HU/SB 2.3.12
12. VERS
- jñānaṁ yad āpratinivṛtta-guṇormi-cakram
- ātma-prasāda uta yatra guṇeṣv asaṅgaḥ
- kaivalya-sammata-pathas tv atha bhakti-yogaḥ
- ko nirvṛto hari-kathāsu ratiṁ na kuryāt
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
jñānam—tudás; yat—ami; ā—a határáig; pratinivṛtta—teljesen visszavonva; guṇa-ūrmi—az anyagi kötőerők hullámai; cakram—örvény; ātma-prasādaḥ—önmagában elégedett; uta—továbbá; yatra—ahol van; guṇeṣu—a természet kötőerőiben; asaṅgaḥ—ragaszkodás nélkül; kaivalya—transzcendentális; sammata—bizonyított; pathaḥ—ösvény; tu—de; atha—ezért; bhakti-yogaḥ—odaadó szolgálat; kaḥ—ki; nirvṛtaḥ—elmélyül; hari-kathāsu—az Úrról szóló transzcendentális témákban; ratim—vonzódás; na—nem; kuryāt—tesz.
FORDÍTÁS
A Legfelsőbb Úrral, Harival kapcsolatos transzcendentális tudomány az a tudás, amely az anyagi kötőerők örvényeinek és hullámainak teljes megszűnését eredményezi. Az ilyen tudás örömmel tölti el az önvalót, mert mentes az anyagi ragaszkodástól, s mivel transzcendentális, a hiteles szaktekintélyek jóváhagyták. Ki az hát, aki ne vonzódna hozzá?
MAGYARÁZAT
A Bhagavad-gītā (BG 10.9) szerint a tiszta bhakták csodálatos tulajdonságokkal rendelkeznek. Mindig, minden tettükkel az Urat szolgálják, ezért kölcsönös eksztatikus érzelmek nyilvánulnak meg közöttük, és transzcendentális boldogságot élveznek. Ez a transzcendentális boldogság az odaadó szolgálat gyakorlása (sādhana-avasthā) szintjén is tapasztalható, ha azt helyesen, egy hiteles lelki tanítómester irányításával végezzük. Egy érettebb szinten a kifejlődött transzcendentális érzés az Úr és az élőlény közötti sajátságos kapcsolat — az élőlény eredeti helyzete — felismerésében tetőzik (a szeretői kapcsolat szintjéig, amelyről azt tartják, hogy a legmagasabb rendű transzcendentális boldogság). A bhakti-yogát ezért, mivel Isten megvalósításának egyetlen módszere, kaivalyának nevezik. Śrīla Jīva Gosvāmī ezzel kapcsolatban a védikus kijelentést idézi (eko nārāyaṇo devaḥ, parāvarāṇāṁ parama āste kaivalya-saṁjñitaḥ), és megállapítja, hogy Nārāyaṇát, az Istenség Személyiségét kaivalyának hívják, a folyamatot pedig, amely képessé teszi az embert arra, hogy megközelítse az Urat, kaivalya-panthānak, Isten elérése egyetlen útjának nevezik. Ez a kaivalya-panthā a śravaṇával, vagyis az Istenség Személyiségével kapcsolatos témák hallgatásával kezdődik, e hari-kathā hallásának természetes következményeként pedig a bhakta elsajátíthatja a transzcendentális tudást, amely segíti majd abban, hogy távol tartsa magát minden világi témától, amelyhez a legkevésbé sem vonzódik. Számára minden világi — társadalmi és politikai — cselekedet elveszti vonzerejét, s egy érett szintre eljutva nem érdekli már többé a saját teste sem, a test rokonairól nem is beszélve. Ilyen körülmények között nem zavarják meg az anyagi kötőerők támadásai. Az anyagi természetnek különféle kötőerői vannak, de az anyagi tettek, amelyekkel a közönséges emberek foglalkoznak, a bhakta számára elveszítik minden vonzerejüket. A vers a pratinivṛitta-guṇormi szavakkal fejezi ki ezt az állapotot, amelyet az ātma-prasāda — vagyis az önvaló teljes, anyagi kapcsolatoktól mentes elégedettsége — segítségével lehet elérni. Az Úr első osztályú bhaktája az odaadó szolgálat segítségével eléri ezt a szintet, de emelkedett helyzete ellenére az Úr elégedettsége kedvéért önként magára vállalja a feladatot, hogy az Úr dicsőségét hirdesse, és mindenkit kapcsolatba hoz az odaadó szolgálattal, még azokat is, akiket csak a világi dolgok érdekelnek. Mindezt azért teszi, hogy lehetőséget adjon a kezdőknek, hogy a világi érdeklődést transzcendentális boldogsággá alakítsák át. Śrīla Rūpa Gosvāmī a tiszta bhaktáknak ezt a tevékenységét a nirbandhaḥ kṛṣṇa-sambandhe yuktaṁ vairāgyam ucyate kifejezéssel összegezte. Még a világi cselekedetek is transzcendentálisnak számítanak vagy kaivalyának bizonyulnak, ha az Úr szolgálatával vannak kapcsolatban.