HU/SB 2.7.32
32. VERS
- gopair makhe pratihate vraja-viplavāya
- deve ’bhivarṣati paśūn kṛpayā rirakṣuḥ
- dhartocchilīndhram iva sapta-dināni sapta-
- varṣo mahīdhram anaghaika-kare salīlam
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
gopaiḥ—a tehénpásztorok; makhe—a mennyek királyának bemutatott áldozatban; pratihate—megakadályozta; vraja-viplavāya—hogy elpusztítsa egész Vrajabhūmit, Kṛṣṇa kedvteléseinek földjét; deve—a mennyek királya; abhivarṣati—heves záport zúdított rá; paśūn—a jószágok; kṛpayā—irántuk érzett indokolatlan kegyéből; rirakṣuḥ—meg akarta védeni őket; dharta—feltartotta; ucchilīndhram—felvette, mint egy esernyőt; iva—pontosan úgy; sapta-dināni—hét napon át szünet nélkül; sapta-varṣaḥ—bár csak hét éves volt; mahīdhram—a Govardhana-hegyet; anagha—anélkül hogy elfáradt volna; eka-kare—csupán egyik kezével; salīlam—játékosan.
FORDÍTÁS
Amikor Vṛndāvana tehénpásztorai Kṛṣṇa utasítására félbeszakították a mennyek királyának, Indrának bemutatott áldozatot, a Vrajának nevezett földre hét napig tartó szüntelen esőzés zúdult, azzal fenyegetve, hogy mindent elmos. Az Úr Kṛṣṇa Vraja népe iránti indokolatlan kegyéből egyik kezével föléjük tartotta a Govardhana-hegyet, noha még csak hétéves volt. Mindezt azért tette, hogy megvédelmezze az állatokat a fenyegető vízözöntől.
MAGYARÁZAT
A gyerekek gyakran játszanak a „béka esernyőjével”, mintha igazi esernyő lenne. Az Úr Kṛṣṇa, amikor hétéves volt, megragadta a Govardhana Parvatának nevezett hegyet Vṛndāvanában, s hét napon át szünet nélkül tartotta egyik kezével a magasban, hogy megvédje Vṛndāvana jószágait és lakóit Indra, a mennyek királya dühétől, akitől Vrajabhūmi népe megtagadta az áldozati felajánlást.
Ha valaki a Legfelsőbb Úr szolgálatában áll, semmi szüksége arra, hogy szolgálatukért cserébe áldozatokat mutasson be a félisteneknek. Azok az áldozatok, melyeket a védikus írások javasolnak a félistenek elégedettségének kivívása érdekében, csupán azt a célt szolgálják, hogy az áldozat bemutatója elismerje a felsőbb források létét. A félistenek az Úrtól kapták feladatukat, hogy az anyagi világ irányító istenségei legyenek, s a Bhagavad-gītā szerint imádatukat közvetve a Legfelsőbb Úr imádatának lehet tekinteni. De annak, aki közvetlenül a Legfelsőbb Urat imádja, semmi szüksége arra, hogy a félisteneket imádja vagy áldozatokat mutasson be nekik, ahogyan azt bizonyos körülmények között javasolják. Éppen ezért az Úr Kṛṣṇa azt tanácsolta Vrajabhūmi lakóinak, hogy ne mutassanak be semmiféle áldozatot a mennyek királyának, Indrának. Indra azonban, mivel nem tudta, hogy a Vrajabhūmiban élő Kṛṣṇa Maga a Legfelsőbb Úr, rettentően dühös lett a vrajabhūmiakra, s meg akarta torolni a sértést. Az Úr azonban személyes energiájának segítségével megvédte Vrajabhūmi népét jószágaival együtt, s bebizonyította, hogy annak, aki a Legfelsőbb Urat mint bhakta szolgálja, nincs szüksége arra, hogy kedvében járjon akár csak egy félistennek is — legyen az maga Brahmā vagy maga Śiva. Ez az eset minden kétséget kizáróan bizonyítja, hogy az Úr Kṛṣṇa az Istenség Legfelsőbb Személyisége, s hogy minden körülmények között az volt — anyja ölében, hétéves kisfiúként vagy százhuszonöt évesen. Egyetlen esetben sem állt a közönséges halandókkal egy szinten, s még idős korában is tizenhat éves ifjúnak látszott. Ezek a sajátságos jegyek jellemzik az Úr transzcendentális testét.