HU/SB 2.8.21
21. VERS
- samplavaḥ sarva-bhūtānāṁ
- vikramaḥ pratisaṅkramaḥ
- iṣṭā-pūrtasya kāmyānāṁ
- tri-vargasya ca yo vidhiḥ
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
samplavaḥ—a tökéletes eszköz vagy a teljes pusztulás; sarva-bhūtānām—minden élőlénynek; vikramaḥ—sajátságos hatalom vagy helyzet; pratisaṅkramaḥ—végső megsemmisítés; iṣṭā—védikus szertartások bemutatása; pūrtasya—a vallás szempontjából jámbor cselekedetek; kāmyānām—szertartások az anyagi gyarapodás érdekében; tri-vargasya—a három út, a vallás, az anyagi gyarapodás és az érzékkielégítés; ca—is; yaḥ—bármi; vidhiḥ—folyamatok.
FORDÍTÁS
Kérlek, magyarázd meg nekem, hogyan jönnek létre az élőlények, hogyan maradnak fenn és hogyan semmisülnek meg, s beszélj arról, mi segíti elő és mi akadályozza az Úr odaadó szolgálatát! Milyen védikus szokásokat és parancsokat írnak elő a kiegészítő védikus ceremóniák, és mit kell az embernek tennie a vallás, az anyagi gyarapodás és az érzékkielégítés érdekében?
MAGYARÁZAT
A samplavaḥ szó „tökéletes eszköz” jelentésében az odaadó szolgálat végzésére utal, pratisamplavaḥ pedig épp az ellenkezőjét jelenti, vagyis azt, ami megakadályozza az odaadó szolgálat fejlődését. Aki szilárd az Úr odaadó szolgálatában, nagyon könnyen eleget tud tenni kötelességének, ami a feltételekhez kötött életben rá hárul. A feltételekhez kötött élet olyan, mintha az óceán közepén egy csónakban eveznénk. Az ember teljes mértékben az óceán kegyétől függ, s minden pillanatban fennáll a veszély, hogy amint a legkisebb zavar támad, a vízbe fullad. Ha a légkör kedvező, a csónak kétségtelenül könnyedén halad előre, de ha vihar tör ki, köd ereszkedik le, szél kerekedik vagy beborul az ég, akkor minden lehetőség megvan rá, hogy az óceán vizébe süllyedjen. Senki, a legkiválóbb anyagi felszereléssel sem tudja kordában tartani a szeszélyes óceánt. Aki kelt már át az óceánon hajóval, az bizonyára tapasztalta, mennyire függött az óceán kegyétől. Az anyagi lét óceánján azonban nagyon könnyen átevezhet az ember az Úr kegyéből, s nem kell félnie a vihartól vagy a ködtől. Minden az Úr akaratától függ; senki más sem tud segíteni, ha a feltételekhez kötött élet során szerencsétlenség, veszély fenyeget bennünket. Az Úr tiszta bhaktái aggodalom nélkül kelnek át az anyagi lét óceánján, mert az Úr mindig megvédelmezi őket (BG 9.13). Az Úr különleges figyelemmel fordul bhaktái felé az anyagi, feltételekhez kötött életben végzett tetteik során (BG 9.29). Mindenkinek menedéket kell hát keresnie az Úr lótuszlábainál, és mindenáron az Úr tiszta bhaktájává kell válnia.
Az embernek egy kiváló lelki tanítómester segítségével meg kell ismernie mindazt, ami segíti és mindazt, ami hátráltatja az odaadó szolgálat végzését, ahogyan Parīkṣit Mahārāja is megkérdezte lelki tanítómesterét, Śrīla Śukadeva Gosvāmīt. A Bhakti-rasāmṛta-sindhu, az odaadó szolgálat tudománya szerint az embernek nem szabad többet ennie, mint amennyi a test fenntartásához szükséges. A zöldségek és a tej alkotta táplálék elegendő ahhoz, hogy életben tartsuk az emberi testet, ezért nincs szükség arra, hogy többet együnk, pusztán nyelvünk elégedettsége érdekében. Az embernek pénzt sem szabad felhalmoznia, nehogy büszke legyen az anyagi világban. Különösebb erőfeszítés nélkül, becsületesen kell megkeresnie a megélhetéséhez szükséges pénzt, mert jobb napszámosnak lenni becsületes pénzért, mint minden becstelen eszközt megragadva nagy emberré válni a társadalomban. Ha valaki becsületes úton válik a világ leggazdagabb emberévé, az nem baj, de nem szabad a becsületes pénzkeresetet feláldozni csak azért, hogy az ember vagyont gyűjtsön. Az efféle törekvés károsan hat az odaadó szolgálatra. Nem szabad ostobaságokat beszélnünk. A bhakta dolga, hogy elnyerje az Úr kegyét, ezért csodálatos teremtésében mindig dicsőítenie kell Őt. Egy bhaktának nem szabad alábecsülnie az Úr teremtését, nem szabad szembeszállnia Vele és azt mondania, hogy hamis világot teremtett. A világ nem valótlan. Valójában számtalan dolgot kell elfogadnunk a világból létfenntartásunk érdekében; akkor hát hogyan mondhatnánk, hogy nem valódi? És éppen így, hogyan gondolhatja valaki az Úrról, hogy forma nélküli? Hogy lehet forma nélküli valaki, ha közvetve és közvetlenül teljes intelligenciával és tudattal rendelkezik? Egy tiszta bhaktának tehát sok mindent meg kell tanulnia, s mindent tökéletesen elsajátíthat egy olyan hiteles forrástól, mint Śukadeva Gosvāmī.
Az odaadó szolgálat végzésének leginkább az kedvez, ha az ember nagyon lelkesen szolgálja az Urat. Śrī Caitanya Mahāprabhuként megjelenve az Úr azt akarta, hogy odaadó szolgálatának végzését hirdessék a világ minden táján. A tiszta bhaktának ezért kötelessége, hogy tőle telhetően mindent megtegyen, s végrehajtsa ezt az utasítást. Minden bhaktának lelkesednie kell nemcsak az odaadó szolgálat mindennapi szertartásainak végzéséért, hanem azért is, hogy az Úr Caitanya nyomdokaiban haladva megpróbálja békésen hirdetni ezt a vallást. Még ha látszólag nem ér el sikert törekvésében, akkor sem szabad visszarettennie kötelessége végzésétől. A sikernek és a bukásnak nincsen jelentősége egy tiszta bhakta számára, mert ő csupán katona a csatamezőn. Az odaadó szolgálat prédikálása valami olyasmi, mintha hadat üzennénk a materialista életnek. A materialisták között sokféle embert találunk: gyümölcsöző munkát végzőket, elméjükben spekulálókat, misztikus varázslókat és így tovább. Mindannyian elvetik Isten létezését. Azt állítják, hogy ők maguk Isten, habár minden pillanatban, minden tettük során az Úr kegyétől függnek. Ezért egy tiszta bhakta elkerüli az efféle ateisták társaságát. Az Úr erős bhaktáját nem vezeti félre az abhakták ateista hírverése, ám egy kezdő bhaktának nagyon óvatosnak kell lennie velük szemben. Egy bhaktának az odaadó szolgálat helyes végzésével kell törődnie egy hiteles lelki tanítómester irányítása alatt, és nem szabad, hogy csak a formaságokhoz ragaszkodjon. A hiteles lelki tanítómester irányításával azt kell néznie, mennyi szolgálatot végez el, s nemcsak a szertartások terén. Nem szabad semmire sem vágynia, hanem elégedettnek kell lennie mindazzal, amit az Úr akaratából megkap. Ez legyen az odaadó élet alapelve. Mindezt könnyen el lehet sajátítani egy olyan lelki tanítómester irányításával, mint Śukadeva Gosvāmī. Parīkṣit Mahārāja helyesen kérdezett Śukadeva Gosvāmītól, s nekünk követnünk kell a példáját.
Parīkṣit Mahārāja kérdezett az anyagi világ teremtésének, fenntartásának és elpusztításának folyamatáról, a védikus szertartásokról és arról, hogy mit írnak a kiegészítő Védák, a Purāṇák és a Mahābhārata a jámbor cselekedetek végzésének módszeréről. Ahogy azt korábban elmagyaráztuk, a Mahābhārata — a Purāṇákhoz hasonlóan — nem más, mint az ősi India történelme. A jámbor cselekedeteket a kiegészítő Védák (smṛtik) írják elő, s főként a kutak ásását említik meg, annak érdekében, hogy az emberek vízhez jussanak. Az ilyen és ehhez hasonló cselekedeteket — fákat ültetni a közutakon, nyilvános templomokat vagy olyan helyeket építeni, ahol Istent imádják, menedékhelyeket létesíteni, ahol a szegény nyomorultak ételt kaphatnak stb. — pūrtának nevezik.
A király — mindenki érdekében — az érzékkielégítésre irányuló természetes vágyak kielégítésének folyamatáról is kérdezett.