HU/SB 10.13.62
62. VERS
- dṛṣṭvā tvareṇa nija-dhoraṇato ’vatīrya
- pṛthvyāṁ vapuḥ kanaka-daṇḍam ivābhipātya
- spṛṣṭvā catur-mukuṭa-koṭibhir aṅghri-yugmaṁ
- natvā mud-aśru-sujalair akṛtābhiṣekam
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
dṛṣṭvā—miután látta; tvareṇa—nagy sebességgel, gyorsan; nija-dhoraṇataḥ—hattyújáról; avatīrya—leszállt; pṛthvyām—a földre; vapuḥ—teste; kanaka-daṇḍam iva—mint egy arany bot; abhipātya—leborult; spṛṣṭvā—megérintve; catuḥ-mukuṭa-koṭi-bhiḥ—négy koronájának csúcsával; aṅghri-yugmam—a két lótuszlábat; natvā—hódolatát ajánlva; mut-aśru-su-jalaiḥ—örömkönnyeivel; akṛta—végezte; abhiṣekam—az Úr lótuszlába fürdetésének szertartását.
FORDÍTÁS
Miután az Úr Brahmā látta mindezt, sietve leszállt hattyúja hátáról, a földre borult, mint egy arany bot, s a fejein lévő négy korona csúcsával megérintette az Úr Kṛṣṇa lótuszlábát. Hódolatát ajánlva örömkönnyeivel fürdette meg Kṛṣṇa lábát.
MAGYARÁZAT
Az Úr Brahmā eldőlt, mint egy bot, s mivel színe arany, olyannak tűnt, mint egy arany bot, amely az Úr Kṛṣṇa előtt fekszik. Amikor valaki úgy dől el egy feljebbvalója előtt, mint egy bot, hódolatának felajánlását daṇḍavatnak hívják. Daṇḍa botot jelent, a vat pedig azt jelenti, hogy „mint”. Nem elég csupán azt mondani, hogy „daṇḍavat ”, hanem el is kell dőlnünk. Brahmā tehát a földre borult, homlokaival megérintette az Úr Kṛṣṇa lótuszlábát, és eksztatikus sírásáról azt mondhatjuk, hogy Kṛṣṇa lótuszlábának abhiṣeka fürdetőszertartását végezte vele.
Az Úr, aki Brahmā előtt egy emberi gyermekként jelent meg, valójában az Abszolút Igazság, Parabrahman volt (brahmeti paramātmeti bhagavān iti śabdyate (SB 1.2.11)). A Legfelsőbb Úr narākṛti, azaz emberi lényre hasonlít. Ő nem négykarú (catur-bāhu). Nārāyaṇa catur-bāhu, de a Legfelsőbb Személy egy emberi lényre hasonlít. Ezt a Biblia is megerősíti, ahol az áll, hogy Isten a Maga képére és hasonlatosságára teremtette az embert.
Az Úr Brahmā látta, hogy Kṛṣṇa tehénpásztorfiúként Parabrahman volt, mindennek az alapvető oka, most azonban emberi gyermekként jelent meg, Vṛndāvanában sétálgatva egy falat étellel a kezében. Az Úr Brahmā megdöbbenésében sebesen leszállt hattyúja hátáról, s hagyta, hogy teste a földre essen. A félistenek általában sohasem érintik meg a földet, az Úr Brahmā azonban önként lemondott félisteni tekintélyéről, s a földre borult Kṛṣṇa előtt. Brahmānak minden irányban van egy feje, most azonban önként valamennyit a földre hajtotta, és négy sisakjának csúcsával megérintette Kṛṣṇa lábát. Noha az ő értelme minden irányban működik, most mindenével meghódolt e kisfiú, Kṛṣṇa előtt.
A vers megemlíti, hogy Brahmā a könnyeivel mosta meg Kṛṣṇa lábát, és a sujalaiḥ szó arra utal, hogy könnyei megtisztultak. Amint megjelenik a bhakti, minden megtisztul (sarvopādhi-vinirmuktam). Brahmā sírása tehát a bhakty-anubhāva egyik formája, a transzcendentális eksztatikus szeretet egyféle átalakulása volt.