HU/SB 3.22.36
36. VERS
- sa evaṁ svāntaraṁ ninye
- yugānām eka-saptatim
- vāsudeva-prasaṅgena
- paribhūta-gati-trayaḥ
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
saḥ—ő (Svāyambhuva Manu); evam—így; sva-antaram—saját időszaka; ninye—eltelt; yugānām—a négy korszakból álló ciklus; eka-saptatim—hetvenegy; vāsudeva—Vāsudevával; prasaṅgena—kapcsolatos témákkal; paribhūta—túljutott; gati-trayaḥ—a három cél.
FORDÍTÁS
Idejét, amely hetvenegyszer a négy korszak hosszáig [71 x 4 320 000 évig] tartott, mindig Vāsudevára gondolva töltötte, s minden tette Vāsudevával volt kapcsolatban. Így emelkedett felül a három végcélon.
MAGYARÁZAT
A három végcél azok számára van, akiket az anyagi természet három kötőereje irányít. Ezt a három célt néha úgy írják le, mint ébrenléti állapot, alvó állapot és öntudatlan állapot. A Bhagavad-gītā a három végcélt a jóság, a szenvedély és a tudatlanság kötőerejének hatása alatt álló emberek céljaként jellemzi. Elmondja, hogy akikre a jóság kötőereje hat, azok a felsőbb bolygókra emelkedhetnek, jobb életkörülmények közé, akik a szenvedély kötőerejében vannak, azok az anyagi világban maradnak a Földön vagy a mennyei bolygókon, míg, akik a tudatlanság kötőerejének hatása alatt állnak, azok állati létbe süllyednek, s olyan bolygókra kerülnek, ahol az élet alacsonyabb rendű, mint az emberi lét. Aki azonban Kṛṣṇa-tudatú, ő az anyagi természet három kötőereje felett áll. A Bhagavad-gītā elmondja, hogy aki odaadó szolgálatot végez az Úrnak, az automatikusan felülemelkedik az anyagi természet három végcélján, s a brahma-bhūta (SB 4.30.20), az önmegvalósítás szintjén állapodik meg. Bár Svāyambhuva Manu, az anyagi világ uralkodója látszólag anyagi élvezetbe merült, nem volt sem a jóság, sem a szenvedély, sem a tudatlanság kötőerejének hatása alatt, hanem transzcendentális szinten állt.
Aki tehát teljesen elmélyed az odaadó szolgálatban, az örökké felszabadult. Bilvamaṅgala Ṭhākura, az Úr nagy bhaktája azt mondta: „Ha rendíthetetlen az odaadásom Kṛṣṇa lótuszlábai iránt, akkor Felszabadulás Anya mindig a szolgálatomat végzi. Az anyagi élvezet, a vallás és az anyagi gyarapodás terén minden tökéletesség a rendelkezésemre áll.” Az emberek a dharmát, az arthát, a kāmát és a mokṣát keresik. Általában azért végeznek vallásos cselekedeteket, hogy valamilyen anyagi haszonra tegyenek szert, s azért végeznek anyagi tetteket, hogy kielégíthessék érzékeiket. Miután kiábrándulnak az anyagi érzékkielégítésből, a felszabadulásra kezdenek vágyni, s eggyé akarnak válni az Abszolút Igazsággal. Ez a négy alapelv jelenti a csekély értelmű emberek számára a transzcendentális utat. Akik valóban intelligensek, azok a Kṛṣṇa-tudatot gyakorolják, s nem törődnek a transzcendentális folyamat e négy elvével. Azonnal a transzcendentális síkra emelkedhetnek, amely fölötte áll a felszabadulásnak. Egy bhakta számára még a felszabadulás sem nagy eredmény, nem is beszélve arról, amit a vallásos rituálék, az anyagi gyarapodás vagy az érzékkielégítés anyagi élete eredményez. A bhakták ezekkel nem törődnek. Örökre megállapodtak az önmegvalósítás brahma-bhūta (SB 4.30.20) szintjének transzcendentális síkján.