerték a Legfelsőbbet, az ember végezze az Ő transzcendentális szerető szolgálatát. A feltételekhez kötött lélek vonzódni kezd ahhoz, hogy halljon az Úrról, s csupán e hallás által fokozatosan felemelkedik az Úr iránti tisztelet, odaadás és szeretet szintjére. Mindezt a meghódolás folyamata teszi teljessé. Itt az Úr ugyanezt a tanácsot adja Vyāsadevaként megjelent inkarnációjában. Ez azt jelenti, hogy az Úr e két módszerrel téríti jó útra a feltételekhez kötött lelkeket: külső energiájának segítségével büntet, Ő Maga pedig megjelenik, mint lelki tanítómester, kívül és belül egyaránt. Az Úr, mint Felsőlélek (Paramātmā) válik lelki tanítómesterré minden élőlény szívében, kívül pedig az írások, a szentek és az avató lelki tanítómester formájában lesz lelki tanítómesterré. A következő śloka ezt még pontosabban elmagyarázza.
A Védák (a Kena Upaniṣad) megerősítik az illuzórikus energia személyes felügyeletének tényét a félistenek irányító hatalmával kapcsolatban. Érthetően elmondja, hogy az élőlényt a külső energia egyénileg irányítja. A külső energia hatása alatt az élőlény helyzete megváltozik. Az azonban kiderül a Bhāgavatam e kijelentéséből, hogy ugyanez a külső energia alacsonyabb rendű helyzetben van az Istenség Személyiségével, a tökéletes lénnyel szemben. A tökéletes lényt, az Urat még az illuzórikus energia sem közelítheti meg, aki így csak az élőlényekre lehet hatással. Puszta képzelődés tehát, hogy a Legfelsőbb Urat az illuzórikus energia a varázsa alatt tartja, s így élőlénnyé válik. Ha az élőlény és az Úr ugyanabba a kategóriába tartoznának, azt Vyāsadeva is láthatta volna, s nem lehetne szó anyagi szenvedésről sem az illúzióban lévő élőlény részéről, hiszen a Legfelsőbb Lény teljesen tudatos. A monisták rengeteg gátlástalan elképzeléssel állnak elő, hogy az élőlényt és az Urat ugyanabba a kategóriába sorolják. Ha az Úr és az élőlények egyenrangúak lennének, Śrīla Śukadeva Gosvāmī nem vette volna a fáradságot, hogy leírja az Úr transzcendentális kedvteléseit, hiszen akkor mindaz az illuzórikus energia megnyilvánulása lenne.
A Śrīmad-Bhāgavatam a summum bonum gyógyír a māyā fogságában szenvedő emberiség számára. Śrīla Vyāsadeva ezért mindenekelőtt feltárta a feltételekhez kötött lelkek valódi betegségét, ami nem más, mint hogy a külső energia illúziója alatt állnak. Ezenkívül látta a tökéletes Legfelsőbb Lényt, akitől az illuzórikus energia nagyon távol áll, s látta a beteg, feltételekhez kötött lelket és a betegség okát is. A gyógyírt a következő vers tárja elénk. Az Istenség Legfelsőbb Személyisége és az élőlény minőségileg kétségtelenül egyek, de az Úr az illuzórikus energia irányítója, míg az élőlényt ez az illuzórikus energia irányítja. Így az Úr és az élőlények egyszerre egyek és különböznek is egymástól. Egy másik lényeges dolog is világossá válik itt: az Úr és az élőlény örök kapcsolata transzcendentális; másképp miért akarná az Úr kimenteni az elesett lelkeket māyā karmai közül? Ugyanígy az élőlény részéről is kívánatos, hogy felélessze az Úr iránti szeretetét és odaadását. Ez az élőlény legfelsőbb rendű tökéletessége. A Śrīmad-Bhāgavatam ezt az életcélt mutatja meg a feltételekhez kötött lelkeknek.