HU/SB 2.2.16
16. VERS
- manaḥ sva-buddhyāmalayā niyamya
- kṣetra-jña etāṁ ninayet tam ātmani
- ātmānam ātmany avarudhya dhīro
- labdhopaśāntir virameta kṛtyāt
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
manaḥ—az elme; sva-buddhyā—saját intelligenciájával; amalayā—vegyítetlen; niyamya—szabályozással; kṣetra-jñe—az élőlénynek; etām—mindegyikük; ninayet—beleolvad; tam—azt; ātmani—az önvaló; ātmānam—az önvaló; ātmani—a Felső Önvalóban; avarudhya—bezárva; dhīraḥ—a teljesen elégedett; labdha-upaśāntiḥ—aki elérte a teljes boldogságot; virameta—eláll tőle; kṛtyāt—minden más cselekedet.
FORDÍTÁS
Ezért a yogīnak tiszta intelligenciája segítségével elméjét az élőlénybe, majd az élőlényt a Felső Önvalóba kell merítenie. Így cselekedvén a teljesen elégedett élőlény az elégedettség legmagasabb szintjére kerül, s beszüntet minden más cselekvést.
MAGYARÁZAT
Az elme funkciói a gondolkodás, az érzések és az akarat. Amikor az elme a materialista vagy anyagi kapcsolatokba merül bele, akkor az anyagi tudomány fejlődéséért cselekszik, s pusztító eredményként felfedezi a nukleáris fegyvereket. A lelki késztetés hatására azonban csodálatosan képes cselekedni, hogy hazatérjen, vissza Istenhez, hogy teljes boldogságban és örökkévalóságban éljen. Az elmét tehát a megfelelő és tiszta intelligencia segítségével lehet irányítani. A tökéletes intelligencia az, ha szolgálatot végzünk az Úrnak. Az embernek okosnak kell lennie, hogy megértse: az élőlény minden helyzetben a körülmények szolgája. Minden élőlény az anyagi hatás alatt álló vágy, düh, kéj, illúzió, őrültség és irigység parancsait teljesíti szolgaként, de még akkor is szünet nélkül boldogtalan, ha e különböző kedélyállapotok adta utasításokat hajtja végre. Amikor az ember megérzi ezt és intelligenciáját arra használja, hogy a helyes forrásoktól érdeklődjön minderről, akkor tudomást szerez az Úr transzcendentális szerető szolgálatáról. Ahelyett hogy anyagi szinten szolgálná a test fent említett különféle hangulatait, intelligenciája megszabadul az anyagi kedélyállapot boldogtalan illúziójától, és így a tiszta intelligencia segítségével elméjét az Úr szolgálatára irányítja. Az Úr és a Neki végzett szolgálat nem különbözik egymástól, mivel mindkettő abszolút síkon áll. Ezért a tiszta intelligencia és az elme az Úrba merülnek, így az élőlény nem marad tovább látó: az Úr transzcendentális látókörébe kerül. Amikor az élőlényt az Úr közvetlenül látja, akkor utasítja majd, hogyan cselekedjen az Ő vágya szerint, amikor pedig az élőlény eljut oda, hogy tökéletesen követi Őt, akkor lemond minden kötelességéről, melyet korábban végzett a látszólagos elégedettségért. E tiszta állapotban az élőlény eléri a teljes boldogság szintjét — labdhopaśānti —, és minden anyagi vágya megszűnik.