HU/SB 10.12.1
1. VERS
- śrī-śuka uvāca
- kvacid vanāśāya mano dadhad vrajāt
- prātaḥ samutthāya vayasya-vatsapān
- prabodhayañ chṛṅga-raveṇa cāruṇā
- vinirgato vatsa-puraḥsaro hariḥ
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
śrī-śukaḥ uvāca—Śrī Śukadeva Gosvāmī mondta; kvacit—egy napon; vana-āśāya—hogy egy erdei falatozás élvezetében legyen része; manaḥ—elme; dadhat—figyelt; vrajāt—és elment Vrajabhūmiból; prātaḥ—korán reggel; samutthāya—felkelve; vayasya-vatsa-pān—a tehénpásztorfiúk és a borjak; prabodhayan—hogy mindenkit felébresszen, felkelt és elmondta nekik; śṛṅga-raveṇa—a bivalykürtöt megszólaltatva; cāruṇā—nagyon szép; vinirgataḥ—elhagyta Vrajabhūmit; vatsa-puraḥsaraḥ—saját borjait Maga előtt terelve; hariḥ—az Istenség Legfelsőbb Személyisége.
FORDÍTÁS
Śukadeva Gosvāmī folytatta: Ó, király! Egy napon Kṛṣṇa úgy döntött, hogy az erdőben fog reggelizni. Kora reggel felkelt, és megfújta bivalykürtjét, melynek csodálatos hangja felébresztette mind a tehénpásztorfiúkat és a borjakat, s aztán saját borjaikat maguk előtt terelgetve Kṛṣṇa és a fiúk Vrajabhūmiból mind az erdő felé vették útjukat.